Valamelyik reggeli tévéműsor alatt a mindig kéznél lévő köztársaságmérőm hirtelen az egészségügyi határérték tíz-szeresét is meghaladó köztársaság-egyenértéket jelzett Gyurcsány Ferenc szájában. Elhatároztam: egyszer s mindenkorra megfejtem e fogalomnak a baloldal által mostanában kötőszóként történő használatának rejtélyét.

„Zagy­va ke­let-eu­ró­pa­i­ak a por­tyá­zó hu­nok­nál is ros­­szabb ban­dái áraszt­ják majd el az országot… Ra­vasz, de lus­ta nép­ség, min­den­fé­le szo­ci­á­lis se­gélyt pró­bál ki­ügyes­ked­ni ma­gá­nak, vagy el­hap­pol­ja a brit mun­ka­he­lye­ket.” E ki­mért tá­vol­ság­tar­tás­sal, és a mértéktartó újságírás ál­tal meg­kö­ve­telt tár­gyi­la­gos hang­nem­ben – hogy egy is­mert ki­fe­je­zés­sel él­jünk: mo­dern eu­ró­pai stí­lus­ban – ele­mez­te pár hét­tel ez­előtt a leg­na­gyobb finn na­pi­lap lon­do­ni tu­dó­sí­tó­ja a kü­szö­bön ál­ló EU-bővítésnek a brit mun­ka­erő­pi­ac­ra gya­ko­rolt ha­tá­sát.

Háromdínáros kenyeret és csaknem Zágrábig nyúló Nagy-Szerbiát ígért kampányában a tavaly decemberi választásokon győztes Szerb Radikális Párt listavezetője. A hágai kényszerszabadságát töltő Vojislav Seselj csetnikvajda távollétében vezérkedő Tomislav Nikolics a teljesség kedvéért természetesen a gonosz magyarok által félholtra vert ártatlan szabadkai szerb gyerekek rémképét is felvillantotta.

„A Tarzan-hős, az­az Johnny Weissmüller a ro­má­ni­ai Te­mes­vá­ron szü­le­tett 1904. jú­ni­us 2-án. Ha­zá­já­ban meg­kezd­ték az elő­ké­szü­le­te­ket a sztár szü­le­té­sé­nek szá­za­dik év­for­du­ló­já­nak meg­em­lé­ke­zé­sé­re.” (Tarzan román volt, Korridor.hu, 2003. no­vem­ber 17., Szí­nes Mai Lap/szaszand nyo­mán)