OFFLINE | puncs | yo-hely
Tihanynak dicsérete
(2006. május)
Az pedig úgy van, kedves Olvasó, hogy olyan helyen lehet igazán élni, amelynek szíve van. Mert az a szív odavonzza a tekintetet, a gondolatot, és az embert magát. Ilyen szív például a városok főtere, a fórum, az agóra, és tudjátok, hogy ezzel mit akarok mondani.

Pestnek nincs főtere, ezért nincs szíve sem. Meg is látszik rajta. De a Balatonnak van szíve, úgy hívják: Tihany. Jártam én Tihanyban eleget. Vittek már karonülő koromban is, hisz ott laktam szembe’ a déli parton, egynapos gyereksétáltatásra pont megfelelt a falatnyi félsziget. Aztán cseperedtem felfelé, és dugialkohollal meghajtott osztálykirándulások következtek, amiknek már csak hátteréül szolgált Tihany. És egyszerre már nem volt érdekes ez a kis földdarab a magyar tenger közepén. Külföld kellett, sós tenger szikrázó napsütéssel, meg zajos nagyváros, neonfényes éjszakákkal. De a garabonciás útja mindig visszakanyarodik szülőföldjére, mert nem tud ellenállni a szív hívásának. Kell neki a szülőföld illata, kell a látványa, kellenek az emlékek, hogy feltöltődjön, mielőtt újra beveti magát a nagybetűsbe. Nekem a víz a szülőföldem. A Balaton vidéke. Tihany mindenkinek mindig mást kínál, miközben soha nem változik meg.

Polgári magyaroknak
Jártál-e már Tihanyban? Álltál-e az apátság melletti sétányon, végigtekintve a lankás dombok által körülölelt tavon? Elárulok valamit: Tihany menthetetlenül ódivatú. És javíthatatlanul magyar. Épp ezért imádnivaló. Minden a helyén van. Néhány szőlővel, erdővel beborított domb, köztük két tó, a Belső- és a Külső-tó. Mellettük ridegtartású szürkemarhák le- gelésznek. A gémeskút is valódi, nem dísznek van ott. Távolabbi mezőkön levendula terem, elbódulsz az illattól, ha besétálsz közéjük. A Belső-tó fölött nádfedeles házak állnak festői összevisszaságban. És minden ház az egyszerűen nagyszerű terméskőből épült, fölöttük pedig ott trónol a szépséges barokk templom.
Igazat adhatunk az ismeretlen fűzfapoétának, aki Magyar Riviérának nevezte el Tihany vidékét. A Balatonra néző domboldalakon, a víz tükre által megsokszorozott napfényben présházak, villák sorakoznak a ligetek között. Jó lenne ott lakni. Kiülnék a lugasos verandára, a mobilt kikapcsolnám, élvezném a csendet. Olyan a táj, hogy a Hamvas Béla-könyvek maguktól nőnek a kezembe, hogy egy jó csopaki borral kísérve olvassam a legsötétebb kommunizmusban raktárosnak lefokozott filosz derűs gondolatmeneteit. A bor pedig rásegít a révedezésre. A borban és a gondolatokban elmerülve messzire kerülne a nagypolitika, a nagyváros, meg minden olyan felesleges baromság, amivel a 21. század megkínált minket.

Ködlovagoknak
A múlt megszépítő messzeségét szebbnek, nemesebbnek találod? Szeretsz beleszédülni a történelem távlataiba? Tihanyban ez is lehetséges. Főleg, ha az apátság vezetője visz le téged és társaidat a román kori altemplomba. Alig néhány négyzetméter, durván faragott oszlopokkal, apró ablakokkal. De majd’ ezer éves… És az atya azt mondja, hogy az altemplom ablakain át háromszázezer napfelkelte világította meg eddig az alapító András király sírját. És a falon ott az apátság alapítólevele, benne a híres-neves ősmagyar nyelvű sorral: feheruuaru rea meneh hodu utu rea. Alig kilencszázötven éve vetették papírra.
És ha szeretsz álmodozni a vérzivataros magyar történelemről, akkor azt is tudom, gyakran fölteszed a „mi lett volna, ha…” kezdetű kérdéseket is. Akkor gondolj bele abba, hogy 1849-ben a magyar vezetők fejében megfordult az a gondolat, hogy a megmaradt seregeket Tihanyba vezérlik, ahol kiásnák a félszigetet elválasztó csatornát, körös-körül pedig erődöket építenének. A védőrendszer és a tihanyi szántóföldek, források segítségével akár több éven át is kibírta volna a magyar ellenállás. Nem így lett. De mi lett volna, ha…
Tekerjünk vissza az időben. Képzeld el, amikor Tihany mellett vízi csatát vívnak a török sajkák és a magyar naszádok. Ágyú dörög, hajókat csáklyáznak meg, és a végvári vitézeink kardja által elvesznek vala az pogány kutyák. Ilyen is volt, a krónikák szerint. Valld csak be, egy ilyen csatát a távolból te is megnéztél volna. Még jobban visszaásva a messzi múltba, elképzelheted, amikor az első telepesek megjelentek a tájon. Kelták, aztán rómaiak telepedtek le a Balaton körül, állítólag ők honosították meg a szőlőművelést is a mediterráneumhoz hasonlító vidéken. Tihany neve az ősi szláv nyelvből származik, eredetileg csendet jelentett. Csend, az van. Főleg tavasztól őszig. De nyáron is szeretheted Tihanyt. Akár a túlpartról nézve.

Nemzedékemnek
Láttad-e Tihanyt a nyári naplementében? Utaztál-e tinédzserkorodban a szombat esti bulivonattal Siófokra, hogy a parti partykban oldódj fel? Ahol először fennen hordtad az orrodat, mert kevesellted a színvonalat, mert röhögtél a kopasz-fukszos vállalkozókon, meg a diszkós szakmunkástanulókon. De a végén rájöttél, hogy fölösleges pózolni, attól még nem fogod jól érezni magad. Ezért csak elkezdtél táncolni az este már tizedszer játszott Love is in the air-re. Végül elfogyott az a nonstopban vásárolt pezsgő is, és ennek hatása alatt elsétáltál a Kiválasztottal a siófoki móló végére, hogy tétova romantikázással próbálkozz. És közben a túlparton vörös fényben fürdött a tihanyi félsziget, ideális kulisszát alkotva az első, második, sokadik smacihoz. És ez tényleg romantikus volt, ne röhögjél.
Ha szerencséd volt, akkor vitorlázhattál is a tihanyi félsziget körül. Nyár közepén, tikkasztó melegben, amikor a déli órákban teljesen leállt a szél, lassan csorogtatok a Balatonban. Mit lehet ilyenkor tenni: fejest ugrani a magyar tengerbe, leheveredni a kókadt vitorla árnyékába, és valami lektűrt olvasni, mert a magaddal hozott 1984 rossz döntésnek bizonyult. Ilyenkor nem kell észosztás, nem kell megdöbbenés, csak a teljes kikapcs a hétköznapi fogaskerékből. Ha olvasni se akarózott már, akkor meg a tihanyi dombokról lenéző villákkal szemeztél, és megint csak arról álmodoztál, hogy mennyire jó lenne ott élni.
Azt is elhatároztad, hogy egyszer elgyalogolsz Tihany nyugati csücskébe. Az olyan, mintha te lennél a felfedezője egy ismeretlen, lakatlan tájnak. Nincs falu, se nyaraló, se vezetékek vagy mobilantennák. Csak erdő van és víz. És itt-ott egy-egy méhes, hogy újra Hamvas Béla világában érezd magad. Csak közel ne menj a kaptárakhoz. Felmennél a Csúcs-hegy tetejére: előtted a hatalmas víztükör, fölötted meg sólyom, vagy valami hasonló madár kering, hogy teljes legyen az idill. Itt akár elgondolkodhatsz Wordsworth sorain: „And our noisy years seem moments in the being of the eternal silence”. Kinek kell ezután külföldre menni az élményekért…

CSAKAZÉRTIS
És később, amikor már eszméltél, amikor a világ és hazád dolgai is érdekelni kezdtek téged, akkor talán ősszel és télen is eljutottál Tihanyba. Mindenféle képzéseken okos emberek tágították a fejedet. Esténként, amikor késő őszi köd csendje ült a tájon, a Stég kocsmában folyt az élet (csocsó, darts, zenegép kipipálva). Elkezdtétek a világmegváltást, a csajok meg a táncot. Egy (két, három) pohár bor után már összemosódtak a fejedben a neokonzervativizmus tételei a Kölyköd voltam szövegével, és valahogy mindig úgy alakult, hogy az utóbbi kiszorította a magas politológiát. Pedig nem is szereted az Eddát.
Mert rohadt menőnek érzed, hogy már évekkel ezelőtt fél-legális drum and bass partira mentél a félsziget egyik eldugott öblébe, ahol a reggelig tartó nyári mulatság résztvevői olyan hajnalt láthattak, mint még soha. A Keletről, Siófok irányából a tóból felkelő Nap földöntúli színekkel festette be a Balatont és az eget, és újra megállapítottad, szereted Tihanyt. A pillanatnak modern Faustként megállt parancsoltál volna, miközben fölötted ott sorakoztak Tihany zöld dombjai.
Az évek viszont telnek. Most már kevesebb a buli, és több a gond. Struggle for life, ahogy az angol mondja. Időközben már kinyílt a csipád, néhány illúzióval szegényebb lettél. Néha már elfog a honfibú is, ugye?
Aztán az út visszakanyarodik Tihanyba, belemerülsz a tájba, a hagyományba, múltba és jövőbe. Akkor megérted: ez az otthonod. Tihany, a Balaton, Magyarország, a határok nélküli Kárpát-medence és igen, Európa. És nem adod fel, vörösök között egy európai leszel. És csakazértis magyar.
Nekünk Tihany kell.



Így tetszett a cikk:
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10

Felhasználónév: Jelszó:
Ha hozzá szeretne szólni regisztrált felhasználóként a felsorolt témákhoz,
de még nem regisztrált, kattintson ide!
ÚJ ÜZENET    

A hozzászóló neve
(nem regisztrált felhasználó esetén):    
Az üzenet tárgya:    
Az üzenet szövege:    
  

Szóljon hozzá a fórumban!

  #6: _RG (2006. -0. 8-. 14: 1)  

Novákfalva volt már, 1-2 éve.

  
  Válaszok struktúrája


  #5: p-lac (2006. -0. 8-. 02: 1)  

Megyünk Tihanyba. Megnézem a Nyugati csöcsköt, a napfelkeltét-naplementét. Már voltunk, de csak néhány órára. Tetszett, a cikk is.

Novákfalvát nem tesztelitek le?

  
  Válaszok struktúrája


  #4: _egy emlékező (2006. -0. 7-. 14: 1)  

Ez igen! Átjár a múlt és látom a jövőt, mikor a soraidat olvastam. Minden benne van. Az emlékek, a fiatalság, a jövő, a késztetés, hogy mutassam meg a jövő genereációjának, a szeretet, mely nem mindíg leírható ezzel a félszigettel kapcsolatban. De szerintem nem is kell, tudod, tudom, értjük, érezzük.
Köszönö neked.

  
  Válaszok struktúrája


  #3: _.én (2006. -0. 6-. 17: 1)  

Nem csak szép, de minden szava igaz!

  
  Válaszok struktúrája


  #2: _szerző (2006. -0. 5-. 12: 1)  

Váljék egészségedre! :-)

  
  Válaszok struktúrája


Szeptembertől Reakció néven jelenik meg az UFi. Mi a véleménye az új címről?
Az UFi jobb volt
Tetszik, de az UFi is jó volt
A Reakció jobb cím
Egyik sem tetszik
A szavazás állása
   Vadász János
   Népszabadság
   Wass Albertről
   Pörzsölő szeretet
   Lendületben a reakció
   Városba zárva
   
   
    Yann Martel: Pi éle­te
    Más a lelkem
    Érdekvédők
    Éles váltás
    Egy õszinte hang

    Kizökkent az idő
    Wass Albertről
    Pörzsölő szeretet
    Tisza István és az elsõ világháború
    „A két Huszár”