Más lett, de nem úgy, ahogy gondoltuk: az évforduló előtt-alatt zajló belpolitikai válság vélhetően alaposan rányomja majd a bélyegét a közhangulatra. Furcsa ellentmondás, hogy 1956-nak külföldön sokkal letisztultabb és világosabb képe alakult ki, mint idehaza. Nem szándékunk igazságot tenni a nagy politikai szimbólumharcban, csak a magunk egyszerű medvebocsi eszével leszögezzük: ötven évvel ezelőtt abban mindenki megegyezett, hogy az orosz csapatok menjenek haza, legyenek szabad választások, Magyarország pedig önmaga intézhesse ügyeit. Ezekért az eszmékért korunkbeli fiatalok is ontották a vérüket; nem rajtuk múlt, hogy Magyarországon még több mint 34 év telt el az első szabad választásokig és az idegen csapatok távozásáig. Ötvenhat tehát nekünk az akkori fiatalok és idősek bátorságát, szabadságszeretetét jelenti elsősorban. A rájuk való emlékezés, az emlékük előtti főhajtás pedig azt is jelenti: soha nem feledjük, hogy a barikádnak két oldala volt, s a történelemben ritkán adódó egyértelműséggel lehet tudni, ki harcolt a jó, és ki a rossz oldalon. Éppen ezért nem hiszünk a könnyes bocsánatkérés mindent elmaszatoló giccsességében, áldozatok és hóhérok, vagy éppen a hóhérságot mentegetni igyekvők közös ünneplésében. Mert a Ferenc József és Kádár János közötti párhuzamot hangsúlyozók egy dologról elfelejtkeznek: a kommunista pártfőtitkár soha, semmilyen olyan gesztust nem tett, mint a „boldog békeidők” császára és királya, aki a kiegyezéskor a nemzettől koronázási ajándékként kapott összeget a honvédárvák javára ajánlotta fel. Kádár János nem volt képes ilyen gesztusra: a kivégeztetett hősök sírjain gaz nőtt, az évfordulók idején rendőrlovak táncoltak, gumibotok suhogtak. A rendszer, amely vérben és bűnben fogant, végelgyengülésben múlt ki, s ebben nagy szerepe volt annak, hogy 1956 őszén egy egész nemzet mondott nemet az elnyomásra. Mi tehát az akkori srácoknak, kérges kezű munkásoknak, Pestet élelemmel ellátó parasztoknak, a forradalom oldalára álló katonáknak és igen, politikusoknak a szabadságunkat köszönjük. Amely bice-bóca, sok sebből vérzik, de talán meg sem született volna, ha ötven évvel ezelőtt egy ország nem gondolja azt, hogy elég volt.