Két­szer ta­lál­koz­tunk. Két­szer volt okos Ákos, két­szer le­hen­ger­lő. Két­szer nem tud­tam el­dön­te­ni, ér­zé­keny mű­vész, vagy des­po­ta pro­du­cer hív-e meg kis­fröccs­re. Ér­de­ke­se­ket mon­dott sze­re­lem­ről, ze­nész­vá­lasz­tás­ról, kö­zön­ség­igény­ről. De nem adott két­szer a két cédéjéből.

Amikor barátom kezembe nyomta a könyvet – szó mi szó, naggyon gusztusos termék –, és ajnározni kezdte, eszembe jutottak gyermekkori írásai, amelyektől valami istenverte szentimentalizmus sose enged szabadulást, csak pakolom őket erre, arra.

No woman, no cry, la­men­tál­ta Bob Marley, és mi­lyen iga­za volt! No sex, és gond sincs, ez­zel szem­ben ma­gyar té­vék­ben ero­ti­kus­nak szánt mű­so­rok men­nek, vi­szont azok­ban semmi ero­ti­ka: cí­me el­le­né­re ez a cikk sem a ne­mi­ség­ről szól.

Rájöttem, egyes egye­dül, itt, a pro­le­ta­ri­á­tus ve­ze­tő ere­je­ként va­la­ha szá­mon tar­tott kis, szo­ci­a­lis­ta ha­zá­ban, a no­vem­ber he­te­di­ki ün­nep elő­est­éjén, ami­kor mat­róz­sap­kás-sza­la­gos Szerjózsák suvickolják fé­nyes­re az Au­ró­ra csö­ve­it.

A le­mez­vá­gói ro­vat­cím je­len eset­ben szó sze­rint ér­ten­dő. Ami­kor ro­po­gó alj­zat­ra (cédékre és kazikra) cso­szo­gó út­la­pí­tó­kat lá­tunk tu­dó­sí­tá­sok­ban, pav­lo­vi ref­le­xe­sen rán­dul el­ménk sín­haj­tá­nya e vá­gány­ra: már megint go­nosz ha­mi­sí­tók­tól le­fog­lalt, az ere­de­tit bit­ről bit­re le­má­so­ló mű­anyag­cuc­co­kon ta­pos a hó­hér­hen­ger. A tár­sa­da­lom ön­vé­del­me be­zúz­za a jog­ta­lan hang­hor­do­zót.

Ha az ember fejébe veszi, hogy tanulmányai egy részét Németországban kívánja lefolytatni, legjobban teszi, ha Göttingenbe (avagy latinos, régies nevén Göttingába) utazik, ahogy azt jómagam is tettem. A három nagy német egyetemi város közül ez az egyik (a másik kettő Freiburg és Heidelberg), és bár csak német szemmel tűnik kisvárosnak 130000 lakosával, a régi és neves Georg-August Universität mintegy harmincezer hallgatója igencsak hangulatossá tudja tenni ezt az erősen protestáns és egyébiránt hagyományosan baloldali kötődésű települést.

Ve­szet­tül utál­tam az ope­ret­tet. Pe­dig ré­gi operettrajongó csa­lád sar­ja va­gyok: édes­apám pél­dá­ul dolby mi­nő­ség­ben tud­ja pro­du­kál­ni a Lu­xem­burg gróf­ja va­la­men­­nyi szó­la­mát, ide­ért­ve a szub­ret­tét is. Ilyen­kor a há­lát­lan gyer­mek fel­te­ke­ri a Depes Mó­dot, ezt hív­ja a szak­iro­da­lom ka­masz­kor­nak.

A ma­gyar lab­da­rú­gó vá­lo­ga­tott 4. he­lyen vég­zett cso­port­já­ban az EB-selejtezőkön ok­tó­ber 11-én a ma­gyar lab­da­rú­gó vá­lo­ga­tott a Pus­kás Fe­renc-sta­di­on­ban Len­gyel­or­szág csa­pa­tá­tól el­szen­ve­dett 2–1-es ve­re­ség­gel be­fe­jez­te dics­te­len sze­rep­lé­sét a ki­len­ce­dik cso­port­ban, ahol a své­de­ket, a let­te­ket és a len­gye­le­ket elő­zé­ke­nyen ma­ga elé en­ged­ve, San Ma­ri­no előtt há­tul­ról a má­so­dik he­lyet sze­rez­te meg.

Nagy „Dió­tö­rő” Já­nos, a WBO kis­könnyű­sú­lyú in­ter­kon­ti­nen­tá­lis baj­no­ka a Szol­no­kon meg­ren­de­zés­re ke­rült kis­vi­lág­baj­no­ki cím­vé­dő mér­kő­zés előtt meg­üzen­te ki­hí­vó­já­nak, Julio Pablo Chacónnak, hogy ne hagy­ja ott­hon a TAJ-kár­tyá­ját. Azt hit­tük vic­celt. Hát nem.

Szorgos teremtmény az ember. Több ezer éves története során háziasított egy-két állat- és növényfajt, felépített néhány piramist, kolosszeumot, bazilikát és toronyházat, kitalálta a betűket, amelyek segítségével lejegyzett többféle teremtéstörténetet, verset, szerelmet és csalódást, megalkotta a pénzt, amelyet aztán adott-vett, átváltott, inflált és kamatoztatott, ráadásul megalkotott tömérdek kütyüt. Mindeközben pedig még arra is jutott az idejéből, hogy valamennyi, a Földön található szerves vegyületből megpróbáljon alkoholt előállítani. Fáradozásait legtöbbször siker koronázta. Pedig felhasznált mindenféle gyümölcsöt, tejet, fát, krumplit, rizst, árpát, kenyérbelet, fagyöngyöt, kölest, csertölgyet és nyírfalevet.