Csupán a képzelet szüleménye (2005. október) Amikor az ember még csak kisgyerek, akkor is le kell foglalnia magát valamivel. Szokták volt mondani, szegények már óvodás korban belelépnek a mókuskerékbe – és fel sem merül, hogy a megállapítást szó szerint vegyék. Persze van úszás, korcsolyázás meg angol, de azért ott a csúszda meg a mókuskerék ugye, és persze a szomszéd gyerek biciklije, ami mindig zöldebb. A társasjáték csecsemőkorban kezdődik. A játék többnyire kétszereplős: a bébi autonómiájának kifejezéseként kidobál mindent a rácsos ágyból, anyuka pedig – a másik játékos – mindig viszszateszi az eltávolított cuccot. Ilyenkor nem gondol arra, hogy épp azt teszi, amit a szorgos pártaktivista, aki újra és újra betuszkolja postaládánkba közös értékeinkről szóló brosúráját. Nagyon fontos, hogy odafigyeljünk, amikor így kezdődik a hozzánk intézett felhívás: figyelj, mutatok valamit. A közelben lévő játszótéren építettek egy nagy izét. Olyan, mint a teknősbéka háta, egy nagy kövekkel kirakott púp. Ráunva a körbe-karikázásra, A. gyerek feltolta a tetejére a kétkerekűt. Felült a nyeregbe, kérve, hogy figyeljem. Aztán inába szállt a bátorság, de pedagógiai okokból nem segítettem. Éreztem, meg tudja csinálni. Álltam az éltesebb korú családanyák szúró pillantását, kétkedés vibrált a tekintetükben. A falnak csapódó vak lovat láttak A. gyerekben, miközben én a hősi helytállást szuggeráltam beléje. Végül magabiztosan vágódott a „halálzónán” kívül kolbászoló siserehad közé. A biciklizés örömét nem adja vissza tökéletesen mondjuk egy deszkapallón üldögélés, tehát a kerékpárt meg kell venni. Ugyanakkor előttünk már bizonyított tény, hogy számos játékhoz felesleges a komoly anyagi beruházás. Édesbús családi kötelezettségnek eleget téve viszem ki a szemetet, amikor a hihetetlenül kacska törzsű fügefáról kiáltozást hallok, hogy jobbra, jobbra, mert nekimész. Mi a halál van, nézek felfelé. A. gyerek ül G. gyerek mögött a lombkoronában és hevesen instruálja. Mit csináltok ott a fán? – érdeklődöm. Milyen fán, ez nem fa, hanem egy tengerjáró óriáshajó, és van vitorlája, és erősen fúj a szél, és mi sodródunk balra, de ott egy óriási jéghegy, onnan nem látszik lentről, de ott van, és mindjárt nekimegyünk. Mit lehet ehhez hozzátenni? – csak óvatosan. A természet lágy öléből előhulló kiegészítők mellett azért érdemes néhány egymásba kapaszkodó építőkockát beszerezni. Ha építőkocka van, minden van. Szóval a fiúcska két darab T alakot formázó kütyüt épített és állított maga elé. Kérdezte, hogy ez szerintem mi. Kitalálni gyakorlatilag lehetetlen, nem is kísérleteztem. Alapvetően repülőgép-leszállónak épült – meg is mutatta, hogy hogyan száll rá a gép – de ha én is úgy látom, ő nem bánja, lehet két tyúkocska is a baromfiudvarban. A fejlesztés új irányt vett. Félredobta a repülőt (amit egy anyagból gyártottak, így felhasználhatósága a repülőgép-szerepre redukálódott), és még abban a pillanatban nekilátott a komplett baromfiudvar kiépítésének, egy galambdúc felhúzásának, megfejelve kerítéssel és szemétdombbal. Egyébként a szemétdomb sikerült a legjobban, az egész szobára rávetült szörnyű árnyéka. Ha pedig elfogadjuk a mindenből-lehet-minden dialektikáját, akkor azon sem kell különösebben meglepődnünk, ha Benkő Lászlót megszégyenítő maskarákban tűnik fel a szeretett utód, mondván, hogy akkor ő most kommandó! Mi nem vagyunk az erőszak hívei, és nehezen toleráljuk a pisztolynak kikiáltott, zsebbe dugott filctollat, ceruzát, zseblámpát – de mindhiába, a hír elterjedt, kommandó, következésképp születésnapra befutott a menetrendszerinti bilincs és pisztoly. A fröccsöntött sárkányfejmintás aranyozott mellvértre és a hozzá tartozó-, fenti okból hozzánk került műanyag kardra (Made in China) azért gondolok némi malíciával, mert az első és egyetlen bevetéskor suhintó jobbomban maradt a kard markolata, míg az „acélpenge” a szomszédba repülve elnyerte méltó nyughelyét. Ej kommandó, kommandós – ízlelgetem a szavakat. Túl brutális. És akkor bevillan Badiny Jós tanár úr kompromisszumokat nem tűrő szelleme, és a válasz: legyél sumér harcos. Na, amit erre kitermelt magából a gyermeki agy véletlengenerátora, az leírhatatlan. Szék alá sírtuk magunkat a gyönyörtől. Szlovák színésznősapkára rögzített széttépett plüssmókus-foszlányok. A harcos fejdíszét egy úszószemüveg és a fülhallgató rögzíti a fejre, szívtájékon adóvevő, gatyájában vízipisztoly. Már előre félünk a farsangtól.
|