Ki gondolta volna egy éve, hogy 2006-ból a zavargások fognak emlékezetünkbe vésődni? Ki gondolta volna, hogy a horni „na és” kedélyes beszólásnak minősül majd a politikai cinizmus mai mértékéhez képest?

Az pedig úgy van, kedves Olvasó, hogy olyan helyen lehet igazán élni, amelynek szíve van. Mert az a szív odavonzza a tekintetet, a gondolatot, és az embert magát. Ilyen szív például a városok főtere, a fórum, az agóra, és tudjátok, hogy ezzel mit akarok mondani.

„Tereink gigantikus villamosátszállók” – jegyezte meg egyik korábbi lapszámunkban az utolérhetetlen Oli bácsi. Budapest közlekedéséről mindenki beszél, a gondokat mindenki ismeri, mégse történik semmi. A BKV csődközeli helyzetben lavíroz évek óta. De tervek, azok vannak. Főleg a választási években. Nézzük a vágyakat és a valóságot 2006 Budapestjén.

Az Alkotmánybíróság volt elnöke, Sólyom László közel fél éve a Magyar Köztársaság államfője. A Heti Válasz által az év emberének választott Sólyom elődeivel ellentétben igen korán a viták kereszttüzébe került, így talán érdemes megvizsgálni eddigi tevékenységét.

„Azért írom a könyvet Kádár Jánosról, hogy néhány dolgot helyre tegyek. 1956 novemberében Kádárnak nem volt más választása. Megjegyzem, Nagy Imre megítélése is árnyalásra szorul. Ők ketten például sosem voltak barátok. Állandóan öszsze akarták hozni őket, de nem sikerült. Másképp gondolkodtak. Látva kettejük életét, ki merem mondani: Kádár volt akkora magyar, mint Nagy Imre.” (Moldova György a Kádárról készülő könyvéről, Könyvjelző, 2006. január)

Emlékezni… Az emberi lét kiváltságai közé tartozik, hogy képesek vagyunk tudatunkban megőrizni a múltat, a már megtörtént eseményeket, és képesek vagyunk tanulságot levonni mindabból, amit mi, vagy őseink átéltek. Veszélyes képesség ez mindazok szemében, akik a múlt bűneit eltitkolnák, vagy épp végleg eltörölnék. Emlékezzünk: idén hatvan éve, a háború befejezésével párhuzamosan kezdték meg a magyar civilek elhurcolását a Szovjetunió munkatáboraiba.

Grüss Gott! – kö­szön rád ke­dé­lye­sen a busz­ve­ze­tő, ami­kor fel­szállsz jár­mű­jé­re. Grüss Gott! – és mo­so­lyog a Donauturm lift­ke­ze­lő­je, majd fel­re­pít té­ged 200 mé­ter ma­gas­ba né­hány má­sod­perc alatt. Krüz kut! – pró­bál­ko­zik a tö­rök piz­zás a Karlsplatz alul­já­ró­já­ban. Ő is mo­so­lyog. Ez Bécs, a fél­re­tett pénz­ből utaz­ni vá­gyó ma­gyar di­á­kok egyik cél­vá­ro­sa.