Kuncze Gábor az SZDSZ kampánynyitó küldöttgyűlésén azt állította, hogy Orbán Viktor képe kint van az íróasztalán. A virtuális hazugságvizsgáló mutatója persze azonnal kilengett. Ez ugye nem azt jelenti, hogy a pártelnök szájából az igazság kristálytiszta vízesése omlik alá, csupán annyi, hogy nem vett részt a Fidesz konzultációjában. Aki rész vett, felszólalt, egyetértett, aláírta, visszaküldte, az ma már egy Orbán Viktor-zsánerkép boldog tulajdonosa lehet. Direkt mail, lendületben a posta. A pártelnökre ugyan nem lehet közvetlenül szavazni, ám mint valami politikai brand, biztosan hasznos kampányeszköz.

Megcsinálták?
A Gyurcsány párt láthatóan az úriemberkedő irányra gyúr, miközben az asztal alatt rugdossa beszélgetőpartnerét. Finnyáskodik a kutyás újság ugatása miatt, de Szanyi Tibor által azért ellenőrzi, hogy minden rendben megy-e Kende Péter Viktor-könyvének bemutatóján. Igen, mindent megcsináltak, könyvet, autópályát, esélyegyenlőséget és társadalmi igazságosztást. A korábbi kormányoknál sokkal jobban, többet és nagyobbat. Miközben – mintegy mellékes momentumként – a Fitch Ratings után a Standard and Poor’s hitelminősítő intézet is magasabbra tette hazánkat a kockázati listán, de kommunikálni ezt is kellett valahogy. Míg az első esetben Veres János pénzügyminiszter szerint ez valójában ösztönzést jelentett, hogy bátran tovább a „reformok” útján, addig a második esetben már az ellenzék ígérgető kampányának róható fel az intés.

Nooormális!? Magyarország
Török Gábor politológus véleménye szerint olyan minőségű kampányt kapunk, amilyenre igény van. Sólyom László köztársasági elnök azonban optimista, hisz a nép igényszintjének felemelhetőségében, elítéli a negatív kampányt, majd kitűzi a választások időpontját. Dávid Ibolya rárepül és az elmúlt hónap egyetlen megjegyezhető MDF-es üzenetét küldi felénk: Sólyom a Fidesz uszályába került. A fórum a sajtó érdeklődését ezen kívül csupán két képviselőjének kvázi elvesztésével tudta felkelteni. Sisák Imre Pásztón, Gémesi György pedig a gödöllői körzetben indulhat fideszes ellenjelölt nélkül. Noha a tragikus veszteséget Herényi Károly képes volt úgy kommunikálni, hogy a nagyobbik ellenzéki párt e két körzetben meghátrálni kényszerült, valójában nem lehet senkinek sem kétsége afelől, hogy ők ketten az MDF eltűnésére játszottak, amikor elfogadták a Fidesz támogatását. Mert bár fideszes „felszentelésük” előtt kikötötték, hogy 2006 után az MDF képviselőcsoportjához kívánnak csatlakozni, ez csupán a gyászoló családtagok kegyeletének jele volt a sírba alászálló kedves rokon emléke előtt.

Magyar, a Fórum
Az abszurd humorra fogékony olvasóinknak egy másik csemegét is jó szívvel ajánlhatunk, melyet a Budapest Riport című lap fővárosi plakátkampánya ihletett a Magyar Fórum hasábjain. Eszerint a legnagyobb ellenzéki párt főpolgármester-jelöltje is Demszky Gábor (miközben Demszky a fideszközelinek beállított lap kiadóját perli). Az azonos tartalmú sajtóközleményt jegyző Zsinka László láthatóan a fővárosban élő korlátozottan cselekvőképes vagy cselekvésképtelen állampolgárokat célozta be törzsközönség gyanánt, noha ők választójogukat átmenetileg (vagy egyáltalán) nem gyakorolhatják.

Demszky vs. Jean
Mind a négy parlamenti párt megnevezte harcoló alakulatait, a 176 egyéni választókerületben kezdődhet a földharc. Budapest 32 körzetével mindent eldönthet. Hogy a főváros több mint egy a 3200 magyarországi település közül, azt az is bizonyítja, hogy a budapesti lokális ügyek (parkolás, kátyúk, szennyvíztisztító) is az országos sugárzású médiumok érdeklődésének homlokterébe kerültek. Azon túl, hogy minden ötödik állampolgár Budapesten él, azaz minden ügy országos jelentőségű, maga Demszky Gábor is tesz róla, hogy a leglezserebb bulvár- újságíró is felkapja a fejét a sajátosan egyedi tematizációra. A főpolgármester legutóbb például acéllemezekkel üzent hadat a város útjait elborító kátyúrengetegnek. Véleménye szerint kályhalemezzel lefedve a gödröket gyorsan és olcsón kezelhető lenne a kátyú-probléma.
Az MDF hosszú hónapok óta képtelen megszólítani a választókat. Nincs az a politikai ínyenc, aki egyetlen hívószót tudna említeni a Normális Magyarországért című programból. A demokrata fórum az 5%-os küszöb átlépése esetén (Sisák és Gémesi mellett) csupán Csapody Miklósban láthatja a négyfős képviselőcsoport megalakításának zálogát. Ha az ő kétséges budapesti bejutását kész ténynek vesszük, még mindig ott tornyosul előttünk a kérdés, vajon hol terem a negyedik tag?

Énország
Az SZDSZ országa a Budapesten megszerzett 10% fölötti listás eredmény esetén jöhet el. A liberálisok 2002-ben épp feleannyi egyéni mandátumot tudtak szerezni itt, mint az MDF. Ha ehhez hozzávesszük, hogy 2006-ra a az örökös listavezető csodafegyver, Demszky Gábor fénye is megkopott, akkor a nagy újításnak számító Kóka János bevetése sem biztos, hogy parlamenti pártot farag a szabaddemokratákból. Mert lehet ugyan, hogy a pannon puma egy lángoló Hankook gumiabroncson át tud ugrani, de az 5%-hoz nagyobb lendület kell. A főváros első kerületében pedig különösen. A populizmus ellen hirdetett harc a kampányban amúgy sem a fent jellemzett magyar felhasználókra szabott ügyfélbarát megoldás. Az SZDSZ ugyanakkor jól tapintható antiklerikális hangütésével még a saját táborában maradt, liberalizmust komolyan vevő párezer szavazójától is elbúcsúzhat. Az adó és egészségügyi reformokat pedig tetszettek volna három éve elkezdeni. A klasszikusan fővárosi párt nem támaszkodhat az önkormányzati eredményekre. Talán néhány Siemens villamos „tesztelésre” áprilisban megjelenik Budapesten – legalábbis ezt ígérte a BKV vezérigazgatója sokat sejtetően a főpolgármesternek, de nem épült meg egyetlen új Duna-híd sem, mint ahogy Európa legnagyobb környezetvédelmi beruházása, a csepeli szennyvíztisztító sem. Ugyancsak nem jön a 4-es metró, nemhogy az alagút végét, de még elejést sem látni.

Szoros emberfogás
Hozzájuk képest a két nagynak van valami hivatkozási alapja. Eddig ezt csináltuk, jövőre ezt vállaljuk. A kétszemélyesre egyszerűsített rendszerben a megcsináltuk vöröse, illetve a változás sárgája képileg is előttünk van, szinte vezeti a gondolkodásban megfáradt állampolgári kezet. A kommunikációs ügyeskedés tehát nagyjából azonos logika mentén halad. Ezt igazolja vissza a január végén hibahatáron belül mért különbség is. Míg a jobboldalnak számszerűen nagyobb a véghajrában hadra fogható serege, a baloldal a pénzbeli fölényében és a média hátszelében bízhat. Orbán Viktor tehetségesebb rétor, aki a szívek húrjain pengetve is képes trash metált játszani, Gyurcsány viszont annak a technikatanárnak a barna köpenyét ölti magára, aki a köpőcsövező gyerekek kartácstüze szorításában igyekszik elmagyarázni, hogy hogyan is van valójában.
A cél szentesíti az eszközt, a pártok szoros emberfogással játszanak. Áloptimistán azt is mondhatnánk, boldog az a nép, melynek csak Fittelina és Nomentana ügyei vannak. Ha az orosz vagy amerikai elnökválasztási kampányhoz hasonlóan lesifotósok hada koslatna politikusaink után, még inkább fel lehetne korbácsolni a prüdériára hajló közhangulatot. Ma már nem a programok, hanem a hitelesség körül forog a kampány. A múltra már lehet legyinteni – na és –, állambiztonsági előélet sem lehet akadály, de azért a mindenkori törvények áthágása mégoly érdektelen ügyben is számíthat valamicskét a küzdelemben. Ne legyenek illúzióink, néhány év múlva eljön az erkölcsi pellengérre állítás időszaka, a hálószobák világa is. Ron Werber már biztosan dörzsölgeti a tenyerét. Szóval van hova hátrálni.