Mit te­gyél, ha már unod az imázsépí­tés szem­pont­já­ból el­en­ged­he­tet­len, ti­zen­öt éves BMW te­te­mes költ­sé­ge­it? Add el, és ve­gyél raj­ta egy vi­tor­lást! E be­ve­ze­tő so­rok üze­ne­tét ta­lán so­kan mél­tat­lan­nak gon­dol­ják a vi­tor­lá­zás szel­le­mi­sé­gé­hez. Iga­zuk van. A vi­tor­lá­zás egy na­gyon szép és ös­­sze­tett sport­ág. Tech­ni­kai tu­dást, fi­zi­ku­mot és in­tel­li­gen­ci­át egy­aránt igé­nyel. Aki eze­ket bir­to­kol­ja, és le­mond az öreg BMW-jé­ről, az át­él­he­ti azt az él­ményt, amit a szél és a víz ere­jé­vel szem­be­ni küz­de­lem és győ­ze­lem je­lent­het. Ma­gyar­or­szá­gon egy da­ra­big még nem lesz be­lő­le tö­meg­sport, ám költ­sé­gei egy­ál­ta­lán nem el­vi­sel­he­tet­le­nek, és nem­zet­biz­ton­sá­gi át­vi­lá­gí­tá­son sem kell át­es­nünk az en­ge­dé­lyek és egyéb pa­pí­rok be­szer­zé­sé­hez. Sőt. De ve­gyük sor­já­ban.

Az elmúlt hónapban ezernyi magyar a helyszínen, többszázezer a képernyők előtt szurkolta végig a rendezési hiányosságokkal tarkított, rétestészta hosszúságúra nyúlt vízilabda-világbajnokságot. Nem veszett kárba a sok legurított sör és megfáradt hangszál: a magyar férficsapat 1973 után ismét felállhatott a világbajnoki dobogó legfelső fokára.

Szabics Im­rét már­ci­us­ban ki­tet­ték a Sturm Graz­ból. Az in­dok: sé­rü­lés­re hi­vat­koz­va le­mon­dott egy mec­­cset, köz­ben de­bü­tált a vá­lo­ga­tott­ban, és ket­tőt szórt. A va­ló­ban el­gon­dol­kod­ta­tó vi­sel­ke­dést, úgy tűnik, ha­mar el fog­juk fe­lej­te­ni.