A Va­ti­kán Brüs­­szel hi­va­ta­la­in, ple­ná­ris és bi­zott­sá­gi ülé­se­in ke­resz­tül Prodistul és Strasbourgostul egész Eu­ró­pát le akar­ja nyúl­ni, és be akar­ja ke­be­lez­ni. Még­hoz­zá el­ké­pesz­tő gyor­sa­ság­gal és ag­res­­szi­vi­tás­sal. (Kósáné Ko­vács Mag­da szo­ci­a­lis­ta po­li­ti­kus a He­tek­ben)

Már­ci­us nyol­ca­di­ka előtt va­la­mi szebb­re vágy­tak? Mi­ért? Lendvai Il­di­kó sze­rint a par­la­ment­ben amúgy min­den nap „anyád” nap­ja van. (Ma­gyar Nem­zet, már­ci­us 6.)

Dú­do­lom a ma­gyar nó­tát, mert nem iszom Co­ca Co­lát. (A Pajzs Szö­vet­ség „nem­zet­men­tő és nem­zet­egye­sí­tő nagy­gyű­lés­ének” egyik transz­pa­ren­se, már­ci­us 15.)

– Az uni­ó­val a meg­ál­la­po­dás a Fi­desz-kor­mány ide­jén szü­le­tett, és nem em­lék­szem, hogy Né­meth Zsolt ver­te vol­na az asz­talt a meg­ál­la­po­dás el­len.
– Ar­ra sem em­lék­szem, hogy Ko­vács Lász­ló ver­te vol­na az asz­talt.
– Én el­len­zék­ben vol­tam és nem volt előt­tem asz­tal. (Ko­vács Lász­ló, Ma­gyar Hír­lap, már­ci­us 5.)

Ezen­nel fo­ga­dom, hogy nem fo­gom a ku­tyám or­rá­ban élő ku­ka­co­kat a gye­re­ked ar­cá­ba ráz­ni, mert er­re meg­kér­tél. (Majd­nem ütöt­tem.) Meg­ígé­rem, hogy nem fo­gom a ku­tyám­ban ter­me­lő­dő pi­sit és ka­kit a ho­mo­ko­zó­ba gyűj­te­ni. (Itt már tény­leg majd­nem.) Mert er­re is meg­kér­tél. Meg­ígé­rem, hogy ki­sze­dem a be­lét, ki­sze­dem a ve­sé­jét, le­bo­rot­vá­lom a sző­rét, ki­ope­rá­lom a hang­szá­la­it és szi­go­rú­an pó­rá­zon ve­ze­tem ma­gam mel­lett a bal ol­da­lon. (Fon­tos c. lap, II. évf. 4. szám)

A hó­nap nyer­te­se Szanyi Ti­bor. De most mi­ért, nem? Hi­szen nem csi­nált sem­mit. Sa­ját volt cé­ge (ab­ban ül az öcsi­ké­je) tel­je­sen sza­bá­lyos közbesz-eljárást nyert Szanyi mos­ta­ni cé­gé­től (Föld­mű­ve­lés­ügyi Mi­nisz­té­ri­um), a felügyelőbizottság meg­vizs­gál­ta az ügyet, a do­log át­csú­szott, kész-passz.

Nem elég, hogy Baumgartner Zsolt fáj­dít­ja a le­gen­dás is­tál­ló ve­ze­tő­i­nek fe­jét, a miniszterelnök is szá­já­ra vet­te az ágas­ko­dó fe­ke­te pa­ri­pá­so­kat. Oda­nyi­lat­ko­zott őmedgyessypétersége a szo­ci­a­lis­ták sze­ge­di kong­res­­szu­sán (ahol kö­rül­be­lül olyan fel­sza­ba­dult volt a han­gu­lat, mint egy már­ci­u­si emeszpé kong­resszu­son), hogy ab­ba ké­ne hagy­ni a ve­sze­ke­dést, az uni­ós par­la­men­ti vá­lasz­tás­ra kel­le­ne kon­cent­rál­ni, a do­dzsem­ről át ké­ne tér­ni a Ferrarira, mert „az si­ke­res és amúgy is pi­ros”.

Még sze­ren­cse, hogy ál­mun­kat ko­moly té­nye­zők vi­gyáz­zák, biz­ton­ság­ban va­gyunk, mos­tan­tól több rend­őr jár­őrö­zik az ut­cán, a vo­na­ton is be­le­túr­nak uzsonnászacskónkba, ne­hogy a szalámisszendvicsbe pirosarany he­lyett di­na­mi­tot rejt­sünk – leg­alább­is ez de­rült ki J. F. in­gat­lan­ügy­nök és per­pil­la­nat il­le­té­kes elv­társ tá­jé­koz­ta­tó­já­ból.

Fe­le­lőt­len min­den po­li­ti­kus, aki a köz­jo­gi be­ren­dez­ke­dés alap­ja­it vé­gig­gon­do­lat­lan és a pil­la­nat­nyi nép­sze­rű­sé­get szem előtt tar­tó ja­vas­la­tok­kal kez­di el bon­to­gat­ni – mond­ta Kuncze Gá­bor, an­nak a SZDSZ-nek a ve­ze­tő­je, amely ép­pen azt pró­bál­ja el­hi­tet­ni az or­szág­gal, hogy á, ké­rem, mi nem is va­gyunk kor­má­nyon. A jófej li­be­rá­li­sok rá­adá­sul adót csök­ken­te­nénk, pri­va­ti­zál­nának meg min­den, de hát a szo­ci­a­lis­ták nem en­ge­dik. Mind­eset­re ja­vas­lom az ak­tu­á­lis, SZDSZ-es uni­ós kér­dés he­lyett a kö­vet­ke­zőt: Ön sze­rint kor­má­nyon va­gyunk? 1. Á, de­hogy... (li­be­rá­lis vá­lasz), 2. Miazhogy! (szo­ci­a­lis­ta vá­lasz), 3. Saj­nos. (konz. vál.)

Szü­le­té­sem­mel éle­tem el­ren­del­te­tett, hi­szen egy víz­ön­tő mi más is le­het­ne, mint… Fényeslitkén él­tem nagy csa­lá­di bol­dog­ság­ban a fa­lu­si örö­mök ára­da­tá­ban, majd el­ke­rül­tem Mis­kolc­ra a Bláthy Ot­tó Erős­ára­mú Szak­kö­zép­is­ko­lá­ba (...) Mind­vé­gig érez­tem a gyö­ke­re­im­ből szár­ma­zó erők je­len­lét­ét. Me­zo­po­tá­mi­ai nyel­vé­sze­ti ku­ta­tá­sa­im so­rán döb­ben­tem rá, hogy a szü­lő­fa­lum mi­lyen út­ra­va­ló­val is in­dí­tott el az élet­be. Fény = Szel­lem, es = és, lit = lé­lek, ke = hely. Szel­lem és lé­lek he­lye, ahon­nan indulhattam. (Sumer szó­fej­tés­sel kap­tam meg a rej­tély kul­csát.)
Gye­rek­ko­rom­ban egy­szer meg­kér­dez­tem anyu­ká­mat, „hogy mik azok a kis göm­böcs­kék a le­ve­gő­ben”– ma már tu­dom, hogy ózon göm­böcs­ké­ket lát­tam – de Ő meg­nyug­ta­tott, hogy nincs ott sem­mi. (Ko­vács And­rás tál­tos élet­raj­za a www.taltos7.hu-n)