Ré­gi eu­ró­pai tö­rek­vés az egys­ége­se­dés. Az EU egyéb­ként elég két­ér­tel­mű do­log, egy­részt van egy­faj­ta szo­ci­ál­de­mok­ra­ta vo­nu­la­ta, va­gyis nem hagy­ják éhen dög­le­ni az em­be­re­ket, más­rész­ről vi­szont az EU ál­tal eről­te­tett regionalizmus fa­siz­mus­hoz ve­zet. (TGM az axel.hu-n, 2003. szep­tem­ber 16.)

In­kább csak sze­ret­ne nyer­tes len­ni a nem­zet Pis­tá­ja, nem megy mos­ta­ná­ban a bolt. Előbb vic­ces kék bro­sú­rák­kal szí­vat­ta ma­gát a sze­ren­csét­len (fran­kón az alul­já­rós, nyelv­is­ko­lás pros­pek­tu­sok ug­rot­tak be), mos­ta­ná­ban meg vál­tott hely­szí­ne­ken nyom­ja a csa­csi­sá­go­kat.

Egy­sze­rű állambolgárként mon­da­nám el it­ten, hogy a pes­ti édesbutikost fel­ső­fo­kú szin­ten be­szé­lő mé­dia­sze­mé­lyi­ség Ame­ri­ká­ról szó­ló ver­ses­kö­te­te után (a jobb köny­ves­bolt­ok­ban még kap­ha­tó – fu­tás!) most ero­ti­kus re­génnyel ha­tol be a ma­gyar mé­dia­tér­be.

Pa­pír? Az nincs – mond­ja szo­mo­rú mo­sol­­lyal a tan­szék­ve­ze­tő az or­szág egyik ve­ze­tő egye­te­mén, mi meg csak hü­le­de­zünk, hogy per­sze, a tu­dás­ala­pú tár­sa­da­lom, meg jó, ki­rály­ság, le­gyen Internet min­den­ki­nek, de még­is nem akar­na az ok­ta­tá­si kor­mány­zat pi­cit ma­gá­ba száll­ni? Csak na­pon­ta, né­hány perc ere­jé­ig?

Nem ért­jük – ez volt az el­ső re­ak­ci­ónk. No, nem a bró­ker­bot­rány egy­re job­ban te­re­bé­lye­se­dő ügyét – az töb­bé-ke­vés­sé kö­vet­he­tő. Nem is a kor­mány­fő ma­gya­rá­za­ta­it – bár itt már több gon­dunk volt; alap­ve­tő­en ért­he­tő­ek ma­rad­tak az ed­dig köztársaság-gyerek-paunió szel­le­mi há­rom­szög­ben moz­gó szös­­sze­ne­te­ket fel­vál­tó szpí­csek a ma­ku­lát­lan­ság­ról. Ami tel­jes­ség­gel rej­tély: ho­gyan le­het­sé­ges, hogy a rend­szer­vál­tás után ti­zen­há­rom esz­ten­dő­vel a mi­nisz­ter­el­nök nyil­vá­nos haj­tó­va­dá­sza­tot in­dít­son egy köz­tiszt­vi­se­lő, a PSZÁF el­nö­ke el­len. Akit hi­va­ta­li vizs­gá­la­tai mi­att ver­tek meg. A ne­vet­sé­ges­sé­gé­ben is szo­mo­rú rend­őr­sé­gi mel­lé­du­má­lást a sep­rű­nyél­lel ko­co­gó em­ber­ről ne is em­lít­sük, mert csak el­dur­ran­na a búránk.

Hoz­zánk ké­pest Ame­ri­ka egy kaszt­rend­szer, ahol so­ha, sem­mi nem si­ke­rül an­nak, aki nem a meg­fe­le­lő hely­re szü­le­tett.

Ka­csa­me­se, ka­csa­tánc­cal – szí­nes, ma­gya­rul be­szé­lő, nem­zet­kö­zi kop­ro­duk­ci­ó­ban ké­szült pszichothriller. A tar­ta­lom: Pé­ter és Adrian ré­gi jó ba­rá­tok, el­mond­ják egy­más­nak a prob­lé­má­i­kat.

Las­san el­kez­de­nek majd hul­la­ni a le­ve­lek, me­lan­ko­li­ku­sak le­szünk, né­ha még Gál J. Zol­tánt is meg­hall­gat­juk, mert meg­te­lik a lel­künk az el­mú­lás irán­ti vág­­gyal, s el­vá­gyó­dunk.

Vég­ér­vé­nye­sen meg­dőlt az a kor­mány­pár­ti po­li­ti­ku­sok ál­tal ter­jesz­tett és a bal­ol­da­li saj­tó ál­tal vissz­hang­zott tör­té­net, mi­sze­rint a K&H ügy fő­sze­rep­lő­je, Kul­csár At­ti­la ma­gá­nyos hős, af­fé­le mo­dern Till Eulenspiegel, aki csak a ma­ga csa­va­ros eszé­re és gó­bés tu­laj­don­sá­ga­i­ra ha­gyat­koz­va csi­nált hü­lyét a ma­gyar bank­vi­lág­ból. A Ma­gyar Nem­zet ugyan­is cím­lap­ján ­hoz­ta le azt mi­nisz­ter­el­nök­sé­gi ál­lan­dó be­lé­pőt, ami nyil­ván­va­ló­vá tet­te, hogy Kul­csár nagyon fon­tos em­ber.

A Cor­vin Áru­ház­ba men­tem min­den­fé­le zöld öl­tönyt és mű­bőr ak­ta­tás­kát vá­sá­rol­ni. Azt hit­tem ak­kor, ez a di­va­tos. Cset­let­tem bot­lot­tam, nem is­mer­tem an­nak a vi­lág­nak a kul­tú­rá­ját. (Gyurcsány Fe­renc, He­tek, jú­li­us 18.)