Időszámításunk előtt
Ahhoz, hogy felderítsük Budapestnek, a Duna királynőjének és Demszky Gábornak, Budapest vőlegényének ezer szállal átszőtt és a gyakran csöpögős érzelmektől sem mentes érdekházasságát, érdemes a vőlegény múltját és hozományát megvizsgálni. (Hozzá kell tenni, hogy Báró Podmaniczky Frigyest nevezték kortársai Budapest vőlegényének, Demszky pedig gyakran tetszeleg Podmaniczky késői örököseként. A 2005 elején elfogadott városfejlesztési programnak is a Podmaniczky Program elnevezést találták adni.)
Demszky Gábor a rendszerváltás hajnalán lelkes baloldali, majd mélyen demokratikus elkötelezettségű fiatalember volt. Aki 30 alatt nem balos annak nincs szíve – szokták mondani (így csúszhatott be például a magát liberálisnak valló Eörsi Istvánnál is a Sztálint dicsőítő vers). De tegyük hozzá gyorsan a második tagmondatot is: aki 30 fölött is az, annak nincs esze. Demszkynek pedig nem is akármekkora volt ez a vöröslő szív. Megsárgult rendőrségi jegyzőkönyvek tanúsága szerint március 15-én nemzeti színű kokárda helyett vöröset viselt, és a Petőfi-szobor helyett a Felvonulási téren az üvöltő zászlósember szobra mellett ünnepelt. Itt jönne most a maoizmus bélyegének rásütése, de az vesse rá az első követ, aki már 1972-ben fideszes volt.
A demokratikus ellenzék mára SZDSZ-közelinek látszó prominenseiről összegző kiállítás nyílt a Millenárison 2004. februárjában Szamizdat-kiállítás címmel. A tárlat kiemelt figyelmet szentelt a Demszky-hagyatéknak is, így az általa vezetett AB Független Kiadó termékeinek, a Beszélő és Hírmondó című újságok korabeli példányainak illetve a III/III-as ügynökök célkövetési akcióit bemutató fotósorozatának is. A tárlat részletesen és valóban érdekesen mutatta be a majdani főpolgármester akkori kedvenc elfoglaltságát jelentő nyomdagépeket, a sokszorosítási technikákat és a sorozatos „sajtórendészeti vétségek” miatt itt-ott üzembe helyezett lehallgató készülékeket is. Az ellenzéki hérosz munkásságát azonban némileg árnyalja a Gulyás János által jegyzett, Szamizdatos évek – Az utókor hajlamos elfeledkezni a közkatonákról című dokumentumfilmje, valamint Modor Ádám A titok meg a nyitja (UFi 2005. január) című könyve. Előbbi szerzőnek nemcsak hogy nem nyilatkozott Demszky, indokolandó, hogy akkoriban mit miért csinált, hanem úgy gondolta, nem helyes, ha a budapesti mozik egy ilyen tendenciózus, tényeket elferdítő anyagot tesznek a budapestiek elé. Nem is vetítették sehol. (Pedig olyan finomságok is kiderülnek a filmből, hogy maga Gyurcsok József távgyógyász Pest megyében SZDSZ-jelöltként indult ’90-ben – mellékszál.) Modor könyvét levéltári dokumentumok hitelesítik. A könyv szerint a mai városvezető nem sokat úriemberkedett amikor Orwell 1984 című könyvének kiadása kapcsán Krassó Györgybe ütközött.
A III/III-as iratokból az is kiderül, hogy személye azért elég komolyan foglalkoztatta a Céget. Az egyetemen felfüggesztették, 1976-tól taxija volánja mögött ülve ismerkedett Budapesttel. A földalatti mozgalom egyik vezéralakjaként a szocialista népköztársaság szürke robotosai követték, zaklatták, lehallgatták, kihallgatták, felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. Az állampárti gépezet működésének mikéntjét testközelből érezhette. Aztán minden megváltozott.

Az esküvő
Új fejezet kezdődött, új pályák nyíltak, amikor 1990-ben a diktatúrától megszabadulva, a tavaszi szabad parlamenti választások után ősszel önkormányzati, akkoriban gyakrabban használt, ma már szinte használaton kívüli kifejezéssel élve helyhatósági választásokat tartottak, két fordulóban. Az újonnan megalakuló Fővárosi Közgyűlés 1990. október 31-én fideszes és szabaddemokrata szavazatokkal főpolgármesterré választotta Demszky Gábort. (Érdemes visszaidézni: 1990-ben még nem közvetlenül választották a polgármestereket és a főpolgármestert, hanem a képviselőtestületek, Budapesten a Fővárosi Közgyűlés választotta saját tagjai közül.) Az 1994-es választási küzdelem volt Demszky legnehezebb erőpróbája. A konzervatív jobboldal némileg felocsúdva katasztrofális tavaszi vereségéből és kiegészülve az akkor már egyértelműen a jobboldal felé tartó Fidesszel, Polgári Szövetség néven majdnem jelentős sikert könyvelhetett el Budapesten. Az akkori Szövetség főpolgármester-jelöltje, Latorcai János a ’94-es önkormányzati választáson két százaléknyira megközelítette Demszkyt, sőt, ha az FKGP nem indít önálló jelöltet, valószínűleg el is hódította volna Budapestet Demszkytől. De nem így történt. És a változatlanság állandósult. Az 1998-as és a 2002-es menetek simának nevezhetők. Demszkyt érdemben egyetlen kihívója sem tudta megszorongatni.

Szép álmok, rögvalóság
Első megválasztása idején Demszky nem volt könnyű helyzetben, hiszen kisebbségből kellett a megálmodott világváros felépítésének nekifognia. Nemcsak a történetírók hibája, hogy az első négy év városfejlesztési eredményeiről alig maradt fenn írásos emlék. Az épített környezet sem tanúskodik különösebb innovációról. De a ’90-es évek közepére kirajzolódott, hogy ez sem fog változni. Jellemző, hogy Budapest városfejlesztési koncepcióját 2003-ban, Demszky főpolgármesterségének 14. évében fogadta el a Fővárosi Közgyűlés. A kérdés jogosan merül fel a tisztelt olvasóban, hogy akkor 13 éven keresztül koncepció nélkül építettek? Igen, illetve nem. Koncepció az nem volt, építeni pedig mindenki épített, csak a Fővárosi Önkormányzat nem. Tizenöt év alatt egy, azaz egyetlen egy olyan beruházás épült, meg amit a Demszky és csapata álmodott és épített meg: a 2004-ben megnyílt Fővárosi Levéltár. Tervek természetesen számolatlanul születtek és születnek. Egy közös van bennük: egyik sem valósult meg.

NÉGYes metró
Egy lapunknak nyilatkozó várospolitikus szerint a budapestiek döntő többsége nem tudja ma sem, hogy a főváros legnagyobb beruházásai kinek a nevéhez köthetőek. Így esett, hogy a budapestiek többsége Demszky Gábornak tulajdonította mások mellett a Westend felépítését (TriGránit Rt. – Demján Sándor), a Mammutot (Mammut Üzletház Rt. – Kenyeres Sándor), a Nemzeti Színházat (Orbán-kormány). Megvalósult beruházásként emlékeznek a négyes metróra is, ami azért sokat elárul a főpolgármester kiváló marketingérzékéről. Városi legendaként ismert, hogy japán turisták órákig keresték a négyes metró lejáratát a Fővám téren, ugyanis a turistainformációnál a Fővárosi Önkormányzat által kiadott térképből vettek magukhoz, amelyben már feltüntették a leendő négyes metró leendő nyomvonalát is. Mindamellett Demszky Gábor méltán pályázhatna a Guiness-rekordok könyvébe. Bizton állítható, a földkerekség nem látott még olyan főpolgármestert, aki négy egymás utáni választáson egy metróvonal megépítésének ígéretével kampányolt. Pedig már 1972-ben, a Csanádi György vezette közlekedési tárcánál megszületett a Dél-Buda – Rákospalota viszonylaton építendő metró koncepciója. Az elmúlt 33 évben aztán a Baross tér feltúrásáig jutott a projekt. Ez azonban nem hatott hervasztólag a városházi ellenzék által csak papírmetróként aposztrofált beruházás megálmodóira. Sőt, idén elindul az ötös metró tervezése, 2007-ben pedig alagútjának kifúrása. A beruházás nem fog elhúzódni annyira, mint a négyes metróé – ígérte Demszky helyettese. A realitások ismeretében mindenesetre bájos Bőhm András, az SZDSZ fővárosi frakcióvezetője 2002-es választási szórólapja, melyen a háttérben egy négyes számot viselő szerelvény, elöl Bőhm, alul a kérdés: miért nem jár metróval? A Magyar Hírlapnak adott interjújában a főpolgármester kikérte magának, amikor javasolták neki, 2002-es választási programján elég 2006-ra javítani a dátumot. Jelezte, 2006-ig ígéreteinek többsége meg fog valósulni. Hát akkor fel kell gyorsulni. Csak a közlekedés terén tett ígéreteket alapul véve gyorsan össze kell tákolni egy Duna-hidat, kormányzati segítséggel a főváros körül bezárni az M0-ás körgyűrűt, bevezetni az egységes parkolási rendszert, az egyes villamost pedig a Lágymányosi hídon átvezetni Budára.

Szakítások éve
2004 Demszky számára a szakítások éve volt. Először megvált régi harcostársától, legfőbb helyettesétől a bölcsészből gazdasági és pénzügyi szakemberré átvedlett Atkári Jánostól. Akitől egyébként később az SZDSZ-frakció is megvált, majd Demszky szakított az Atkári jellemezte költségvetési szigorral és a neoliberális várospolitikai modellel. Mindezek után az addig Demszkyt szinte teljesen békén hagyó sajtó is szakított addigi gyakorlatával, és kiteregette Demszky Gábor itt-ott mélyen átitatott szennyesét. (Lásd keretes írásunkat.)

Demszky Gábor méltán pályázhatna a Guiness-rekordok könyvébe. Bizton állítható, a földkerekség nem látott még olyan főpolgármestert, aki négy egymás utáni választáson egy metróvonal megépítésének ígéretével kampányolt.

Nem tudni, hogy talán ennek a sajtótámadásnak, vagy a rossz lelkiismeretnek, netán a baljós árny Atkári eltűnésének következtében, de a vőlegény ismét arája felé fordult, és újból megcsillogtatta „a veszek neked szőrmebundát” szófordulatot. A kormánnyal karöltve látványos útfelújítási programot hirdetett. Nem tudni, a kampányszerű útfelújítások – melyek az állandósuló fővárosi dugók képében jutnak el üzenetként a választókhoz – a választási büdzsének mekkora hányadát viszik el. Az azonban biztos, hogy az útépítések píárolására 48 millió forintot szánt a főváros. Túl azon, hogy alapesetben a munka magáért beszél, a munkát elnyerő hat PR-cég közül négy kimutathatóan az SZDSZ holdudvarában bolyong.
Demszky Gábor zegzugos szívének három csücske van. Az egyikben metró, a másikban aszfalt, a harmadikban szennyvíz található. Utóbbit a legnehezebb kommunikálni. Pedig volumenét és jelentőségét tekintve a csepeli szennyvíztisztító a főváros második legnagyobb beruházása. Gond azonban ezzel is van bőven. A hozzá vezető gerincút nem épül, pedig már rég készen kellene lennie. A nyomvonalra eső házakat ki kell sajátítani és el kell bontani. Ezt diktálja a közérdek. Csakhogy a városvezető nem hajlandó méltányos kártérítést fizetni a helyben lakóknak, vállalva a pereskedést, a perköltséget és a késedelmi kamatokat. Vesztett perek esetén (az első esetben az elmarasztaló verdikt már megszületett) a több száz tulajdonos milliárdokat követelhet a fővárosi költségvetéstől. A beruházás levezénylésére létrehozott társaság igazi szocialista vízfejként működik, milliós jövedelemhez juttatva vezetőit, miközben a projekt késésben van. Ha pedig a határidők nem tarthatók, az EU társfinanszírozása is veszélybe kerülhet. Demszky Gábor azonban nem aggódik. Mint a metró- és útépítéseknél, ezen fejlesztés esetében is számíthat egy PR-feladatokkal megbízott cég ügybuzgalmára.

Jövőre veled ugyanitt?
Ha a közhelyszótárt felütjük a Budapest kifejezésnél, azt olvashatjuk, hogy a regionális versenyben nemcsak Bécs és Prága, de már Pozsony, Varsó, sőt Bukarest is elhúzott Budapest mellett. És való igaz, Budapesten tizenöt éve minden mozdulatlan. A város alszik (alvóváros). 2006-ban újabb kérők érkeznek. Ki fogja felébreszteni Budapestet?