Kábán ténfergünk a hirtelen jött kánikulában, alig tudjuk rendezni a gondolatainkat, hogy elmondjuk véleményünket a velünk történtekről.

Volt egy ál­munk – ar­ról szólt, hogy leg­alább kor­mány­párt­ja­ink ké­pe­sek egyet­ér­te­ni a fe­ne nagy eu­ró­pa­i­ság, sza­lon­ké­pes­ség és ha­la­dó el­vek je­gyé­ben, ami­kor a köz­tár­sa­sá­gi el­nök meg­vá­lasz­tá­sá­ra ke­rül sor.

Szé­pen, tü­rel­me­sen ál­lunk sor­ban, nagy össz­né­pi egyet­ér­tés­sel hall­gat­juk, ahogy pár­tunk el­nö­ke előbb kifizetne, majd szél­ső­jobb­ol­da­li szán­dé­kot sej­tet gaz­da­ügyi­leg és mi­vel en­­nyi po­fát­lan­ság­tól sem ha­lad a sor és a ha­za ügye, hát vá­runk.

Megjött a tél. Január végén. Hát jobb később, mint soha. A politikusok téli álmukat alusszák. Csak néha vet hullámokat a Balaton befagyott jegén egy-egy gyurcsányi ormótlanság.

Mö­göt­tünk az ok­tó­be­ri nap­sü­tés, és új kor­má­nyunk dip­lo­má­ci­ai of­fen­zí­vá­ja, ami­nek ered­mé­nye­kép­pen a mi­nisz­ter­el­nö­künk mo­bil­já­ba olyan ne­vek ke­rül­tek be, mint Tony, Geri, Aki cs. és Micsi cs.né, ter­mé­sze­te­sen a hoz­zá­juk tar­to­zó pri­vát mo­bil­szám­mal.

Hogy az új mi­nisz­ter­el­nök ép­pen Fe­renc nap­ján te­szi le az es­küt – le­gyen csak em­lí­tés­nyi sú­lyú, hi­szen sok­kal sú­lyo­sabb kér­dés az MSZP el­nök­vá­lasz­tó kong­resszu­sa.

Itt az ősz, itt van új­ra, itt a kor­mány, hol a kor­mány, min­den­eset­re most már sen­ki nem fog­ja sze­gény ex-mi­nisz­ter­el­nö­köt cse­sze­get­ni a nya­ra­lás­sal, van he­lyet­te a má­sod­osz­tá­lyú Hodorkovszkij-klón, aki per­sze nem a szo­ci­a­lis­ta vá­lasz O.V.-ra, de azért egy pi­cit még­is, amint azt az érin­tett klón si­e­tett kö­zöl­ni ve­lünk.

Ma­gyar szo­ci­ál­de­mok­rá­ci­á­ba cso­ma­gol­juk a strandon a tej­fö­lös lán­gost, nem­ze­ti kö­zép­től duz­za­dó iz­ma­in­kat cso­dál­ják az iz­ga­tó tár­sa­da­lom­po­li­ti­kai bi­ki­nik, az úszó­mes­ter bu­tán em­lé­kez­tet Já­no­si György­re (mí­nusz pe­csét­gyű­rű), Gyurcsány Fe­renc pe­dig mel­lettünk he­ver: a Story ma­ga­zin­ból pró­bál­ja ki­ol­vas­ni, hogy Ma­gyar­or­szág sza­bad és igaz­ság­ta­lan. Ko­vács Lász­lót csú­nyán le­fe­jel­ték, ab­ból pró­bál erőt me­rí­te­ni, hogy né­hány órá­ig Colinnak szó­lít­hat­ta Colint, aki va­ló­szí­nű­leg he­lye­sen lőt­te be, hogy most ép­pen va­la­hol Kö­zép-Eu­ró­pá­ban nyal­ják a talpacs­ká­it.