Ugyan­így fur­csa le­het ott lak­ni, és egy le­tűnt, vis­­sza nem hoz­ha­tó vi­lág szín­te­rét lát­ni nap mint nap. Meg­ma­rad-e önál­ló szel­le­mű hely­nek az a te­le­pü­lés, ame­lyet egy má­sik­hoz kap­csol­nak? Er­re a kér­dés­re igen a vá­lasz, ha az em­ber Bu­da­fok ked­ves kis ut­cá­it jár­ja. Er­re a kér­dés­re nem a vá­lasz, ha az em­ber Bu­da­fok köz­pont­ján ha­lad át. Nem olyan bo­nyo­lult ar­ra men­ni: a Mó­ric­zon fe­lülsz a 3-as busz­ra, és ve­se­kő­rá­zó uta­kon kb. 20 perc alatt le­száll­hatsz a cent­rum­ban. El­ső­re ijesz­tő a lát­kép. El­len­té­tes épí­té­sze­ti fel­fo­gá­sok ala­kí­tot­ták a köz­pont ar­cu­la­tát: ne­he­zen hi­he­tő, hogy ezt va­la­mi­kor va­la­ki ilyen­nek akar­ta. Ha sza­bad ezt ten­nem, in­kább nem is ír­nám le, hogy mi­lyen, min­den­eset­re: kül­ső ke­rü­let – ez jut az eszünk­be azonnal. És nyu­godt kis­vá­ros – ez jut­hat az eszünk­be akár egy per­cen be­lül, ha jó irány­ba in­du­lunk. Bu­da­fok az el­lent­mon­dások és ön­el­lent­mon­dás­ok kis­vá­ro­sa.
A kertvárosias, vil­lák­kal, ki­csi, ka­nyar­gós ut­cács­kák­kal és sok fá­val büsz­kél­ke­dő Bu­da­fok ott mond el­lent ön­ma­gá­nak, hogy sa­ját ha­gyo­má­nyai el­le­né­ben jött lét­re ha­gyo­mány­őr­ző­ként. Mit is je­lent ez? A va­la­mi­vel több mint egy év­szá­za­da be­kö­vet­ke­zett sző­lő­pusz­tu­lás nyo­mán üre­sen ma­radt te­rü­le­tek­re, a he­gyi utak men­tén épül­tek ki a kert­vá­ro­si ré­szek. Az ut­ca­ne­vek má­ig a sző­lő­ter­mesz­tés­re utal­nak, kb. min­den má­so­dik kert­ben má­ig ágas­ko­dik egy-egy már rég nem hasz­nált pin­ce szel­lő­ző­csö­ve. Budafok-Promontor he­lye már a ko­ra kö­zép­kor­ban la­kott volt, de te­le­pü­lés­ként csak a 18. szá­zad de­re­kán jött lét­re Cse­pel­ről át­köl­tö­zött sváb zsel­lé­rek jó­vol­tá­ból. Dé­li, dél­ke­le­ti és dél­nyu­ga­ti lej­té­sű domb­jai a sző­lő­ter­mesz­tés­re tet­ték al­kal­mas­sá – de ez még nem min­den, hi­szen Bu­da­fok kü­lön­le­ges­sé­ge az volt, hogy ezen föld­ré­te­gek alatt mész­kő ta­lál­ha­tó: te­hát nem­csak a sző­lő­táb­lák je­len­tek meg, ha­nem mind­járt ugyan­ott a pin­cék, pin­cé­sze­tek is. A ki­vájt mész­kő is ér­té­ket je­len­tett. Tűz­vé­szek és jár­vá­nyok ti­ze­del­ték a kis­vá­rost, de egé­szen a 19. szá­zad vé­gé­ig ezek­nek de­re­ka­san el­len­állt.
Bu­da­fok nyer­te­se volt a du­a­liz­mus, az ipa­ro­so­dás ko­rá­nak. A Tör­ley pezs­gő­gyár és pin­cé­sze­tek ide­köl­tö­zé­sé­vel már a fő­vá­ro­si agg­lo­me­rá­ció egyik leg­ipa­ro­so­dot­tabb te­rü­le­té­nek szá­mí­tott, ugyan­ak­kor meg­őriz­te ha­gyo­má­nya­it, és az ipar­tól men­tes, mű­ve­lő­dés- és épí­té­szet­tör­té­ne­ti­leg je­len­tős ér­té­ke­it. Az 1880-as évek­ben tom­bo­ló fi­lo­xé­ra­jár­vány alig ha­gyott egész­sé­ges sző­lő­te­rü­le­tet. Azon­ban bor- és pezs­gő­tá­ro­lás­ra al­kal­mas vi­szo­nya­i­nak kö­szön­he­tő­en Bu­da­fok „bo­ros” ka­rak­te­re má­ig meg­ma­radt.
A má­so­dik vi­lág­há­bo­rú után az­tán az tör­tént ve­le, mint sok más, önál­ló­an lé­leg­ző te­le­pü­lés­sel: a szom­szé­dos Nagy­té­tén­­nyel együtt be­vág­ták a kö­zös, nagy Bu­da­pest­be. Az ak­kor alig két év­ti­ze­de vá­ro­si ran­got vi­se­lő Bu­da­fok­ról ugyan­ek­kor te­le­pí­tet­ték ki a né­met nem­ze­ti­sé­gű la­ko­so­kat is, meg­kez­dőd­tek a la­kó­te­lep-épí­té­sek, ame­lyek azon­ban jó­részt „csak­” a vá­ros­ka észa­ki pe­re­mét és köz­pont­ját érin­tet­ték, így a (száz esz­ten­de­je) va­ló­sá­gos Bu­da­fok, a sző­lő­he­gyek és kis ut­cák vá­ro­sa bár érin­tet­len – mai funk­ci­ó­ja, mi­vel a tö­ret­len fej­lő­dés a múl­té, va­la­mint a leg­kö­ze­leb­bi bu­da­pes­ti ke­rü­let­től (Ke­len­föld) is ki­lo­mé­te­rek vá­laszt­ják el: tu­laj­don­kép­pen al­vó­vá­ro­si.