Ugyan a mun­kám egye­te­mis­ta ko­rom óta a fő­vá­ro­sunk­hoz köt, lel­kes lo­kál­pat­ri­ó­ta­ként igyek­szem mi­nél töb­bet részt ven­ni szű­kebb ér­te­lem­ben vett „szü­lő­ha­zám”, a Ve­len­cei-tó mel­lé­ki te­le­pü­lé­sek kul­tu­rá­lis éle­té­ben.

Az utób­bi na­pok ol­vas­má­nya­i­val bí­be­lő­döm. Nem a ré­gi ko­rok mes­te­re­i­nek, s nem is ki­mű­velt kor­tár­sa­im okos és ne­mes gon­do­la­ta­i­val, ha­nem őse­im meg­ta­lált le­ve­le­i­vel. Hos­­szú évek óta gyűj­tö­ge­tett, több száz éves ira­to­kat, anya­köny­vi ki­vo­na­to­kat, ke­reszt­le­ve­le­ket, ob­si­to­kat, adás­vé­te­li szer­ző­dé­se­ket, bir­tok­ös­­sze­írá­so­kat, iga­zol­vá­nyo­kat, egye­te­mi in­de­xe­ket, tit­kos­szol­gá­la­ti fel­jegy­zé­se­ket ma­gá­ba fog­la­ló csa­lá­di do­ku­men­tá­ci­ós tá­ram nagy­anyám­nak kö­szön­he­tő­en né­hány egy­ér­tel­mű­en azo­no­sít­ha­tó fel­me­nőm, s pár, szá­mom­ra is­me­ret­len ro­ko­nom el­ső és má­so­dik vi­lág­há­bo­rús tá­bo­ri le­ve­le­i­vel gaz­da­go­dott.