Sztá­rok min­dig is vol­tak, min­dig is lesz­nek. A leg­szem­be­tű­nőbb vi­szont, ma­gá­tól ér­te­tő­dő­en, a je­len­kor sztár­vi­lá­ga – va­la­hogy ne­héz el­hin­nünk, hogy volt még egy olyan kor, ame­lyet en­­nyi­re meg­ha­tá­ro­zott vol­na az, hogy nap­ról nap­ra új és új ide­ge­ne­ket fegy­ver­zünk föl a csa­lád­tag­ok­nak já­ró fi­gye­lem­mel, ér­dek­lő­dés­sel és… sa­já­tos tö­rő­dés­sel.

Pi­káns kis él­mény volt a Felcsút–Deb­re­cen ku­pa­csa­ta. A ha­zai csa­pat­ban az exminiszterelnök, a ven­dég­csa­pat el­nö­ke Kósa La­jos, Deb­re­cen fideszes pol­gár­mes­te­re.

Szám­ta­lan biz­ta­tó jel a le­ve­gő­ben, jobb le­ve­gő az öl­tö­zők­ben, több nő a mec­­cse­ken, több meccs a té­vék­ben, el­ső izom­rán­du­lá­sok a ma­gyar fut­ball­hul­lán – er­ről szólt az el­múlt egy év. És most, a mély­ből, ere­je tel­jé­ben, fel­buk­kan egy ré­gi is­me­rős: a ma­gyar fut­ball­vir­tus.

Bár so­kunk bá­na­tá­ra a rö­vid éle­tű Szing­li Ma­ga­zin már nem ra­gyog ál­ló­csil­lag­ként a ma­gyar saj­tó­pi­ac zi­va­ta­ros egén, nem kell in­tel­lek­tu­á­lis fo­gyó­kú­rá­ra fog­ni ma­gát an­nak, aki ön­tu­da­tos szing­li­ként a buli-pasi (csajszi)-ruci-lábszőrtelenítés bűv­kör­ében él, gon­do­san ke­rül­ve min­den fe­le­lős­sé­get. Bár­me­lyik új­ság­árus­nál be­sze­rez­he­ti a mind­két nem­be­li egy­sze­ri szing­li túl­élé­sé­hez szük­sé­ges la­po­kat. Ezek­ből kö­vet­ke­zik egy kis lap­szem­le, nókomment-jelleggel.

Hó­na­pok óta vé­get ért a tehetségkutató-valóságsó-mű­sor­fo­lyam, és a TV2 még min­dig üti a vasat. Nem is baj. A Megasztár ugyanis valódi sztá­ro­kat adott a pi­ac­nak. Az új ki­ad­vány egy cédé, amely a be­ara­nyo­zó­dott vá­lo­ga­tás­al­bumot követi.

A név el­ső hal­lás­ra is­me­rő­sen hang­zik, azon­ban nem a jól is­mert Blondieról van szó – két ki­élt­nek tű­nő ro­mán sző­ke­ség vá­lasz­tot­ta ezt a ne­vet kettősüknek.

Har­minc éve nyom­ja a nyá­ri talp­alá­va­lót az Inner Circle. A reggae populárisabb fel­fo­gá­sát kép­vi­se­lő együt­tes idő­ről idő­re min­dent le­tag­ló­zó megaslágert ül­tet el a fü­lek­ben. Ezek­nek a szá­mok­nak egy a ba­juk: a cí­mük alap­ján elég ne­he­zen be­azo­no­sít­ha­tók.

Hol van már a Friday I’m in Love Cure-ja? Na ez az a kér­dés, ami­ért az iga­zi Cure-rajongók üt­nek. A ne­ve­zett szám amo­lyan slá­ger­tré­fa volt 1992-ben az an­gol együt­tes pá­lyá­ján – az­óta min­den­eset­re még a sa­ját ra­jon­gó­kat sem ké­nyez­te­tik agyon.

Könyv­hét­re je­lent meg ez a re­gény, és az­óta ki­de­rült, nem lan­dolt az el­adá­si lis­tá­kon, nem lett nyá­ri ol­vas­mány, nem lett si­ker­könyv. Csak ná­lunk. Booker-díjas, ezer nyelv­re le­for­dí­tott könyvvel van dol­gunk, a ki­adó­ az ere­de­ti kö­tet- és bo­rí­tó­ter­vet kap­ta, és még­sem. Pe­dig si­ker­re volt pre­desz­ti­nál­va.