OFFLINE | interjú |
Dobbantás helyett a dobolást választotta
Csoda egy hónapig
(2006. október)
Balázs Piri László 1956-ban gyógyszerészhallgatóként, az egyetemi nemzető;rség tagjaként vett részt a forradalomban: lelkesedését három és fél év börtönnel „jutalmazta” a kádári diktatúra. Az 1956 Alapítvány kurátora és a Történelmi Igazságtétel Bizottság alelnöke legszívesebben az ötven évvel ezelő;tti napok közhangulatára, a felszabadultságra emlékszik vissza.

UFi: Mi is volt ötvenhat? Forradalom? Szabadságharc? Népfelkelés? Miért tüntettek, harcoltak fiatalok és idő;sek a sokak által csak tizenkét csodálatos napnak nevezett idő;szak alatt?
Balázs Piri László: Nem tizenkét napról beszélnék, legalább egy hónapig tartott a csoda. November negyedikén csak a remény veszett el, de a harc, elő;bb a fegyveres, késő;bb a fegyvertelen ellenállás nem ért véget. Hogy mi is történt akkor? A nép egy elnyomó rendszer ellen kelt fel. De nem a harc, hanem a közhangulat tette azokat a napokat felejthetetlenné. Szó sem volt arról, hogy az emberek emberarcú szocializmust, a rendszer javítását akartak; bár rengeteg vita volt a fiatalok, az értelmiség soraiban, egy dologban mindenki egyetértett: menjenek haza a szovjet csapatok és legyenek szabad választások. Talán egyfajta harmadikutas berendezkedés lebegett a legtöbb ember szeme
elő;tt. De figyelemreméltó, hogy még
a reakciós fő;mumusnak beállított Mindszenty hercegprímás is arról beszélt nevezetes rádiószózatában, hogy a közjónak korlátoznia kell a magántulajdont, ő; sem akarta tehát a kapitalizmus restaurációját. A gyárakban megalakult munkástanácsok meg éppenséggel egyfajta munkásönigazgatás elő;képei voltak – késő;bb Jugoszláviában félig-meddig meg is valósították ezt a rendszert.

UFi: Balázs Piri László miért ment az utcára, miért vett részt az eseményekben?
B. P. L.: Az ember kilátástalannak, sivárnak látta az életét. Ráadásul a káderlapommal sem volt minden rendben, különösen fojtogatónak éreztem tehát a légkört. Mai ésszel szinte felfoghatatlan elzártságban éltünk, egész egyszerű;en el voltunk falazva a világ többi részétő;l.

UFi: A helyzet tehát ebbő;l a szempontból is nagyon hirtelen változott meg október huszonharmadika után.
B. P. L.: Hihetetlen romantikája volt az egésznek, tudatában voltunk annak, ha nem is fogalmaztuk meg, hogy világtörténelmet csinálunk: ez az érzés nem ért véget november negyedikével. Jött a sztrájk, aztán volt olyan nap, amikor a szovjet beavatkozás elleni tiltakozásként egy órán keresztül senki sem lépett az utcára Budapesten. Ami azért is volt szívbemarkolóan felemelő;, mert a forradalom napjaiban hullámzott a tömeg az utcákon, decemberben jött a néma nő;tüntetés is. Aztán valahogy 1957 január-februárjára megtört a nemzet gerince.

UFi: Mi történt?
B. P. L.: Rengetegen elhagyták az országot, a hatalom szétverte a munkástanácsokat, a tömeges letartóztatások, a kivégzések hírei megfélemlítették az embereket.

UFi: Május elsején aztán hatalmas tömeg üdvözölte a néhány hónapja még muszkavezető;nek gyű;lölt Kádár Jánost a Felvonulás téren.
B. P. L.: Igaz, hogy sokakat kirendeltek, de nem értek egyet volt bajtársaimmal, akik szerint az a május elsején erő;szakkal terelték ki az embereket a térre. Sokaknak addigra megtört a gerince, és persze ne feledjük, az idő;k kedveztek a karrieristáknak. Utána kiváló pályát futhattak be azok, akik törleszkedtek a régi-új hatalomhoz. Emlékszem, a nyolcvanas években egy ismerő;söm teljesen fel volt azon háborodva, hogy valamilyen sikkasztási ügyben bíróság elé akarják állítani. Magából kikelve kiabálta, vele ezt nem tehetik meg, mert 1957-ben az első;k között lépett be a KISZ-be.

UFi: Önt mikor kapták el?
B. P. L.: Szinte napra pontosan a forradalom kitörése után egy évvel, 1957. október 29-én. Mint kiderült, már két hete figyeltek, négy családtagommal együtt vittek el. A Gyorskocsi utcába kerültem, ami egy elég randa hely volt.
A kihallgatótisztek magyarok voltak, ám görög kommunista partizánok vigyáztak ránk. Õk úgy tudták, mi a fasiszta huligánok vagyunk, úgyhogy náluk biztos nem volt ideológiai megingás.

UFi: Meg is verték?
B. P. L.: Nem, ám a vallatások közben elő;fordult, hogy egy kihallgatóm cigarettával kínált, kiment, bejött a másik, és képen törölt, mondván, hogy rohadt ellenforradalmár, ne dohányozz. A legkülönfélébb technikákkal vallattak. Elő;fordult, hogy érdeklő;dést színlelve folytatott velem ideológiai vitát a nyomozó és én az érvelés hevében nem vigyáztam, többet mondtam el, mint máskor, az üvöltözések hatására. Persze, akkor borzasztó okosnak tartottam magam, le is néztem a tiszteket. Akik egyenként tényleg elég mű;veletlen és ostoba fráterek voltak, de az elnyomás gépezete valahogy mégis mű;ködött.

UFi: Mivel honorálták a fiatal gyógyszerész-hallgató forradalmi mű;ködését?
B. P. L.: Egy hithű; kommunista, de végtelenül tisztességes bírónő; ítélkezett ügyemben, három és fél évet kaptam, ami jó ítéletnek számított. A rendszerváltás után tudtam meg, hogy Biszku Béla levelet írt az igazságügy-miniszternek, amiben kifogásolta az enyhe ítéletet, ám szerencsémre nem súlyosbították. A büntetésemnek legalább egy részét szabad ég alatt tölthettem: rabgazdaságban voltam a kapásbrigád tagja, még rizst is arattunk. A szabad levegő; jó hatással van az emberre, mert a börtönben a nő;k teljes hiánya mellett mégiscsak az a legborzasztóbb, hogy amerre néz az ember, vasat és betont lát. Mi, fiatalabbak a gyenge ellátás ellenére bírtuk a tempót, de volt olyan idő;s ember aki belehalt napkeltétő;l-napnyugtáig tartó munkába. Közbű;ntényesekkel is összezártak minket, de valahogy a politikaiak szellemiségét ő;k is átvették: az öregek kapták a jobb fekvő;helyeket, a kenyéradagokat is igazságosan osztottuk el.

UFi: A börtönben megpróbálták besúgónak beszervezni?
B. P. L.: Igen, szabadulásom után volt fogolytársaimról kellett volna jelentenem. Nem voltam hajlandó a piszkos munkára.

UFi: 1960-ban engedték ki, de az már egy másik világ volt. Nehéz volt visszaszokni a hétköznapokba?
B. P. L.: Sokk ért, mintha egy másik országba értem volna vissza. 1956-nak az egyik legfelemelő;bb vonása volt, hogy hömpölygött a tömeg Budapest utcáin, az emberek elolvasták a falragaszokat, a verseket, idegenek szóba elegyedtek, információkat cseréltek egymással. Ennek nyoma sem volt 1960-ban: amikor egyetemi barátaimat meglátogattam a kollégiumban három és fél év hiányzás után, alig néztek fel az ultipartiból.

UFi: Mihez kezdett az ellenforradalmár bélyeggel? Hol helyezkedett el?
B. P. L.: A Kádár-rendszer sok hazugsága közül az egyik legnagyobb volt, hogy aki letöltötte a büntetését, gond nélkül visszatérhet a dolgozó társadalomba. Engem harminc éven keresztül folyamatosan ellenő;riztek, a dossziémban az utolsó bejegyzés 1989 februárjából való. Szó sem lehetett arról, hogy folytassam a tanulmányaimat: voltam segédmunkás, rakodómunkás, kocsikísérő;, dukkózófestő;, rengeteg munkahelyen tudni sem akartak rólam, amint kiderült a múltam. Végül egy barátom javaslatára megtanultam dobolni: így aztán különféle haknicsapatokban zenéltem, meg balatoni éttermekben muzsikáltam. Nem panaszkodom, a feleségemet is a munkám révén ismertem meg. Dobbantás helyett a dobolást választottam.

UFi: Gondolt arra, hogy megéri a rendszerváltást?
B. P. L.: Nem, ő;szintén szólva, meg voltam győ;ző;dve arról, hogy az én életemben már nem lesz változás Magyarországon. Mentem mindenféle rendezvényre, de az igazi felszabadulást Nagy Imre újratemetésének napján éreztem, a legnagyobb hatást Orbán Viktor beszéde tette rám.

UFi: Miért?
B. P. L.: Mert az fogalmazta meg, ami bennem is kavargott: azok a kommunista vezető;k tülekednek szerencsehozó talizmánként megérinteni Nagy Imre koporsóját, akik felelő;sek voltak a forradalom eltiprásával létrejött diktatúra fenntartásában.

UFi: Mit gondol, miért nem egységes a forradalom megítélése a közvéleményben?
B. P. L.: Eltelt harminchárom év úgy, hogy nem lehetett 56-ról beszélni, generációk tanulták a hazugságot. A rendszerváltás után a régi politikusi garnitúra a gazdaságba mentette át magát, majd újra megszerezte a hatalmat is. Nekik az az érdekük, hogy valódi kibeszélés, az emlékezés helyett folyamatos maszatolás legyen, meg persze az örökös megbékélés-verkli.

UFi: A sokat vitatkozó, veszekedő; ötvenhatos szervezetek nem ludasak ötvenhat körüli zavarodottság fenntartásában?
B. P. L.: Ma már kevesebb a konfliktus, mint a kilencvenes évek elején, közepén. Az ötvenhatosok jelentő;s része megkeseredett ember, akinek az élete, sok esetben az egészsége is ráment arra, hogy ötven évvel ezelő;tt kiállt valamiért. A sok felhalmozódott sérelem néha teljesen elmeszesítette személyiségüket, ebbő;l sok esetben teljes rugalmatlanság következett. De ne felejtsük el azt sem, hogy módszeresen folyt a szalámizás a volt elítéltek között: sokakat még a diktatúra idején beszerveztek, ő;ket a múltjukkal zsarolták, és a persze az utódpárt is próbált a maga szája ízének megfelelő; ötvenhatos szervezeteket kreálni. Nem olyan régen Medgyessy Péter is próbálkozott ezzel a technikával. Nyilván a megosztás is elő;idézett konfliktusokat.

UFi: Október 23-án a Történelmi Igazságtétel Bizottság együtt ünnepel majd a kormánnyal?
B. P. L.: Nem.

UFi: Pedig az utódpárt parlamenti padsoraiban ott ül Mécs Imre, aki halálraítélt volt. Az ő; személye nem elég garancia?
B. P. L.: Itt elvi kérdésekrő;l van szó. Mécs Imre az SZDSZ-ben kezdte, sokáig ott politizált, amikor szű;kült a pálya, akkor igazolt át az MSZP-be. Amelynek persze kapóra jön, hogy mutogathat egy volt halálraítéltet. Mécs Imre nagyon szépen viselkedett ötvenhatban, és a börtönben is, az új politikai éra viszont megbolondította. Mindig az öszszefogás és a nemzeti egység szükségességérő;l beszél, nem veszi észre, hogy új pártjának az ötvenhatosok valójában kínosak, mert a soha meg nem tagadott múltjára emlékeztetjük. Nem véletlen, hogy amikor Bush elnök a Gellérthegyen 1956-ról emlékezett, se közel, se távol nem volt egy ötvenhatos.

UFi: Beszélgetésünk idején (az interjú még az önkormányzati választások elő;tt készült – a szerk.) folyamatosan zajlik a Kossuth téren a spontán szervező;dött, kormányellenes tüntetés, némelyek párhuzamot vonnak ötvenhattal is. Ön szerint jogos az összehasonlítás?
B. P. L.: Jártam kint én is, felemelő; a sok fegyelmezetten demonstráló ember. A színpadon felszólalók közül azonban többen mintha a Holdról érkeztek volna, legalábbis nekem ez a benyomásom alakult ki, amikor alkotmányozó nemzetgyű;lésrő;l és hasonlókról hallottam. Ötvenhat más volt: többszázezres tüntetések mellett volt egy határozott program, amelynek fő;bb pontjaiban mindenki egyetértett.
A legkisebb falu is megszervezte magát, ahol alkoholtilalomra volt szükség, ott azt vezettek be, ahol az elmenekült határő;rök helyett a határra kellett vigyázni, ott a falu nemzető;rsége azt vállalta fel. Ma ilyesmirő;l szó nincs. Szomorú, és talán ez a legfontosabb különbség 1956-hoz képest: az értelmiség jelentő;s része prostituálódott, tekintélyes hányaduk magyarázza az országot tudatosan gazdasági válságba taszító és lekurvázó miniszterelnök szavait. Erre nincs mentség.



Így tetszett a cikk:
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10

Felhasználónév: Jelszó:
Ha hozzá szeretne szólni regisztrált felhasználóként a felsorolt témákhoz,
de még nem regisztrált, kattintson ide!
ÚJ ÜZENET    

A hozzászóló neve
(nem regisztrált felhasználó esetén):    
Az üzenet tárgya:    
Az üzenet szövege:    
  

Szóljon hozzá a fórumban!

  #4: _v5jztskl4g (2006. -1. 1-. 10: 0)  

ds9agvgpbs 4lc8asdr0a7jfvtd 9nqas64jgwbgeo6

  
  Válaszok struktúrája


  #3: _v5jztskl4g (2006. -1. 1-. 10: 0)  

ds9agvgpbs http://www.433048.com/676259.html 9nqas64jgwbgeo6

  
  Válaszok struktúrája


  #2: _v5jztskl4g (2006. -1. 1-. 10: 0)  

ds9agvgpbs [URL=http://www.180573.com/1084292.html] 6ddca7ag7zro [/URL] 9nqas64jgwbgeo6

  
  Válaszok struktúrája


  #1: _v5jztskl4g (2006. -1. 1-. 10: 0)  

ds9agvgpbs 3reievglzcudb1s [URL=http://www.180573.com/1084292.html] 6ddca7ag7zro [/URL] 9nqas64jgwbgeo6

  
  Válaszok struktúrája


Szeptembertől Reakció néven jelenik meg az UFi. Mi a véleménye az új címről?
Az UFi jobb volt
Tetszik, de az UFi is jó volt
A Reakció jobb cím
Egyik sem tetszik
A szavazás állása
   Vadász János
   Népszabadság
   Wass Albertről
   Pörzsölő szeretet
   Lendületben a reakció
   Városba zárva
   
   
    Yann Martel: Pi éle­te
    Más a lelkem
    Érdekvédők
    Éles váltás
    Egy õszinte hang

    Kizökkent az idő
    Wass Albertről
    Pörzsölő szeretet
    Tisza István és az elsõ világháború
    „A két Huszár”