OFFLINE | téma |
Szülőföldön maradás vs. elvándorlás
Struccnemzetpolitika
(2006. augusztus)
A rendszerváltás óta minden hazai politikai erő a határon túli magyarok szülőföldön való boldogulásának elősegítése mellett foglal állást, s az elmúlt 16 év során kidolgozott valamenynyi nemzetpolitikai stratégia erre az alaptételre épült és épül. A cselekvés irányát azonban nyilvánvalóan nem hagyhatják érintetlenül azok a folyamatok, amelyek az elmúlt évtizedben a legmarkánsabban jellemezték e közösségek helyzetét.

Ezek közül az egyik legnyilvánvalóbb és leginkább sajnálatos jelenség a határon túli magyar közösségek létszámának drámai fogyása. Az elmúlt évtizedben kb. 300 ezer fővel csökkent a Kárpát-medencében, de Magyarország határain kívül élő magyarok száma. Ez azt jelenti, hogy egy évtized alatt másfélszer annyi magyar „tűnt el”, mint ahány magyar Kárpátalján, Horvátországban és Szlovéniában összesen él. Tíz év alatt nyolcból egy embert „elvesztettünk”. A szomszédos országokban lezajlott 2001–2002. évi népszámlálások hivatalos eredményei szerint Romániában 193 ezerrel, Szerbiában 50 ezerrel, Szlovákiában 47 ezerrel, Ukrajnában és Horvátországban közel hatezerrel, Szlovéniában pedig több mint kétezerrel kevesebb a magyarok száma, mint volt tíz évvel ezelőtt.

Kivándorlás, beolvadás
A KSH Népességtudományi Kutatóintézete és a Teleki László Intézet által végzett demográfiai kutatás szerint a drámai csökkenésnek három fő oka van: a természetes fogyás (negatív népszaporulat, azaz több halálozás, mint születés), a migráció (elvándorlás) és az önkéntes vagy kényszerű asszimiláció (beolvadás a többségi nemzetbe). Érdekes képet mutat a különböző régiókban ennek a három tényezőnek az eltérő megoszlása. A természetes fogyás szinte kivétel nélkül mindenütt jellemző, Kárpátalján a csökkenés csaknem kétharmada, Erdélyben és a Felvidéken pedig körülbelül fele az alacsony születésszámra vezethető vissza. Míg az asszimiláció leginkább a szórványvidékeket, és a felvidéki magyarságot sújtja, az elvándorlás leginkább a Vajdaságban, Kárpátalján és Erdélyben jellemző. A migráció, közelebbről a Magyarországra történő vándorlás teszi ki a fogyás csaknem felét a Vajdaságban, közel harmadát Kárpátalján és több mint negyedét Romániában. Ugyanakkor kevésbé jellemző a Magyarországra irányuló migráció a felvidéki magyarságra, ahol a csökkenés csaknem fele az identitásváltással magyarázható. Érthető a határon túli magyar szervezetek aggodalma, hiszen ezek folyamatok elkerülhetetlenül politikai súlyuk, társadalmi befolyásuk csökkenéséhez, pozícióik meggyengüléséhez vezetnek fokozatosan. Az általános kiábrándultság, fásultság és a többségi pártokra történő átszavazás mellett, a többségi nemzetekét messze meghaladó népességfogyás a fő oka a határon túli magyar politikai pártokra leadott szavazatok csökkenésének. Érdekes, hogy az RMDSZ-nek a 1990-es évek elején még 1 millió szavazója volt, majd folyamatos csökkenés után a legutóbbi 2004-es romániai parlamenti választásokon már csak 600 ezer szavazatot kapott. Ki lehet számolni, hogy a trend folytatódása esetén hány ciklusban lesz még elegendő magyar szavazó Romániában az 5%-os bejutási küszöb átugrásához. A helyzet másutt is hasonló: például Délvidéken a történelmi VMDK-ra fénykorában 120 ezer szavazatot adtak le, legutóbb pedig az egyetlen igazán jelentős magyar szervezet, a VMSZ már csak 40 ezer voksot kapott.

Csonka társadalmak
Amint az a fentiekből kitűnik, egyre inkább elkerülhetetlen a szembesülés a valósággal: tetszik, vagy nem tetszik, a határon túli magyarok közül számosan elhagyják szülőföldjüket. Erre gyakran nagyon erős indítékuk van, hiszen az emberek többsége nehezen válik meg szülőföldjétől és keres új otthont. Az 1980-as évek vége óta körülbelül 150 ezer határon túli magyar érkezett
Magyarországra. Működik a felénk irányuló „brain drain” is: az áttelepülés
sokszor szellemi, kulturális elitjétől fosztja meg egyes térségek magyarságát, csonka társadalmakat hozva létre. Sok településen a folyamat olyannyira előrehaladott, hogy magával ránt olyanokat is, akikben eredetileg fel sem merült szülőföldük elhagyása. Gyakran előfordul, hogy egy kolozsvári vagy marosvásárhelyi középiskolai osztálytalálkozót, egyetemi csoporttalálkozót célszerűbb Budapesten megrendezni. Halottak napján a határon túli magyarlakta régiókban járva, a magyar és nyugat-európai rendszámok sokaságát látva döbbenetesen hat a felismerés: hányan is költöztek el otthonról, akik ma már csak látogatóba térnek vissza. Egy-egy hosszú hétvége, nagyobb ünnep alkalmával jóval több magyar szót lehet hallani az utcán, mint egy átlagos hétköznapon. Az ingázok és a kétlakiak többsége pedig még szerepel is a népszámlálásokban, így nem túlzás feltételezni, hogy a statisztika sok esetben alulbecsli az életvitelszerűen már nem a szülőföldjükön boldoguló magyarokat. A nyolcvanas évek végén, kilencvenes években elvándorolt fiatalok közül sokan, miután sikeresen magyarországi egzisztenciát teremtettek maguknak, ma már szüleik áthozatalát intézik.

Röghözkötés?
A hazai politikai pártok mintha vonakodnának szembenézni ezzel a jelenséggel, homokba dugják fejüket, és mereven ragaszkodnak a lassan már dogmává merevedő – és sajnos sok esetben egyre inkább tarthatatlan – „szülőföldön maradás” elvéhez. Mintha nem is volna megfelelő válaszuk erre a kihívásra, tanácstalanságukat a dogma ismételgetésével leplezik. Ez a rugalmatlan megközelítés mintha teljesen figyelmen kívül hagyná a bekövetkezett változásokat. Van-e jogunk történelmi okokból szerencsétlen helyzetbe került embereket maradásra buzdítani? A vasfüggöny összeomlása, a határok átjárhatóbbá válása, az európai integráció előrehaladása valamint a közlekedés, a kommunikáció fejlődése, az információáramlás gyorsulása a szabad munkavállalás elterjedése egyre növelik a mobilitást, főleg a fiatalok és tanultak körében. Kormányzati szándékok egyre kevésbé képesek „röghöz kötni” emberek sokaságát, a világ egyszerűen más irányba tart Nyugat-Európában, Magyarországon és a Kárpát-medence más területein is. Egyre inkább előtérbe kerül az egyének területhez – adott esetben – kevésbé kötött közösségeinek erőteljesebb elismerése és befogadása, a területtől lazábban függő közösségek igényeinek, problémáinak fokozott figyelembevétele is. Különösen visszatetsző és hiteltelen azok szájából hallani a minden körülmények között szülőföldön maradásra buzdítást, akik maguk az elvándorlást választották (kivétel persze, ha valaki erre valóban rákényszerült – főleg még a diktatúrák idején –, de ez jóval ritkább eset). Személyes döntése miatt senkit nem lenne szabad elítélni, megbélyegezni.

Stratégiaváltás kell
Egy korszerű, reális, a globális folyamatokat is figyelembe vevő nemzetstratégiának egyértelműen ki kell mondani néhány tételt. Amennyiben a szülőföl-dön maradás elkerülhetetlenül beolvadáshoz vagy kihaláshoz és így értékvesztéshez vezet, a Magyarországra költözés jelenti a kisebb veszteséget, tehát inkább preferálandó. Ha valaki az elvándorlás mellett dönt, támogatni kell, hogy Magyarországon telepedjen le és ne más, harmadik országban. Magyarországnak – Európa többi államához hasonlóan – meg kellene fogalmaznia bevándorlási preferenciáját. Csehország bevándorlási stratégiája például az ukránokat és a fehéroroszokat tekinti leginkább kívánatosnak, szemben az Európán kívüli fejlődő országokból (a harmadik világból) érkezőkkel, ami érthető, ha figyelembe vesszük a nyelvi, kulturális tényezőket, a beilleszkedés esélyét, az integráció gyorsaságát és a potenciális társadalmi feszültségeket. Ami az esetleges hazai stratégiaváltást illeti, az anyagi erőforrásokat koncentrálni kell, és a tömbvidékek megtartó erejét kihasználva, az adott országon belüli belső migrációt ilyen irányba volna célszerű ösztönözni. Természetesen minden tiszteletet megérdemelnek azok a sokszor hősies erőfeszítéseket tevő elhivatott emberek, akik értékes tevékenységükkel már-már elveszettnek hitt szórványvidékeken tartanak meg magyar közösségeket. A jövő szempontjából figyelemre méltó példa ugyanakkor, hogy míg 1920 után az erdélyi magyarságnak alig több mint negyedét jelentették a Székelyföldön (tehát a tömbben) élők, mára a szórvány erőteljes eróziója miatt a Székelyföld lassan már az erdélyi magyarság felének hazája. A XXI. században a kitelepülés szerencsére nem jelenti többé a kapcsolatok végleges megszakítását a szülőfölddel. Az intenzív kapcsolattartás és a visszatérés lehetősége sokak számra adott, több formában is. Örvendetes, hogy az utóbbi években dinamikusan nő a szomszédos országok magyarlakta régióiba irányuló magyar tőkekivitel. Egyre több anyaországi ember kap kedvet hétvégi ház vásárlásához, különböző közös projektek lebonyolításához. A vegyes vállalatok jelentős része a családi, illetve a rokoni kapcsolatok kihasználására, speciális helyismeretre épül. A határon túli magyar gazdasági szereplők és a hazai vállalkozások együttműködésére építő nemzetpolitika egyszerre segíthetné a határon túli magyarság felemelkedését és boldogulását, valamint a hazai gazdasági vállalkozások megerősödését, és kölcsönösen előnyös növekedési lehetőséget kínálna a Kárpát-medencében. Hosszú távon nem lehet más célunk, mint a kárpát-medencei magyar közösség megmaradása, megerősödése és összetartozásának elmélyítése.



Így tetszett a cikk:
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10

Felhasználónév: Jelszó:
Ha hozzá szeretne szólni regisztrált felhasználóként a felsorolt témákhoz,
de még nem regisztrált, kattintson ide!
ÚJ ÜZENET    

A hozzászóló neve
(nem regisztrált felhasználó esetén):    
Az üzenet tárgya:    
Az üzenet szövege:    
  

Szóljon hozzá a fórumban!

Szeptembertől Reakció néven jelenik meg az UFi. Mi a véleménye az új címről?
Az UFi jobb volt
Tetszik, de az UFi is jó volt
A Reakció jobb cím
Egyik sem tetszik
A szavazás állása
   Vadász János
   Népszabadság
   Wass Albertről
   Pörzsölő szeretet
   Lendületben a reakció
   Városba zárva
   
   
    Yann Martel: Pi éle­te
    Más a lelkem
    Érdekvédők
    Éles váltás
    Egy õszinte hang

    Kizökkent az idő
    Wass Albertről
    Pörzsölő szeretet
    Tisza István és az elsõ világháború
    „A két Huszár”