Cicuskánk némán osont be a szerkesztőségünk nehéz vasajtaja és az ajtópánt közötti szűk résen és tette le elénk a nagy szerkesztőségi asztalra puha tappancsaival ehavi nomináltját.

(Gyurcsányék a vietnámi párával küszködtek, Blikk 2005. július 22.)

Szevasz, Zoli, Mester Ákos vagyok. Nem azért hívlak, hogy kibéküljünk, maradhatunk nyugodtan haragban, jól van ez így. Azért telefonálok, hogy gratuláljak a tokaji riportsorozathoz; karakán, bátor, szép munka.

Az el­múlt hó­nap­ban szo­kat­la­nul szűk me­zőny so­ra­ko­zott fel a ván­dor­dí­jun­kért fo­lyó ver­seny­ben.

Áp­ri­li­si Ci­cu­sun­kat a Va­sár­na­pi Hí­rek „Le­ve­let ho­zott a pos­tás...” ro­va­tá­nak név­te­len­ség­be bur­ko­ló­zó szer­kesz­tő­je ér­de­mel­te ki a 2005. már­ci­us 13-ai szám­ban nyúj­tott tel­je­sít­mé­nyével.

Pszi­cho­ló­gu­sok sze­rint az em­ber­ről nem­csak öl­tö­ze­te, ki­né­ze­te árul­ko­dik, ha­nem az is, hogy fest a mun­ka­he­lye – ír­ja ezt Fo­dor Bo­ri a feb­ru­ár 24-i Blikk­ben.

A Népszava újságíróit lehetőség szerint nem nagyon részesítjük díjunkban, hiszen a lapnál nincs túl nagy sportértéke a nyalakodási teljesítményeknek. Most mégis nyomós okunk van arra, hogy februári Cicusunkat a szellemi műhely egyik kevésbé ismert alkotójának, Podhorányi Zsoltnak adományozzuk.

A magát megnyerő spártaisággal csak „mÉrtékadó hírforrásként” meghatározó, Jáksó László főszerkesztette stop.hu stábjának legfényesebb csillaga kétségkívül Dr. Tucker Tamás. Átgondolt és visszafogott publicisztikáin véghetetlen jóindulat és jámborság sejlik át.