Új­sá­gos­hoz jár­ni jó: nem a kis kuc­kó jel­le­gű­be, ha­nem az álldogálós-újságfogdoshatós faj­tá­ba, ahol még pol­gá­ri underground la­po­kat is ki­tesz­nek. E he­lye­ken meg­le­pő­en sok fo­lyó­ira­tot kap­ni, bár mes­­sze nem an­­nyit, amen­­nyit mi sze­ret­nénk. A szí­vünk­nek ked­ves irá­nyo­kat (mazsorettkultúra, par­ti­ku­lá­ris mű­ve­lő­dés­tör­té­ne­ti ten­den­ci­ák, magyarnóta, vi­tor­lá­zás) még egyet­len lap se vál­lal­ta fel együtt. Ad­dig is.

Végtelen nyitottságunkat és toleranciánkat szerettük volna prezentálni, nem ment. A Tér és Társadalom legutóbbi számát egyszerűen nem értettük, pedig róluk akartunk írni: klaszterek meg faktoranalízis volt benne, csúnya beszéd sehol.

Mi­ó­ta az öreg Speibl ri­tu­á­lis ki­rály­gyil­kos­ság ál­do­za­ta lett, és a két Hurvinyek át­vet­te a mo­dern eu­ró­pai len­dü­le­tes szo­ci­ál­de­mok­ra­ta köz­tár­sa­ság ala­po­zá­sát, ne­künk se kön­­nyű. Hit­ve­sün­ket in­ge­rül­ten uta­sít­juk a Hír­adó­ról va­ló el­kap­cso­lás­ra, nagy­apánk gya­kor­la­ta – bedugni a fü­let, ha kom­csit lá­tunk a kép­er­nyőn – hir­te­len érett és meg­fon­tolt ön­vé­de­lem­nek tű­nik.
A fo­lyó­irat­ok leg­alább nem ha­zud­nak.

Tessék, is­mét be­le­vá­gunk a ma­gyar tár­sa­da­lom­tu­do­mány bo­zót­já­ba, mert min­den ér­de­kel min­ket, ami par­ti­ku­lá­ris, ami el­üt és ami pro­vo­kál. Er­re az idő­re még Konta Barbi blogját is oda­hagy­juk.

Al­cí­münk leg­utol­só tag­ját megmagyarázzuk ízi­be’: szer­kesz­tő­sé­günk vég­re kioszthata a Fa­ke­zű For­dí­tó Dí­jat, ame­lyet eb­ben a hó­nap­ban Sárossi Bogátának, a Be­szé­lő 2004. jú­li­us–au­gusz­tu­si szá­má­ban meg­je­lent William Totok-tanulmány (Tör­té­nel­mi ös­­sze­fo­nó­dá­sok – Szél­ső­jobb­ol­da­li­ság és re­vi­zi­o­niz­mus Ro­má­ni­á­ban) adap­tá­ló­já­nak ítél­tünk oda. (Mi is az RMDSZ be­tű­szó meg­fej­té­se? Ki is az az Andrei Wass? He?) Mert meg­ér­dem­li.

Tisz­tá­ban va­gyunk ve­le, hogy la­punk egy olyan vá­lasz­té­kos íz­lé­sű ol­va­só­kö­zön­sé­get, mint a mi­énk, nem elé­gít­het ki. Már­mint har­minc tel­jes na­pon ke­resz­tül. Az aláb­bi­ak­ban olyan fo­lyó­irat­cik­ke­ket aján­lunk „Visz­­sza, vis­­sza”–ki­ál­tá­sok­kal tün­te­tő ol­va­só­ink fi­gyel­mé­be, ame­lye­ket be­tet­tünk vol­na a lap­ba, ha nem hap­pol­ták vol­na el őket elő­lünk, és tud­nánk hoz­zá­juk ké­pe­ket sze­rez­ni.

A tiszaeszlári per tár­sa­da­lom­tör­té­ne­ti vo­nat­ko­zá­sai Kö­vér György tol­lá­ból; Egedy Ger­gely pom­pás Hugh Ce­cil-ta­nul­má­nya; Pócza Kál­mán a né­met tör­té­net­írás vi­tá­i­ról szó­ló írá­sa sze­re­pel e havi fo­lyó­irat-tal­ló­zónk­ban. Ér­de­mes a ta­nul­má­nyo­kat egé­szé­ben is el­ol­vas­ni, mi él­vez­tük az in­tel­lek­tu­á­lis ka­lan­do­zást. A Kárpátia ad­dig a sza­lon­na alatt pi­hent.