Mi­u­tán Gyurcsány Fe­renc ki­ad­ta a jelszót: arc­cal az egy­há­zak el­len, a kormány­fő an­ti­kle­ri­ká­lis he­vü­le­té­hez ma­te­ri­a­lis­ta író­ink, pub­li­cis­tá­ink, állattan­ásza­ink szál­lí­ta­nak tudományosabb­nál tu­do­má­nyo­sabb ér­ve­ket. Az Ufi csak de­cem­ber­ben és ja­nu­ár­ban két­tu­cat­nyi je­len­tő­sebb sajtó­köz­le­mé­nyü­ket szá­mol­ta ös­­sze. Ezek­ből idé­zünk né­hány (ha­mis) gyöngy­sze­met.

Romániában a kom­mu­niz­mus bu­ká­sa óta el­telt más­fél év­ti­zed alatt sem si­ke­rült nyil­vá­nos­ság­ra hoz­ni a hír­hedt egy­ko­ri tit­kos­szol­gá­lat, a Szekuritáté va­la­men­­nyi dos­­szi­é­ját. Sőt ah­hoz is tíz év­nek kel­lett el­tel­nie az 1989-es rend­szer­vál­tást kö­ve­tő­en, hogy a bu­ka­res­ti par­la­ment egy­ál­ta­lán tör­vényt al­kos­son az ügy­nök­ak­ták hoz­zá­fér­he­tő­vé té­te­lé­ről, a volt po­li­ti­kai rend­őr­ség te­vé­keny­sé­gé­nek fel­tá­rá­sá­ról.

Az amerikai keleti partot az elmúlt héten két esemény tartotta izgalomban. Mindkettő érinti édes hazánkat. Az egyik a nagyszerű Simonyi nagykövet rock-koncertje. A másik Bush elnök beiktatása.

Ro­má­ni­á­ban a Szo­ci­ál­de­mok­ra­ta Párt és a li­be­rá­lis–de­mok­ra­ta D.A. szö­vet­ség, a ké­kek és a na­rancs­sár­gák ver­sen­gé­sé­ről szólt a 2004-es vá­lasz­tá­si év. Míg az év el­ső fe­lé­ben a ké­kek to­tá­lis győ­zel­me kör­vo­na­la­zó­dott, az év vé­gé­re vi­szont a na­rancs­sár­gák ke­re­ked­tek felül. A Ro­má­ni­ai Ma­gyar De­mok­ra­ta Szö­vet­ség­nek fenn­ál­lá­sa óta elő­ször ada­tott meg, hogy el­dönt­se a na­gyok ver­se­nyét. Az RMDSZ kék irány­ba tett bal­lé­pé­sek után a na­rancs­sár­gák ol­da­lá­ra állt.

„Be­bi­zo­nyo­so­dott a né­pi böl­cses­ség, mi­sze­rint, ki mi­nek nem mes­te­re, an­nak hó­hé­ra” – nem más, mint Patrubány Mik­lós szá­ját hagy­ta el e gon­do­lat. El­ha­mar­ko­dot­tan ítél­nénk azon­ban, ha azt hin­nénk, az MVSZ el­nö­ke ön­kri­ti­kát gya­ko­rolt nép­sza­va­zá­si kez­de­mé­nye­zé­se kapcsán.

Nem elég, hogy 2002-ben két­szer vá­lasz­tot­tunk (par­la­men­ti hon­fi­ú­kat s -leányokat, il­let­ve ön­kor­mány­za­to­kat), nem elég, hogy 2004-ben új­ra sza­vaz­tunk (eu­ró­pai par­la­men­te­rek­ről, ket­tős ál­lam­pol­gár­ság­ról, kór­ház-pri­va­ti­zá­ci­ó­ról), nem elég, hogy vé­gig­kí­sér­tük az MSZP-n be­lü­li kor­mány­fő­vál­tó csin­nad­rat­tát, 2005-re ugyan­csak ki­jut a jó­ból.

A ket­tős ál­lam­pol­gár­ság­ról szó­ló nép­sza­va­zás ki­me­ne­tel­ének tör­té­nel­mi lép­ték­ben ta­lán leg­je­len­tő­sebb as­pek­tu­sa an­nak a ha­tá­ron tú­li ma­gya­rok­ra gya­ko­rolt ha­tá­sa. Egy­sé­ges és át­fo­gó ér­té­ke­lést, prog­nó­zist ad­ni az egyes kö­zös­sé­gek re­ak­ci­ó­já­ról – az el­ső, el­ke­se­re­dett düh­ki­tö­ré­se­ken túl­me­nő­en – azon­ban szin­te le­he­tet­len fel­adat.

Amit a sztá­rok fon­tos­nak tar­ta­nak – egy kis csil­lag-élet a www2.chat.hu-ról, nókomment jel­leg­gel.