OFFLINE | intro | napló
Félsz
(2006. május)
Most egy méltatlanul elfelejtett tényezőről, a magyar lelki alkatot nemzedékek óta meghatározó félelemről írok. Akik rettegtek az 1990-es rendszerváltástól, tudták jól, hogy miért féltek. És máig sem képesek megbocsátani, hogy fölöslegesen.

Az oktalan félelem ugyanis nevetséges, megalázó: a félsz mentsége csak a veszély bekövetkezte lehet. Ha a félelemről kiderül, hogy eleve okafogyott volt, nem megkönnyebbüléssé, hanem dühvé, megvetéssé és pimaszsággá alakul.
Ez történt. De hányan is féltek tőlünk?
Volt ugye a 815 ezer párttag. Ám mi a helyzet a besúgókkal? Közhiedelem szerint jórészük a párttagok közül került ki, de ez nem feltétlenül igaz. A párttagok ugyanis „belül” voltak, biztonságban, így kevéssé voltak zsarolhatók. Ők a kizsákmányolók úri osztályát alkották, amely többnyire távol tartja magát a piszkos munkától.
A besúgók számának becslésére ezért a „buszsáv-tesztet” javaslom. Tekintsük például a 11-es busz Bimbó úti sávját, amely körülbelül egy kilométeren keresztül húzódik a Füge utcától a Mechwart-térig. Itt reggel állandó a dupla kocsisor, amely csigalassúsággal, de mégis kiszámíthatóan araszol a Margit körút felé. Minden harmincadik autós azonban, semmibe véve szabályt és morált, kivág a buszsávba és megelőzi néhány száz társát. Láthatóan, beazonosíthatóan, rendszámmal, az arcát vállalva csal. Nos: hányan lehettek a csalók akkor, amikor biztosak lehettek a rejtezésben? Tízszer ennyien? Ötször? Vagy csak háromszor? Ha csak háromszor, az is minden tizedik felnőttet jelenti. Ez az újabb tíz százalék a párttagokéval együtt már a nagykorú lakosság 20 százaléka. És a családtagjaik? Legyenek csak még egyszer annyian, akkor már a szavazásra jogosultak 40 százaléka érezhette úgy, hogy félnie kell.
A fenti becslés persze legfeljebb az 1990-es állapotokra lehetett igaz. Botorság lenne tehát azt állítani, hogy a ma az MSZP-re szavazók kétharmada a fenti körből kerül ki, már csak azért is, mert azóta eltelt 16 év. A gyűlölködő magyarok népes hadának lélektanát azonban jól magyarázza a félelem – és korántsem csak az ellenünk szavazókét… Az igazi választóvonal tehát a félelem: ki mint fél, úgy ítél. Egyik oldalon a szocializmus által megfélemlítettek, a másikon az utóbbi 16 év képzelt félelmeinek rabjai. Ez utóbbiaknak szólt a kormány március 15-i gesztusa, Marjai József, Fekete János, Barabás János kitüntetése: Gyurcsány Ferenc azt üzente, ne féljetek, amíg engem láttok. Másfelől mintha most megint a veszteseken lenne a félés sora. Ritkulnak a jogállam őrei között a megvesztegethetetlenek: Szász Károly, Polt Péter, Járai Zsigmond, Mellár Tamás és Vukovich Gabriella. A megvert, majd meggyanúsított PSZÁF-elnök, a koncepciós perek szellemét idéző pergőtűzzel interpellált legfőbb ügyész, a Nemzeti Bank félig megbéklyózott elnöke, a törvénysértően elbocsátott főstatisztikusok. Félek, hogy az ő sorsuk mutatja a minapi választásokon győztesek valódi természetét. Lesz honnan felállni 2010-ben, kedves barátaim.



Így tetszett a cikk:
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10

Felhasználónév: Jelszó:
Ha hozzá szeretne szólni regisztrált felhasználóként a felsorolt témákhoz,
de még nem regisztrált, kattintson ide!
ÚJ ÜZENET    

A hozzászóló neve
(nem regisztrált felhasználó esetén):    
Az üzenet tárgya:    
Az üzenet szövege:    
  

Szóljon hozzá a fórumban!

Szeptembertől Reakció néven jelenik meg az UFi. Mi a véleménye az új címről?
Az UFi jobb volt
Tetszik, de az UFi is jó volt
A Reakció jobb cím
Egyik sem tetszik
A szavazás állása
   Vadász János
   Népszabadság
   Wass Albertről
   Pörzsölő szeretet
   Lendületben a reakció
   Városba zárva
   
   
    Yann Martel: Pi éle­te
    Más a lelkem
    Érdekvédők
    Éles váltás
    Egy õszinte hang

    Kizökkent az idő
    Wass Albertről
    Pörzsölő szeretet
    Tisza István és az elsõ világháború
    „A két Huszár”