A Gazsó Tibor és Stumpf István szerkesztésében megjelent 750 oldalas kötet először is terjedelméért és naprakézségéért érdemel elismerést: szeptember eleji események még pakkra benne vannak a tanulmányokban. A Medgyessy-kormány első és második évéről szóló előzményekhez hasonlóan a rögmagyar valóság minden szelete benne foglaltatik a kötetben. A szerzők között volt államtitkárok, az Orbán-kormány különféle beosztásban dolgozó tisztviselői: semmiképpen nem független elemzésről van szó, még ha ezt például az Este című műsorban a kötet szerkesztőjével értetlenkedő Rábai Balázsnak nehezére esik is feldolgoznia. Bár nyilván a szerzők összetétele meghatározza a mondanivaló hangsúlyait és a tények körítését, miért kellene a szigorú semlegesség fügefalevelével takarózni? Így a könyv az, aminek mutatja magát: a Gyurcsány-kormány egyéves tevékenységét – mondjuk így – ellenzéki, jobboldali, konzervatív álláspontról, szakmai szempontból bíráló tanulmánykötet. Bár azért néha a kevesebb több lenne. Jelent bármit is a bevezetőben leírtak közül, hogy „fiskális terror”, meg „(december ötödikei népszavazással Gyurcsány Ferenc) elveszítette annak lehetőségét, hogy valaha is »a nemzet« miniszterelnöke legyen”? Ez kérem, publicisztika, erre itt vagyunk mi, egyszerű parittyások, meg a jobboldali nehéztüzérség öszszes ütege.
A tanulmányok azonos szempontok alapján készültek – hasznosnak találtuk például, hogy Gyurcsány Ferenc legkedvesebb gyermekének, a 100 lépés nevű izé intézkedéssorozatának vizsgálata visszatér az adózásról, az önkormányzatokról vagy éppen a családpolitikáról szóló fejezetekben. Míves portrét olvashatunk többek között Bozóki „PANKKK” Andrásról és erőfeszítéseiről a magyar kultúra teljes szétverésére (maradványképzés, haha), amelyeknek egy előnye kétségkívül volt: a sokat kárhoztatott szekértáborok olyan egységbe tömörültek, hogy az árokbetemetők még a lábujjaikat is megnyalják. A védelempolitikáról és haderőreformról szóló rész a legbrutálisabb, pedig talán a legszikárabb, leghiggadtabb fejezetről van szó. Az in concreto nem létező, megszüntetett magyar honvédség, leszedált titkosszolgálatok; mindez a lehető legvérforralóbb Nyugat- és szomszédnyalizós retorikával tálalva: íme a Juhász Ferenc-i politika. Igazán itt lenne az ideje, hogy a rendszerváltás óta leginkább egy lúzerfesztivál promóanyagára emlékeztető honvédelmi miniszteri tablóra végre felkerüljön egy tökös neokon héja is. Mintegy.
Egy huzatra nem lehet végigolvasni a terjedelmes tanulmánygyűjteményt, kóstolgassuk, ízlelgessük, mint egy érett asszonyra emlékeztető tannin cuvée-t, vagy mi a fenét. Időről időre üssük fel, amikor a modern szocdem miniszterelnökre ismét rájön a hop-páré, és Tony Blair, Buchinger Manó meg Vitányi Iván legjobb tanítványának gondolja magát. Jól szórakoznánk, ha nem a bőrünkről lenne szó.