OFFLINE | intro | lapzsemle
lapzsemle
  (2006. május)
Inkább öt összekacsintós Lendvai Ildikó-interjút, mint egy ilyet. (Hírszerző, április 18.)

   
lapzsemle
  (2006. május)
Ez ma a történelmi hagyomány, és nem a Fidesz 1990-es kampányzárója a Sportcsarnokban, amit rendszerváltó házibulinak neveztek, a szocializmus vidám búcsúztatásának, és az is volt. Búcsúztunk, nevettek – és nem nyertek. (Nagy N. Péter: Tömeg, nyugalom, Népszabadság, 2006. április 2.)

lapzsemle
  (2006. május)
Hiller István pártelnök egy friss élményét osztotta meg a jelenlévőkkel. Egy ismeretlen telefonáló elmesélte neki, hogy mostanában egyetlen kérdésre sem képes röviden azt válaszolni, hogy igen, csak azt, hogy igen, igen… Ezt követően, kicsit komolyabbra fordítva a szót, arról beszélt, hogy a kampány kezdetén, még a téli hidegben, felfigyelt arra, hogy a gyűlések résztvevői egyikén-másikán piros sál van. Mondta is az egyik asszonynak, hogy szép színű a sálja. A megszólított azt felelte, hogy van más színű is, de mostanában ezt kedveli a legjobban. Aztán egyre több emberen látott piros sálat, pulóvert, dzsekit – végül már az országban mindenütt, szinte mindenkin volt valamilyen piros ruhadarab. (A kampánycsapat egy picit pihenhet, mszp.hu, 2006. április 26.)

   
lapzsemle
  (2006. május)
A MyVIP.hu egy hét alatt körbejárta az országot, és borzalmas gyorsasággal terjed a regisztrálások száma. (Bomba jó csajok regisztrálnak a MyVIP.hu-n!, estihirlap.hu, 2006. április 15.)

lapzsemle
  (2006. május)
Gegesy fejben már átült (Zöld Pulzus, 2006. március)

   
lapzsemle
  (2006. május)
Az atomerőmű-katasztrófa áldozatainak megdöbbentően magas számára hívják fel a civil szervezetek a figyelmet azzal, hogy arra buzdítanak: este 8 óra körül néhány percre oltsák le otthon a világítást, és gyújtsanak meg egy gyertyát. Az akcióhoz csatlakozott Demszky Gábor főpolgármester is, aki este saját maga fogja lekapcsolni az összes fővárosi középület éjszakai díszkivilágítását, és a budai Vár, a Szent István-bazilika, a Parlament, valamint további közel 100 szobor és múzeum fényei hunynak ki öt percre. (Húsz éve történt a csernobili katasztrófa, Index, 2006. április 26.)

lapzsemle
  (2006. május)
3840 település van közvetlen veszélyben, de valószínűleg nem lesz szükség kitelepítésekre. (Vész a Tiszánál, Vas Népe, 2006. április 15.)

   
lapzsemle
  (2006. május)
A büfében vásároltam egy pár ízletes debrecenit, mustárral. A helyiségben rajtam kívül három szocialista aktivista hejehujázott. Amikor a miniszterelnök kint rázendített a Himnuszra, elnémultak és vigyázzba vágták magukat. Kicsit imbolyogtak. Én is fölálltam, de közben fogyasztani is próbáltam, hiszen, mint említettem, nagyon éhes voltam. Annál a sornál, hogy „nyújts feléje védő kart", csúnyán leettem a nadrágomat mustárral. Ekkor leültem. (Az utolsó debreceni a Köztársaság téren, Magyar Narancs, 2006. április 28.)

lapzsemle
  (2006. május)
A demokrata fórum elnökének szerepét méltatva (Boross Péter – a szerk.) kijelentette: ha valaki előtt érdemes kalapot emelni, akkor az Dávid Ibolya; „végre egy férfi a politikai közéletben, aki bírja az ütleget”. (Index, április 11.)

   
lapzsemle
  (2006. május)
Ez nem jó – folytatta Tamás Gáspár Miklós – mert véleménye szerint így a kormánypárt óhatatlanul a helyi lobbik hálózatává válik. A filozófus üzent a választóknak, tessék rá, illetve az MSZP-re szavazni, különben pórul járnak, emellett pedig erődemonstrációt tartott Gyurcsány Ferencnek. (A pénzügyminiszter erődemonstrációt tartott Gyurcsánynak, Világgazdaság Online, 2006. április 21.)


  1    2    3    4    5    6    7    8    9    10    11    12    13    14    15    16    17    18    19    20    21    22    23    24    25    26    27    28    29    30    31    32    33    34    35  

Szeptembertől Reakció néven jelenik meg az UFi. Mi a véleménye az új címről?
Az UFi jobb volt
Tetszik, de az UFi is jó volt
A Reakció jobb cím
Egyik sem tetszik
A szavazás állása
   Vadász János
   Népszabadság
   Wass Albertről
   Pörzsölő szeretet
   Lendületben a reakció
   Városba zárva
   
   
    Yann Martel: Pi éle­te
    Más a lelkem
    Érdekvédők
    Éles váltás
    Egy õszinte hang

    Kizökkent az idő
    Tisza István és az elsõ világháború
    Wass Albertről
    Pörzsölő szeretet
    „A két Huszár”