A kor­mány­za­ti pr, amely­nek meg­ho­no­sí­tá­sá­ban még az Or­bán-kor­mány je­les­ke­dett, most ért el alul­múl­ha­tat­lan pont­já­ra.

Olyan Götterdämmerungot lát­tunk az el­múlt hó­na­pok­ban, hogy min­ket már sem­mi nem lep meg. A ma­gyar po­li­ti­kai élet Pom-Pom-ja, aki bá­mu­la­to­san tud­ja vál­toz­tat­ni az alak­ját: a Szo­ci­a­lis­ta Párt Ké­mia­ta­ná­ra, aki gyor­sí­tot­ta a ré­szecs­ké­ket ren­de­sen, a Nem­zet Ok­ta­tás­tech­niku­sa, aki szor­go­san ci­pel­te az írásve­tí­tőt osz­tály­te­rem­ből a kémiaszertárba, a Bal­ol­dal Nép­ének Gond­ter­helt Susz­te­re, aki az aj­kai kö­zül ki­ló­gó szö­gek mel­lől oda-oda­szúrt a jobb­ol­dal­nak.

Mö­göt­tünk az ok­tó­be­ri nap­sü­tés, és új kor­má­nyunk dip­lo­má­ci­ai of­fen­zí­vá­ja, ami­nek ered­mé­nye­kép­pen a mi­nisz­ter­el­nö­künk mo­bil­já­ba olyan ne­vek ke­rül­tek be, mint Tony, Geri, Aki cs. és Micsi cs.né, ter­mé­sze­te­sen a hoz­zá­juk tar­to­zó pri­vát mo­bil­szám­mal.

Gyurcsány Fe­renc antréja alap­ján fé­lő, hogy a cik­lus má­so­dik fél­ide­jé­re ki­fu­tó kor­mány­ra sem lesz ke­vés­bé jel­lem­ző a kap­ko­dás, in­téz­ke­dé­se­i­nek át­gon­do­lat­lan­sá­ga és az át­fo­gó kon­cep­ció hi­á­nya, mint a Medgyessy-kormányra volt. A je­len­le­gi kor­mány­párt­ok a cik­lus ele­jén nagy csin­nad­rat­tá­val tö­röl­ték el az ár­fo­lyam­nye­re­ség-adót, hogy az­tán az adó­csök­ken­tés je­gyé­ben most új­ra be­ve­zes­sék azt – mind­ös­­sze an­­nyi vál­to­zott, hogy az el­tö­rölt 20%-os adó he­lyé­be 25%-os lép.

A teg­na­pi nap kap­tam egy te­le­font a kul­tu­rá­lis mi­nisz­té­ri­um­ba, és egy lel­kes hoz­zá­ér­tő em­ber hí­vott föl az ál­lat­kert­ből, azt mond­ta, hogy mi­nisz­ter úr, nagy­sze­rű do­log tör­tént! És az em­ber va­ló­ban an­­nyi­ra ben­ne van a na­pi po­li­ti­kai játsz­má­ban, hogy nem is gon­dol­ta, nem is gon­dol­ja, hogy az em­be­rek dön­tő több­sé­gé­nek nem ez fog­lal­koz­tat­ja a gon­do­la­ta­it, ha­nem a sa­ját hét­köz­na­pi éle­te és a sa­ját si­ke­rei. És én na­gyon örü­lök en­nek a te­le­fon­nak, azt mond­ta: el­ké­szült a ma­jom­ház. (Hiller Ist­ván, Nap­kel­te, szep­tem­ber)

Ám a Nap-kelte kínosan (egyébként ez is baj) igyekszik pártatlan és kiegyensúlyozott lenni (…) (Bolgár György: Nyakig a szégyenben, Népszabadság, 2004. szeptember 7.)

Fe­ke­te Pákót meg­fe­nye­get­te a leg­jobb ba­rát­ja. Az éne­kes szá­má­ra teg­nap fény de­rült ar­ra, hogy Krisz­ti­án ne­vű cim­bo­rá­ja sze­rel­mes ba­rát­nő­jé­be, és el akar­ja őt csá­bí­ta­ni tő­le. „Nem ha­gyom, hogy An­git el­ve­gye tő­lem – je­len­tet­te ki az éne­kes, aki la­punk­nak el­me­sél­te, ba­rát­ja el­ke­se­re­dé­sé­ben meg­fe­nye­get­te, hogy tönk­re­te­szi a ko­csi­ját és az éle­tét.” (Blikk)

Ha morbid akarnék lenni, azt mondanám, hogy láthatólag nem tudja kézbentartani a dolgokat. (Pásztor Tibor szocialista önkormányzati képviselő blogja Szili Katalinról, 2004. szeptember 9.)

Csil­lag­por Bar­ba­ra blogjáról