Ha be­ha­tá­rol­ha­tat­lan fi­a­tal ze­nészt (vagy in­kább ze­ne­mű­vészt) kell meg­ne­vez­ni, a fél szak­ma Beck ne­vét ej­ti ki. A kü­lön­le­ges kar­ri­ert több mint tíz éve, ép­pen egy szte­re­o­tí­pi­ák­ra (egy­szá­mos kö­lyök, majd el­mú­lik) okot adó MTV-slá­ger­rel („I’m a loser, baby…” – em­lék­szünk még?) kezd­te az if­jú, az­tán a kö­vet­ke­ző, Odelay cí­mű (má­ig a leg­jobb) le­me­ze után már­is a rock po­ten­ci­á­lis nagy meg­újí­tó­ját lát­ta ben­ne az ame­ri­kai saj­tó, sőt: az am­csi rocktermékekre rend­sze­rint csak fin­tor­gó Lon­don is el­fo­gad­ta a kü­lönc köly­köt.

A Beat­les utá­ni Lennon min­dent meg­tett azért, hogy a Beat­les­-pa­ra­dig­mán kí­vü­li al­ko­tó­ként is ér­tel­mez­ni le­hes­sen. Er­re volt egy szűk év­ti­ze­de, és jó né­hány esz­kö­ze: vi­lág­bot­rányt kel­tő mon­da­tok, pu­cér nyi­lat­ko­za­tok és, nem mel­les­leg, 4-5 igen ko­moly slá­ger.

Négy kis­ki­adós stú­dió­al­bum után, há­rom év­vel ez­előtt je­lent meg az ame­ri­kai lánykvartett (mind­an­­nyi­an 1979-es év­já­ra­tú­ak!) el­ső ma­jor ki­adós al­bu­ma. A Spend The Night kor­rekt kis al­bum volt, bár nem az ad­di­gi leg­jobb. Az al­bu­mot kö­rül­ve­vő prof­iz­mus vi­szont is­mert­té tet­te a Donnast ott, ahol sze­re­tik a klas­­szi­kus, autóbanhallgatós, fej­ló­bá­lós rock­ze­nét. Igen, még Eu­ró­pá­ban is.

Öt­ven­öt esz­ten­de­je, 1949. feb­ru­ár 3–8-a kö­zött zaj­lott le az a kon­cep­ci­ós per, mely­ben Mindszenty Jó­zse­fet, Ma­gyaror­szág prí­má­sát, esz­ter­go­mi ér­se­ket élet­fogy­tig­la­ni bör­tön­re ítél­ték. A ki­ra­kat­per azért ér­de­mel kü­lö­nös fi­gyel­met, mert e kam­pány­ban a dik­ta­tú­ra fel­vo­nul­tat­ta mind­azo­kat az esz­kö­zö­ket, me­lye­ket a tör­té­nel­mi egy­há­zak el­len egé­szen 1990-ig al­kal­ma­zott.

Hatvan esztendővel ezelőtt, 1943. december 12-én Moszkvában aláírták a csehszlovák–szovjet barátsági és kölcsönös segítségnyújtási egyezményt. Ezzel a lépésével a Szovjetunió elismerte az Eduard Benes vezette londoni emigráns kormányt „Csehszlovákia” legitim képviselőjének és szövetséges „hadviselő” félnek. (Mindezt annak ellenére, hogy az aláírás pillanatában szlovák csapatok harcolnak a tengelyhatalmak oldalán, a cseh hadiüzemekben pedig a termelékenység meghaladja még a Németországban mért adatokat is.)

Gyak­ran hall­ha­tó, hogy Medgyessy Pé­ter kor­má­nyá­nak te­vé­keny­sé­gét a sod­ró­dás, a hos­­szú tá­vú el­kép­ze­lé­sek hi­á­nyá­ban, sok­szor az egy­más­nak is el­lent­mon­dó, a na­pi ügy- és vál­ság­ke­ze­lő lé­pé­sek jel­lem­zik.
A ka­bi­net egyet­len mi­nisz­te­ré­ről, Ma­gyar Bá­lint­ról azon­ban leg­bő­szebb po­li­ti­kai el­len­fe­lei sem fel­té­te­lez­nek kon­cep­ci­ót­lan­sá­got. Sőt, so­kak­ban ép­pen e terv meg­lé­te és kö­vet­ke­ze­tes vé­gigvi­te­le kelt ko­moly ag­go­dal­mat.

A szep­tem­ber 21-én meg­ren­de­zett ba­jor tar­to­má­nyi vá­lasz­tá­so­kon a Keresztény-Szociális Unió (CSU) föld­ren­gés­sze­rű győ­zel­met ara­tott. A párt a vok­sok 60,7 szá­za­lé­kát kap­ta a sza­bad­ál­lam­ban, mely a 180 fős mün­che­ni tar­to­má­nyi gyű­lés­ben 124 kép­vi­se­lői he­lyet je­lent. Mind a 92 egyé­ni kör­zet­ben a CSU je­lölt­je győ­zött. Ez­zel a Szö­vet­sé­gi Köz­tár­sa­ság tör­té­ne­té­ben elő­ször si­ke­rült egy párt­nak a tar­to­má­nyi al­kot­mány mó­do­sí­tá­sá­hoz ele­gen­dő két­har­ma­dos – 69 szá­za­lé­kos – több­sé­get meg­sze­rez­nie. Míg Stoiber ve­ze­té­sé­vel a CSU az 1998-as ered­mé­nye­i­hez ké­pest több, mint 7,8 szá­za­lék­kal tud­na nö­vel­ni tá­mo­ga­tott­sá­gát, ad­dig a szo­ci­ál­de­mok­ra­ták (SPD) az el­ért 19,6 szá­za­lé­kuk­kal – 41 man­dá­tum­mal – min­den idők leg­meg­alá­zóbb ve­re­sé­gét szen­ved­ték. (E tel­je­sít­mény an­nál is kí­no­sabb, mi­vel so­kan már az 1998-as ered­mény után, a 28 szá­za­lé­kot kö­ve­tő­en úgy vél­ték, 25 szá­za­lék alatt már nem ne­vez­he­tő nép­párt­nak egy po­li­ti­kai ala­ku­lat.)