UFi: Nemrégiben egy beszélgetésen úgy fogalmazott, kormányra jutása esetén a polgári oldal egyik legfontosabb feladata, hogy új tereket nyisson a fiataloknak. Mire gondolt?

O.V.: Fiatal koromban azt szerettem volna, hogy fiatalnak lenni ne egy állapot, hanem egy lehetőség legyen. Ma azonban az ifjak rendelkezésére álló lehetőségek szűkösségét érzékelem. A huszonévesek egy része az otthonról kapott hátszél segítségével biztos karrier előtt áll, ám nagyobbik hányaduk teljes tanácstalansággal néz szét, amikor befejezte a tanulmányait. Pontosan ebben a helyzetben kellenének azok a terek, ahol a fiatalok össze tudnának jönni – persze a virtuális terekre is gondolok. Ezeken a fórumokon lehetne beszélni arról, hogy mit ér az ember, ha húsz éves és magyar. Milyen esélyek vannak idehaza és külföldön, vissza tud-e jönni valaki, ha külföldi munkára vagy tanulásra adta a fejét? Ezek a fontos kérdések, amelyekről – úgy látom – ma nem esik elég szó a közéletben. Mi, politikusok ritkán halljuk az újabb nemzedékek hangját. Találkozók, fesztiválok, könyvkiadók, lapok, internetes oldalak kellenek, meg a világban szerteszét dolgozó magyarokkal való állandó kapcsolattartás – ez hiányzik igazán.

UFi: Magyar fiatalok ezrei dolgoznak, tanulnak külföldön, hogyan lehetne őket megszervezni, kint szerzett tapasztalataikat idehaza hasznosítani?

O.V.: Nemrégiben találkoztam egy kőművesként dolgozó fiatal földimmel Dél-Írországban. Azt mesélte nekem, hogy a lengyel munkavállalók csapatosan jönnek, megszervezik magukat. És ha baj van, akkor kisegítik egymást, ügyesebben érvényesítik az akaratukat, mint a magyarok, akik magányosan akarnak boldogulni. Komoly feladat tehát, hogy megfelelő hálózatot építhessünk, amelynek segítségével kicsit lengyelesebben viselkedhetnénk. A következő kormány persze csak akkor tud ebben a kérdésben előrelépni, ha együttműködik a fiatalokkal. Számítok a fia-talok javaslataira, tanácsaira.

UFi: A felmérések azt mutatják, hogy bár a fiatalok jelentős részét nem érdekli a közélet, akiket meg mégis, azok között toronymagasan vezet a Fidesz. Mivel magyarázza ezt?

O.V.: Szerintem a lélek miatt van ez így. Amikor az ember fiatal, akkor a lélek a legfontosabb. Vágyakozik arra, hogy a létezés ne csak napi nyolc óra munkából, karrierből vagy éppen a családi életből álljon. Egy pályáját, életét kezdő ember valami magasabb rendű dologra is vágyik. Szerintem a fiatalok azt látják, hogy a jobboldalnak is lelke van, és a jobboldal nem is szégyelli ezt. Úgy gondolja, hogy jól megfér egymással az élet értelmes megszervezése a létezés magasabb rendű céljaival. Szerintem ez lehet elsősorban a vonzó.

UFi: A baloldalnak nincs lelke?

O.V.: Magyarországon a baloldalnak ma nincs igazi politikai képviselete. A luxusbaloldali politika valójában egy szűk csoportot képvisel. Úgy tűnik, a materiális világon túl nincs mondanivalója. Márpedig a fiatalok többre vágynak. Ezért inkább a jobboldal felé fordítják a tekintetüket. Örülök, hogy a mi politikánk meg tudta őrizni az anyagi szempontokon túli dimenziókat is. Ez ment meg bennünket attól, hogy politikai gépezetté, jól szervezett közéleti gépsorrá alakuljunk

UFi: Tesz-e azért a jobboldal, hogy megtartsa a fiatalokat? Nem tart attól, hogy a jelenlegi mainstream elleni lázadás elmúltával megszűnik ez a helyzeti előny?

O.V.: A mainstream elleni lázadás nem pozíciók elleni lázadást, és még csak nem is a baloldal által szinte teljesen kisajátított értelmiségi műhelyek elleni lázadást jelenti; mélyebb dologról van szó. A kilencvenes évek elején újrakódolták a magyarok gondolkodásában azt, hogy mit is jelent a siker. Azóta egy önmegvalósító ideológia jegyében azt sugározza felénk a médián keresztül ez a főáramlat, hogy siker az, ha könnyen, gyorsan sok pénzt szereztél. Siker az, ha gyorsan, alaposabb építkezés nélkül is gyors karriert futottál be és mindenkit magad mögött hagytál. Más ebbe nem is tartozik bele. Szerintem ez az a gondolkodás, amit nem fogadnak el a fiatalok. Legalábbis egy tekintélyes részük. Sokan, egyre többen teszik föl a kérdést, hogy miért nem siker egy közös, nagy nemzeti teljesítmény? Miért nem siker, ha közösségeinket megerősítjük? Miért nem siker a hit megtartása? Miért nézik csodabogárnak azt, aki négy-öt-hat gyermeket vállal, ahelyett, hogy sikeres embernek számítana? Akármi történik a közéletben, szerintem még jó néhány éven keresztül azt fogják érezni a fiatalok, hogy ha kiállnak amellett, ami valóban érték számukra, a főárammal szemben mennek. A külvilág ma még azt sugallja, hogy választaniuk kell a család, a közösséghez tartozás és mondjuk a karrier között.

UFi: Igen, de ezek leginkább egyéni döntések, a közéletnek viszonylag kevés a befolyása felettük.

O.V.: Hadd mondjak akkor egy személyes példát: engem az mozgat a leginkább, az tart a legerősebben a közéletben, hogy bebizonyítsam: lehet úgy sikeres az ember, hogy közben négy-öt gyermeket vállal. Hogy önmagában nem elég egy sikeres előadás vagy egy sikeres parlamenti teljesítmény, ha emögött nincsenek ott a vállalt, újra és újra megerősített magasabbrendű értékek. Személyesen semmi hasznunk nem származik belőle, de közös sikernek érezzük azt, hogy a határon túli magyar fiatalok egy általuk létrehozott magyar nyelvű egyetemre járhatnak és egy magyar koronás igazolványt, a magyarigazolványt hordhatják a szívük felett. Ezeket is mind a siker, a mindenki által elfogadott közösségi siker kategóriájába kellene emelni.

UFi: Van erre reális esély?

O.V.: Még nagyon sokat kell dolgoznunk.

UFi: Sokakat zavar, sokan értetlenkednek, mások természetesen veszik azt a szeretetet, ami az ország számos helyén Ön felé árad. Mihez kezd ezzel, hogyan dolgozza fel?

O.V.: Fontos, hogy az ember tudja, ebben a dologban nem a személy a döntő.

UFi: Hanem?

O.V.: A közös pillanatok, élmények, együttlétek sokkal többről szólnak, mint egy emberről. Én ezt úgy fejtem meg, hogy az előbb elmondott vágyak élnek. A magyarok szeretnének összetartozni, szeretnének úgy sikeres magánemberek lenni, hogy közben közösségeiket is megtartják. És azt látják, hogy ma ezt a mindennapok megtagadják tőlük.

UFi: Értem, de mégiscsak egy személy, Orbán Viktor áll ezeknek a pillanatoknak a középpontjában.

O.V.: Szerintem az emberek érzik, hogy az élet fontos dolgairól úgy gondolkozom, mint ők és ezekért próbálok dolgozni. Azt a szeretet kapom, ami azokat illeti meg, akik a közösség érdekeiért, értékeiért eljárnak, kijárnak és megvédik azokat. A másik elem: valahol a magyar történelmi tudatban erős motívum a mindenkori politikusok árulása. Sok vezető ugyanis előbb-utóbb, ilyen-olyan okokra hivatkozva elhagyta azt a népet, amely korábban követte őt. Ez a hűség problémája a magyar politikában. Viharos volt ez a 16 év, én magam is követtem el hibákat, meg a Fidesz-kormány is követett el hibákat, de sose váltunk hűtlenné. Mindannyian hoztunk rossz döntéseket, de egy biztos: mi, a Fideszben mindig hűségesek voltunk azokhoz, akik szerettek, bíztak bennünk és kitartottak mellettünk. És ezt a legnehezebb pillanatokban is így éreztük. Anélkül, hogy heroizálni akarnám a mögöttünk hagyott időket, ez az érzés volt a legfontosabb a számunkra. Fontosabb, mint a karrier, a pozíció. Hiába voltunk 1990-től az első polgári kormány ellenzékében, amikor az volt a csábítás, hogy az SZDSZ útját követve egy baloldali–liberális tömörülésben vegyünk részt, nemet tudtunk mondani.

UFi: Következett az újabb erőpróba, az 1994-es bukás.

O.V.: Igen, akkor úgy végigverték ostorral a jobboldali tábort, hogy tiszta seb volt a háta. Alig tudtunk előszédelegni azok alól a romok alól, amelyeket az első polgári kormány veresége idézett elő. De akkor sem adtuk föl, nem mentünk vissza a magánszférába, nem kötöttünk elvtelen kompromisszumokat, hanem megpróbáltuk felépíteni a polgári tábort és 1998-ra ezt megcsináltuk. És 1998-tól, amikor végig lőttek ránk, amikor többségében igaztalan és csak néha jogos támadások értek minket, akkor sem engedtük magunkat eltéríteni azoktól az értékektől, amelyek a bennünk bízóknak fontosak. És 2002 után sem adtuk fel, hanem azt mondtuk, hogy emberek, a család, a tisztességes munka, a közösség értékei olyan értékek, amelyek meg fognak minket tartani, ha továbbra is kiállunk mellettük.

UFi: Ez hűség kérdése?

O.V.: Igen, a Fidesz minden hibájával együtt az eredeti latin szó elsőszámú jelentéséhez, a hűséghez hű maradt. És ezt egyébként érdemtelenül sokan öszszekötik a személyemmel. Nekem ebben volt szerepem, de ezt általában eltúlozzák. Az embernek persze a meg nem érdemelt szeretet is jól esik, már csak ilyen hiúak vagyunk.

UFi: Néhány nap múlva ismét választ az ország. Kiderült-e már az Ön számára, hogy mi volt a 2002-es vereség – ahogy a második forduló éjszakáján a Millenárison fogalmazott – magasabb értelme?

O.V.: A választási eredmények ismerete nélkül erről nem érdemes beszélni, a megmérettetés után azonban szívesen elmondom a gondolataimat. Egy biztos, ha sikerül kiérdemelni a polgárok bizalmát, azt jelenti, megtanultuk a leckét.