OFFLINE | puncs |
Vuduzgass gyermekszívvel, bátran
(2005. december)
A karácsony a csúcs. Hároméves kora körül az ember nagyjából világosan rangsorolja az év ünnepeit. Vannak ugye a hétvégék, amikor a nagyiéknál vagyunk, és annyi befőttet ehetünk, amennyit akarunk.

Efölött egy lépcsővel található húsvét, illetve annak édesipari ága (amikor mi kapunk – ezen a szinten tanyázik a Mikulás is), a kora délelőtti locsolkodós-pénzbeszedős körtúra presztízse magasabb egészen addig a pillanatig, amíg a taxiköltségre és a nyáron tönkretett biciklire való tekintettel gondviselőink este pótköltségvetést nyújtanak be, és lenyúlják a napközben, fáradtságos versmondással szerzett gempát. A névnap már egészen komoly helyet foglal el kicsiny magas-kultúránkban, pedig még nem is tudjuk, hogy az egy rendes köznemesi-dzsentri ünnep, protestáns kárpótlás az elmaradt szentekért. Nyugat-Európa nagy részén úgyszólván ismeretlen. Az ajándékok azonban ilyenkor kevésbé értékesek, a torta kisebb, az ünnep futóbb (khm). A születésnap már egészen jó, de a karácsony: titkaival, izgatottságával, alma-, narancs- és fahéjillatával a legjobb.
A világ áramában levőnek és végtelenül felvilágosultnak tűnik az, aki elmondja, hogy számára a karácsony nem ünnep, mert az emberek csak lökdösődnek, és minden a pénzről szól, és ha ő csak egy filccel diszkréten megpöttyözött fogpiszkálót ad szeretteinek, az is nagyon jó, mert abban van a szeretet. A halat sem szereti. Az ilyen egyének a köz ellenségei. Nem azért, mert mi szeretnénk az eszeveszett tülekedést Krisztus Urunk születése napja előtt. Hanem mert ha nincs ünnep, élet sincs. A napok egymásba folynak, s hirtelen ott találjuk magunkat egy termékdíj elől megszökött olcsó sörösdobozzal, trenyában, amint a Találkozásokat nézve épp azt találgatjuk: Molnár Anikó vajon megenyhül-e Bocsi iránt. Akkor már inkább a lökdösődés, és igenis szóljon minden a pénzről. A lökdösődés a mi purgatóriumunk, a szükséges megtisztulás az ünnep előtt. Mert kétezer évvel ezelőtt megszületett egy gyerek odalenn délen, ahol csaknem soha nincs hó, karácsonyfát nem is láttak, és keresztények csak mutatóban vannak. Ez tehát azért a mi ünnepünk. És bár az Igazából szerelem karácsonyi készülődését át lehet élni, a mi karácsonyunk közép-európai ünnep. Sajnálom, nekem kell a rántott hal és a halászlé, a majonézes krumplisaláta, a mákos bejgli (figyelem: mazsola nélkül, mert jelentkezzen, aki szeret herpeszt – vagy szárított majomagyvelőt, a szerk. – enni), amit a nagyim készített világbajnok módon. És bár nem szeretem a zellert a krumplisalátában, és mondtam is eleget, ma már a fél karomat odaadnám, ha pörölhetnék még ezen a nagyimmal. Kell a csengettyű és az össze-vissza karcolt lemez a karácsonyi dalokkal. Kell a húgom versmondása, Pál levele a Korintusbeliekhez a szeretetről, a hülyéskedés a fa alatt az öcsémmel, ahogy édesanyánk könnyesre neveti magát a minősíthetetlenül obszcén vicceinken. Kellenek a kis cédulák az ajándékokra, december 25. és 26. nyugalma, a borzalomléből készített forralt bor. Atlétatrikókat akarok, zoknikat, zsebkendőket és nadrágszíjakat. Társasjátékot. A Szinyei Merse-albumot, mellyel kapcsolatban már októberben diszkréten jeleztem, hogy ha nem kapom meg, betérek az unitáriusokhoz. Az a csend karácsony harmadnapján délután, amikor kint már alkonyodik, épp nincs semmi dolgunk, s feltámad bennünk a gondolat: miért ne nyithatnánk meg az egyik palack Dúzsi-féle Fürtikét? Tájbor az, de a jobbikból. Miért ne tehetnénk be azt a gospel-cédét, amelyet egész évben kerülgettünk, s miért ne csaphatnánk bele egy Akunyin-regénybe, csak úgy, érdek nélkül? Az a másfél óra, ami eltelik addig, amíg a mosógép eldugul és kiönti a lakást, amíg gyermekünk magára húzza a karácsonyfát, és a szomszédban elkezdik felfúrni az ajándékba kapott Smörkusz-polcot, felejthetetlen lesz. A stabilitás és a hátsó gondolatok, határidők és brífingek nélküli jóérzés kilencven perce. Amikor azok lehetünk, amik mindig is szerettünk volna lenni: polgárok, magyarok, urak, européerek. Családapák, agglegények, vivőrök, táblabírók. Szakértők és fellegjárók. Apák, gyerekek; elnézők és hálásak.
Lehet, hogy nem jó ár/érték arány a kilencven percért két hét elmebaj, ám a világ folyását elnézve, egyszer hálásak leszünk még e másfél óra minden szekundumáért. Ötven év múlva erre a december 26-i, délutáni percre akarok emlékezni, az udvar négyszögére, az égen kiömlő tintára, a lámpa sárga fényére.
Arra a pillanatnyi csendre.

- R. R. -


Így tetszett a cikk:
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10

Felhasználónév: Jelszó:
Ha hozzá szeretne szólni regisztrált felhasználóként a felsorolt témákhoz,
de még nem regisztrált, kattintson ide!
ÚJ ÜZENET    

A hozzászóló neve
(nem regisztrált felhasználó esetén):    
Az üzenet tárgya:    
Az üzenet szövege:    
  

Szóljon hozzá a fórumban!

  #1: _Bné (2006. -0. 1-. 12: 0)  

KÖSZÖNÖM

  
  Válaszok struktúrája


Szeptembertől Reakció néven jelenik meg az UFi. Mi a véleménye az új címről?
Az UFi jobb volt
Tetszik, de az UFi is jó volt
A Reakció jobb cím
Egyik sem tetszik
A szavazás állása
   Vadász János
   Népszabadság
   Wass Albertről
   Pörzsölő szeretet
   Lendületben a reakció
   Városba zárva
   
   
    Yann Martel: Pi éle­te
    Más a lelkem
    Érdekvédők
    Éles váltás
    Egy õszinte hang

    Kizökkent az idő
    Tisza István és az elsõ világháború
    Wass Albertről
    Pörzsölő szeretet
    „A két Huszár”