A száz­na­pos prog­ram ke­re­té­ben a ros­­szul mű­kö­dő köz­szfé­rá­ban a köz­szol­gál­ta­tás­ok bár­mi­fé­le új­ra­gon­do­lá­sa, vagy mi­nő­sé­gé­nek ja­ví­tá­sa nél­kül haj­tot­tak vég­re 50%-os bér­eme­lést, ami töb­bek kö­zött a köz­al­kal­ma­zot­tak szá­má­nak to­váb­bi nö­ve­ke­dé­sét is ered­mé­nyez­te, mi­vel von­zó­vá vál­tak a ko­ráb­ban be­töl­tet­len ál­lá­sok is. Két év­vel a száz­na­pos prog­ra­mok után most ép­pen je­len­tős le­épí­tést ter­vez­nek, mond­ván, túl so­kan dol­goz­nak a köz­igaz­ga­tás­ban. Mind­eköz­ben a je­lek sze­rint to­vább­ra sem ren­del­kez­nek kü­lö­nö­sebb konk­rét el­kép­ze­lé­sek­kel az át­ala­kí­tá­sok­ról: a le­épí­té­sek be­je­len­té­sét kö­ve­tő­en Sárközy Ta­más jo­gász­pro­fes­­szor, az ál­lam­igaz­ga­tá­si re­form kor­mány­biz­to­sa si­e­tett le­szö­gez­ni: az el­bo­csá­tá­sok nem a fel­ügye­le­te alatt for­má­ló­dó kon­cep­ció ré­szei, hi­szen az még kö­zel sincs vég­re­hajt­ha­tó ál­la­pot­ban.

a sajtótájékoztatón világossá vált, a Pénzügyminisztériumnak semmiféle kontrollja nincs a költségvetési folyamatok felett

Az ér­de­mi át­szer­ve­zés nél­kü­li mun­ka­hely-meg­szün­te­té­sek a köz­szfé­rá­ban sok­szor csak lát­szó­la­go­sak: meg­szün­te­tik a mun­ka­vi­szonyt, ki­fi­ze­tik a vég­ki­elé­gí­tést, de mi­vel a fel­ada­tot to­vább­ra is el kell lát­ni, ezért meg­bí­zá­si szer­ző­dést köt­nek rá – sok­szor épp az el­bo­csá­tot­tal, vagy an­nak Bt-jé­vel. Más ese­tek­ben tel­jes szer­ve­ze­ti egy­sé­ge­ket vagy in­téz­mé­nye­ket szer­vez­nek ki Kht-kba, ami pa­pí­ron ugyan csök­ken­ti a köz­al­kal­ma­zot­tak szá­mát, de ön­ma­gá­ban nem jár sem költ­ség­csök­ke­nés­sel, sem a ha­té­kony­ság ja­vu­lá­sá­val.
A kor­mány gaz­da­ság­po­li­ti­ká­já­nak hi­te­les­sé­gét jól pél­dáz­za az egyik be­fek­te­té­si alap igaz­ga­tó­já­nak szo­kat­la­nul éles meg­fo­gal­ma­zá­sa, mi­sze­rint „a saj­tó­tá­jé­koz­ta­tón vi­lá­gos­sá vált, a Pénz­ügy­mi­nisz­té­ri­um­nak sem­mi­fé­le kont­roll­ja nincs a költ­ség­ve­té­si fo­lya­ma­tok fe­lett”. Az éves költ­ség­ve­té­si hi­ány­cél az im­már meg­szo­kott­nak mond­ha­tó me­net­rend sze­rint ala­kul: előbb a Pénz­ügy­mi­nisz­té­ri­um, min­den elem­zői ké­tely el­le­né­re, ég­re-föld­re es­kü­dö­zik, hogy tart­ha­tó­ak a költ­ség­ve­tés ter­vei, majd az év vé­gé­hez kö­ze­led­ve félszázalékpontonként is­me­rik el, hogy ma­ga­sabb lesz a hi­ány a ter­ve­zett­nél.
A je­len­le­gi kor­mány­párt­ok so­kat vesztet­tek hi­te­les­sé­gük­ből a gazdasági élet sze­rep­lő­i­nek szemében, az eb­ben rej­lő le­he­tő­sé­ge­ket azon­ban az el­len­zék nem tud­ja, vagy ta­lán nem is akar­ja ki­hasz­nál­ni. A Fi­desz a va­ló­ban sú­lyos hely­zet­ben lé­vő ál­lam­ház­tar­tás he­lyett a gaz­da­ság vál­sá­gá­ról be­szél, mi­köz­ben 4% kö­rü­li az éves GDP-nö­ve­ke­dés. A na­gyob­bik el­len­zé­ki párt sze­rint „Ma­gyar­or­szág­nak nem re­for­mok­ra és fel­for­ga­tás­ra, ha­nem biz­ton­ság­ra van szük­sé­ge”. Ezek az üze­ne­tek ta­lán szim­pa­ti­ku­sak le­het­nek a „kis­em­be­rek” szá­má­ra, de a gaz­da­ság dön­tés­ho­zói vél­he­tő­en nem sok jót ol­vas­nak ki be­lő­le, ami egy kor­mány­zás­ra ké­szü­lő po­li­ti­kai erő ese­té­ben nem fel­tét­le­nül jó elő­jel.