Tizenkét rész­ben ve­tí­tet­te a Du­na Te­le­ví­zió a Cselényi Lász­ló ál­tal szer­kesz­tett-ren­de­zett So­rom­pók cí­mű film-fo­lya­mot, amely­ben a ne­ves te­le­ví­zi­ós a má­so­dik bé­csi dön­tés­sel meg­hú­zott ha­tár­vo­nal észak-er­dé­lyi ol­da­lát jár­ta vé­gig. Azt ku­tat­va-nyo­moz­va, hogy mit is je­len­tett a vá­ro­sok, fal­vak, em­be­rek éle­té­ben az 1940–1944 kö­zöt­ti idő­szak.
S bár a kora délelőtti ve­tí­tés ta­lán nem a leg­sze­ren­csé­sebb egy ilyen so­ro­zat­hoz, Cselényi ne­ve ga­ran­cia: több száz film­je, ren­de­zé­se, szer­kesz­té­se kö­zül ki­emel­ke­dik az Eu­ró­pa-díj­jal ki­tün­te­tett Minoritates Mundi cí­mű so­ro­zat, amely Eu­ró­pa és a vi­lág ki­sebb­sé­ge­i­nek hely­ze­tét be­mu­ta­tó al­ko­tás­ként túl­zás nél­kül ne­vez­he­tő a nem­zet­kö­zi ki­sebb­sé­gi kér­dés vi­zu­á­lis en­cik­lo­pé­di­á­já­nak.
Ta­lán a kül­hon­ban ta­pasz­tal­tak sar­kall­ják ar­ra Cselényit, hogy új­ra és új­ra vissza­tér­jen Kár­pát-me­den­cei tá­jak­ra: a So­rom­pók ti­zen­két, egyen­ként har­mincper­ces epi­zód­ban pró­bál­ja fel­dol­goz­ni a re­mény­ke­dést, a vá­ra­ko­zást, amely a má­so­dik bé­csi dön­tést meg­előz­te, s ame­lyet má­sok mel­lett Cs. Sza­bó Lász­ló is olyan erő­vel je­le­ní­tett meg a ko­lozs­vá­ri vis­­sza­té­rés­ről szó­ló es­­szé­jé­ben. A So­rom­pók­ban sor­sok, tör­té­ne­tek sor­jáz­nak, lel­ké­szek, ta­ná­rok, föld­mű­ve­sek, írók, az ese­mé­nye­ket meg­élők és ké­sőbb szü­le­tet­tek mond­ják ki min­den­fé­le pánt­li­kás he­je­hu­já­zás nél­kül, csön­de­sen azt, amit el­ej­tett sza­vak­ból, tá­bor­tűz mel­let­ti be­szél­ge­té­sek­ből a kö­ze­li meg­fi­gye­lő már ré­geb­ben sejt­he­tett: az a négy év fel­töl­tő­dést je­len­tett, amely bi­zo­nyos ér­te­lem­ben a mai na­pig tar­ta­lé­kot je­lent. A nagy­sza­lon­tai föld­mű­ves, Patócs Sán­dor, a magyarlónai lel­kész, Szat­má­ri Bé­la vagy a mezőbándi nyug­dí­jas or­vos, Bartha Ist­ván sza­va­it leg­job­ban a ko­lozs­vá­ri Ja­kab Gá­bor ka­to­li­kus lel­ki­pász­tor fog­lal­ja ös­­sze. Mint mond­ja: „ab­ból a négy év­ből élünk ma is.” A Za­lá­nyi Fe­renc ope­ra­tőr fény­ké­pez­te ar­cok olyan sor­sok­ról, tör­té­ne­tek­ről me­sél­nek, sok­szor sza­vak nél­kül, ame­lyek se­gít­sé­gé­vel leg­alább meg­sejt­het­jük egy egész kö­zös­ség el­múlt fél­szá­za­dá­nak em­ber­fe­let­ti meg­pró­bál­ta­tá­sa­it. Hi­szen a földbirtokoscsaládból szár­ma­zó élesdi Juricskay Ju­lis­ka né­ni az 1944 utá­ni gyöt­rel­me­it me­sé­li (nem jár­ha­tott is­ko­lá­ba, nem kap­ha­tott ál­lást, a ro­ko­no­kat kény­szer­lak­hely­re köl­töz­tet­ték), majd az el­mon­dot­tak­tól meg­ré­mül­ve több­ször el­mond­ja: „Fé­lek, fé­lek, fé­lek.” Meg­döb­ben­tő a ko­lozs­vá­ri Szil­ágyi Jú­lia tör­té­ne­te, aki négy­éve­sen, a ma­gyar csa­pa­tok be­vo­nu­lá­sa­kor az öröm­től sír­ni lát­ja az édes­ap­ját, hogy az­tán négy év­vel ké­sőbb éj­sza­ka kell­jen a családnak menekülnie a koncentrációs tá­bo­r­ba va­ló de­por­tá­lás elől. A nyárádtői Gyu­lai Ro­zá­lia el­me­sé­li, hogy a „kismagyar vi­lág­ban” bi­zony meg­épí­tet­ték a fa­lu­ba ve­ze­tő utat, a bol­dog­nak tar­tott idő azon­ban tra­gé­di­á­val zá­rul: édes­ap­ját a vis­­sza­té­rő ro­mán csa­pa­tok el­hur­col­ják, s fo­goly­tá­bor­ban hal meg.
S bár egy-egy vis­­sza­em­lé­ke­ző már-már mi­ti­kus ma­gas­sá­gok­ba eme­li a csa­lád­ja éle­té­ben fel­lé­leg­zést je­len­tő idő­sza­kot („egy ki­ló na­rancs egy pen­gő volt a bol­dog idő­ben”), Cselényi do­ku­men­tum­fil­mes­ként azt te­szi, amit ten­nie kell: rög­zít, meg­örö­kít, be­mu­tat. A ké­sőn szü­le­tet­tek oku­lá­sá­ra.