OFFLINE | puncs | yo-hely
A 28-as villamos • Az óriásrája és barátai
Lisszabon
(2005. december)
Milyen lehet egy olyan országban élni, ahol a legnagyobb jobboldali pártot szociáldemokratának hívják? Ahol
a mai napig egyházközségekre épül a választási rendszer és az emberek rendezett sorokban várják a villamost?
Lisszaboni élményeink alapján úgy gondoljuk: nem rossz.

Mintegy fél évszázad után, 1974. április 25-én a szegfűs forradalom vetett véget Salazar (illetve utódja, Caetano) jobboldali, autoriter rendszerének. A váltás máig tartó, mély nyomokat hagyott Lisszabon életében: a főnökről elnevezett, 70 méter magas hidat átkeresztelték Április 25-re, a forradalomnak (a helyiek által csak fallikusnak nevezett) emlékművet és monumentális zászlót állítottak, s még az egyébként jobbközép politikát folytató pártot is szociáldemokratának nevezik (a baloldaliak a szocialisták).
Portugália fővárosa nem tartozik a világ legnagyobb metropoliszai közé, nem egészen hatszázezren lakják. November elsején volt 250 éve, hogy hatalmas földrengés döntötte romba a belvárost. Ma is jól látható, hogy mely városrészt kellett újjáépíteni a katasztrófa után: a máshol szűk, girbe-gurba utcák helyett itt, a Baixa negyedben, a Tejo-folyó közelében egymással derékszöget bezáró, hosszú, egyenes utak a jellemzőek (ezek közé tartozik a város leghíresebb sétáló- és bevásárlóutcája, a Rua Augusta is, amit egy diadalív zár a folyó felé).
A közterületek neveivel némiképp meggyűlhet a bajunk, a derék portugálok lelkiismeretesen használják az összes létező rangot és címet, tovább bonyolítva ezzel az amúgy sem egyszerű neveket (Rua do Pr. Dr. B. A. Mirante Gomes, az egyik kedvencünk). A többszázas házszámoktól sem kell megijedni, egyes utcákban minden ajtóhoz és ablakhoz külön szám tartozik. A város közigazgatási és választási rendszere a rendkívül változatos méretű, néhányszáz lelkestől a többtízezresig terjedő egyházközségekre, portugál nevükön freguesiákra épül – kitűnő terep mindazon lánglelkű reformerek számára, akik a harmadik évezredben is egyház és állam szétválasztására teszik fel az életüket.

Élményvillamos
Külön vállalat működteti a felszíni és a földalatti tömegközlekedést, így aztán más-más jegyre is van szükség (valószínűleg létezik univerzális megoldás, de nekünk nem sikerült rájönnünk). A négy, különféle színekkel jelölt metróvonal kapuin a mágnescsíkos jegy vagy bérlet nélkül se be, se ki, bliccelni lehetetlen. A kicsit komótos, unalmas metrózással szemben a (nem kevésbé komótos) villamosozás igazi lisszaboni élmény: néhány útvonalon régi, muzeális tuják járnak (közülük többet San Franciscóból vásároltak, ezek máig piros színben pompáznak).
A leghíresebb a 28-as vonal, ami a Prazeres temetőt köti össze a Martim Moniz térrel, útközben keresztezi a Rua Augustát, és szinte teljesen megkerüli a várat. Szűk sikátorokon, lejtőkön és emelkedőkön kanyarog, sokszor hullámvasúton érezhetjük magunkat. A villamos nem különösebben siet, ha úgy adódik, a vezető bő öt percig keresgéli a visszajárót és tíz percet várunk, hogy az előttünk álló teherautó odébbálljon. Az egyetlen kocsiból álló villamos viszonylag sűrűn, de ugyancsak rendszertelenül jár – van, hogy csúcsidőben húsz percig nem jön, aztán viszont több is érkezik egy kupacban. A megállókban az emberek (déli országtól szokatlanul fegyelmezetten) érkezés szerint állnak sorba, nincs lökdösődés a felszálláskor sem.

Mélabú és sóba áztatott gesztenye
Egyik esténket a melankolikus, nosztalgikus nemzeti énekesműfajnak, a fadónak szenteljük, de választásunk sikere legalábbis kérdéses. Az étterem berendezése (a gerendáról kolompok lógnak, a falakon háziszőttesek) pillanatok alatt csikós-csárdás-attrakció-német-turistáknak-a-Balatonon hangulatot teremt, amit csak tovább erősít a fado-énekesek nem túl lelkes, de amatőr előadása.
Annál inkább kedvünkre valók az utcasarkokon álló gesztenyesütők. Furcsa módon a sülő maróni illatát szinte egyáltalán nem érezni, ennek talán a gesztenyehéjat kívülről bevonó sós réteg az oka. Ízre egészen más, mint itthon, de legalább olyan finom. Őszi hangulatnak egyébként a november ellenére semmi nyoma, a hőmérséklet napközben 20 fok körüli, némelyik fa virágzik. Szűk két hónappal az ünnep előtt már karácsonyi díszekbe öltözik a város, a szállodákban műhavas műfenyők és Mikulások fogadják a tisztelt vendéget, a Praça do Comérción könnyűfém szerkezetű karácsonyfa épül. Állítólag Európában a legnagyobb – de vitathatatlanul a legrondább.
Rengeteg kisebb és nagyobb templom várja a katolikus portugálokat. A reggeli miséken még csak néhányan lézengenek, de a későbbi időpontokban megtelnek az imahelyek. Minden templomnak megvan a maga koldusa. A kedvencünk a Bazilika előterében dolgozó, fekete üzletembernek öltözött kéregető, aki előbb nagyvonalú mozdulattal mutatja meg a templomba vezető bejáratot az eltévedt utazónak, hogy aztán ugyanazzal a lendülettel hívjon fel adakozásra.
A már említett Prazeres temetőben magyarországi értelemben alig lát sírokat az ember, mintha csak kis házak között sétálnánk, melyeken kedvelt motívum a koponya és a lábszárcsont. A házakban 4-6-8 koporsó számára kialakított polcok: nem a föld alá temetkeznek, hanem leforrasztják a koporsókat.

Kísértetjárta világkiállítás
Végezetül a '98-as expó folyóparti pavilonjaiba látogatunk el. A korábbi világkiállítás ingatlanjainak utóhasznosításáért felelős ingatlanfejlesztő pr-főnöke egy életteli, új városrészként beszél a 70 hektáros területről. Lelkes beszámolóját saját tapasztalataink kevéssé igazolják: az egész negyed leginkább kísértetvárosra emlékeztet. Néhány működő irodaházra üresen álló lakások ezrei jutnak.
A bezárt kilátótoronytól a Doppelmayr erősen tájidegen, kabinos sífelvonója nagyjából egy kilométer hosszan visz a folyó fölött, azzal párhuzamosan az Óceánáriumig. A monumentális épületben is csak lézengenek a vendégek, a zsúfoltság hiánya azonban még előnyére is válik a produkciónak. A sokmillió literes főakvárium sztárjai az óriásrája és elmaradhatatlan kis haverja, a becsavarodott, ugyanazon az útvonalon pörgő vidrákat sem lehet megunni. A legizgalmasabbnak tűnő áramlás-modellről sajnos – angol feliratozás hiányában – nem derül ki, hogy mit szimulál. Ettől függetlenül önfeledten játszunk vele sokáig.



Így tetszett a cikk:
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10

Felhasználónév: Jelszó:
Ha hozzá szeretne szólni regisztrált felhasználóként a felsorolt témákhoz,
de még nem regisztrált, kattintson ide!
ÚJ ÜZENET    

A hozzászóló neve
(nem regisztrált felhasználó esetén):    
Az üzenet tárgya:    
Az üzenet szövege:    
  

Szóljon hozzá a fórumban!

Szeptembertől Reakció néven jelenik meg az UFi. Mi a véleménye az új címről?
Az UFi jobb volt
Tetszik, de az UFi is jó volt
A Reakció jobb cím
Egyik sem tetszik
A szavazás állása
   Vadász János
   Népszabadság
   Wass Albertről
   Pörzsölő szeretet
   Lendületben a reakció
   Városba zárva
   
   
    Yann Martel: Pi éle­te
    Más a lelkem
    Érdekvédők
    Éles váltás
    Egy õszinte hang

    Kizökkent az idő
    Wass Albertről
    Pörzsölő szeretet
    „A két Huszár”
    Állati jogok Kínában