Minden igyekezete ellenére az Egyesült Államok folya-matosan veszít pozícióiból Dél-Amerikában. Baloldali populista hullám söpör végig a kontinensen, Washington már korábbi hűséges szövetségesére, Spanyolországra sem számíthat közvetítőként.

Budapest részéről: elsőként ratifikált román EU-csatlakozás és a kétoldalú viszonyt terhelő kínos kérdések teljes mellőzése. Bukarest részéről: nyájas fogadtatás, majd orvul leszavazott kisebbségi törvénytervezet három nappal később. Papírforma szerint alakult a közös magyar–román kormányülés mérlege.

„Zagy­va ke­let-eu­ró­pa­i­ak a por­tyá­zó hu­nok­nál is ros­­szabb ban­dái áraszt­ják majd el az országot… Ra­vasz, de lus­ta nép­ség, min­den­fé­le szo­ci­á­lis se­gélyt pró­bál ki­ügyes­ked­ni ma­gá­nak, vagy el­hap­pol­ja a brit mun­ka­he­lye­ket.” E ki­mért tá­vol­ság­tar­tás­sal, és a mértéktartó újságírás ál­tal meg­kö­ve­telt tár­gyi­la­gos hang­nem­ben – hogy egy is­mert ki­fe­je­zés­sel él­jünk: mo­dern eu­ró­pai stí­lus­ban – ele­mez­te pár hét­tel ez­előtt a leg­na­gyobb finn na­pi­lap lon­do­ni tu­dó­sí­tó­ja a kü­szö­bön ál­ló EU-bővítésnek a brit mun­ka­erő­pi­ac­ra gya­ko­rolt ha­tá­sát.

Egy demokratikus államban a választások komoly versenyt jelentenek. Nem volt ez máshogy a március 14-i oroszországi elnökválasztáson sem. Egy kis helyi sajátosság mégis keveredett a dologba – a verseny ugyanis az orosz tartományi és városi vezetők között zajlott, mégpedig abban, hogy ki tud több szavazót szállítani Putyin elnök ismételt pajzsra emeléséhez. Az alkalmazott eszközöket sejtetni engedi, hogy az egyik legmagasabb részvételi arányt – 90%-ot (!) – annak a Csecsenföldnek az elnöke tudta felmutatni, ahol 1999 nyara óta folyamatosan háború dúl.

„Nem te­szünk kü­lönb­sé­get akö­zött, hogy va­la­ki el­kö­vet­te a ter­ro­ris­ta ak­ci­ót vagy tá­mo­ga­tást nyúj­tott eh­hez” – mond­ta Bush el­nök szep­tem­ber 11-e után, és ha­ma­ro­san vi­lá­gos­sá vált, hogy Szad­dam­ra gon­dol, aki­ről kor­mány­za­ti su­gal­lat­ra egész Ame­ri­ka el­hit­te, hogy kö­ze van az Al Kaida me­rény­lő­i­hez. Tony Blair eköz­ben az ira­ki ve­gyi fegy­ve­rek 45 per­cen be­lü­li be­vet­he­tő­sé­gé­vel pró­bál­ta meg­nyer­ni a vo­na­ko­dó brit köz­vé­le­ményt a há­bo­rú­nak.

A fran­cia nem­zet­gyű­lés pár he­te el­söp­rő több­ség­gel el­ső ol­va­sat­ban jó­vá­hagy­ta a köz­ok­ta­tás val­lá­si sem­le­ges­sé­gé­nek – jó egy év­szá­za­dos – köz­tár­sa­sá­gi alap­elv­ét meg­erő­sí­tő laicitási tör­vényt, amely tilt­ja, hogy a ta­nu­ló ál­la­mi is­ko­lák­ban fe­le­ke­ze­ti ho­va­tar­to­zá­sát „tün­te­tő­en” jel­ző szim­bó­lu­mot, öl­tö­zé­ket vi­sel­jen. Az egy­ér­tel­mű­en a mu­zul­mán lá­nyok is­ko­lai ken­dő­vi­se­lé­se el­le­ni fel­lé­pés­ként ér­tel­me­zett jog­sza­bály el­fo­ga­dá­sát a fran­cia köz­élet a republikanizmus győ­zel­me­ként ün­ne­pel­te. Az ab­szurd „ken­dő­há­bo­rú” azon­ban leg­fel­jebb csak ar­ra jó, hogy lep­let bo­rít­son a be­ván­dor­lás­sal kap­cso­la­tos, egy­re ége­tőbb, va­ló­di kér­dé­sek­re.

A szer­bi­ai par­la­men­ti vá­lasz­tá­sok vég­ered­mény­ének is­me­re­té­ben min­den­ki szá­má­ra bi­zo­nyos­sá vál­ha­tott, hogy a ha­tá­ron tú­li ma­gyar­sá­got jel­lem­ző de­mog­rá­fi­ai fo­lya­ma­tok mel­lett el­hi­bá­zott az a po­li­ti­kai stra­té­gia, amely­nek ér­tel­mé­ben ezen kö­zös­sé­gek po­li­ti­kai kép­vi­se­le­tei, de­mok­ra­ti­kus vá­lasz­tá­so­kon meg­mé­ret­tet­ve, min­den­kor meg­ha­tá­ro­zó sze­re­pet játsz­hat­nak az adott or­szág po­li­ti­kai éle­té­ben, ez­ál­tal biz­to­sít­va a kö­zös­ség min­den­ko­ri ha­té­kony ér­dek­ér­vé­nye­sí­té­sét. A min­den­hol tör­vény­be fog­lalt vá­lasz­tá­si kü­szöb át­lé­pé­se a fo­gyat­ko­zó, ugyan­ak­kor bel­ső el­len­té­tek­től meg­osz­tott ma­gyar­ság szá­má­ra ne­he­zen meg­ha­lad­ha­tó aka­dályt je­lent.

Háromdínáros kenyeret és csaknem Zágrábig nyúló Nagy-Szerbiát ígért kampányában a tavaly decemberi választásokon győztes Szerb Radikális Párt listavezetője. A hágai kényszerszabadságát töltő Vojislav Seselj csetnikvajda távollétében vezérkedő Tomislav Nikolics a teljesség kedvéért természetesen a gonosz magyarok által félholtra vert ártatlan szabadkai szerb gyerekek rémképét is felvillantotta.

A pil­la­nat­nyi­lag el­akadt eu­ró­pai al­kot­má­nyo­zá­si fo­lya­mat ap­ro­pó­ján a ki­bő­vü­lő unió bel­ső erő­vi­szo­nya­it ve­szi gór­cső alá a Bu­da­pest Analyses „vir­tu­á­lis” ku­ta­tó­köz­pont legfrissebb elem­zé­se. En­ge­dé­lyük­kel kö­zöl­jük most a ta­nul­mány rö­vi­dí­tett vál­to­za­tát, amely tel­jes ter­je­del­mé­ben a www.budapestanalyses.hu weboldalon ol­vas­ha­tó.

A cím csak el­ső lá­tás­ra tűn­het meg­hök­ken­tő­nek. Az utol­só szov­jet ta­nács­adók 1989 nya­rán hagy­ták el Ma­gyar­or­szá­got, ad­dig min­de­nütt ott vol­tak, ahol szov­jet (orosz) ér­de­ke­ket vél­tek fel­fe­dez­ni. S nem­csak ta­ná­csok­kal lát­ták el ma­gyar kol­lé­gá­i­kat, hi­szen – mint do­ku­men­tu­mok bi­zo­nyít­ják – ma­guk ve­zet­tek (az 1980-as évek vé­gén is!) mi­nisz­té­ri­u­mi ülé­se­ket. Minden­nek fé­nyé­ben el­gon­dol­kod­ta­tó a ma­gyar–orosz kap­cso­la­tok el­múlt más­fél évé­nek tör­té­ne­te.