OFFLINE | téma |
Ötvenhatos kislexikon
(2006. október)
Néprádió, Molotov koktél, mész, utcakő, gépzsír, pufajka, Szabad Nép / Népszabadság, T-34-es, munkásőr és a "gitár"...

Néprádió
Ki ne indulna el sűrű tömött sorokban a Bem szoborhoz, ha meghallja az Egmont nyitányt? Mi igen. Nos, hogy ebből a Beethoven-műből nem csak egynyári sláger lett, (lásd „Egy szál bikinit hoztam el az útra…”), az annak köszönhető, hogy az ostromlott rádióban pont ez a lemez volt kéznél. Így a Magyar Rádiónak köszönhetjük, hogy ez lett az 1956-os magyar szabadságharc első számú slágere. De persze a nagyalakos, rácsos, képgombosnak lehetünk hálásak a klasszikussá vált, önleleplező körökben gyakran használt „Hazudtunk reggel, délben és este” retorikai remekért is. Így született meg a középhullámon a Szabad Kossuth Rádió, amely az ablakokba helyezve lelkesítette a forradalom élcsapatát, és azokat is, akik a távolból izgultak érte.
A forradalom on-line fegyveréből tudhatta meg Magyarország dolgozó népe, hogy a „Szovjet csapatok ma hajnalban támadást intéztek…”, a hangvétel gyors változásából pedig azt is, hogy eltiporták a magyar forradalmat. Ekkor ki-ki vérmérséklete szerint vagy országot, vagy sávot váltott, hogy elérje a Szabad Európát.
Előnye: többsávos
Hátránya: egyhangú

Molotov koktél
A korabeli Szeretem Budapestet Mozgalom legfontosabb fegyvere volt. Bár ez a fegyver már a spanyol polgárháború és a finn–szovjet háború idején polgárjogot nyert, igazán klasszikussá Budapest utcáin vált. Nem nélkülözve természetesen a magyar know-how-t sem, hiszen a klasszikus benzines palackot az utcai haditechnikusok hamar összekötötték
három német kézigránáttal (un. Molotov–Ribbentrop koktél), amely így sokkal látványosabb hatást ért el.
A védtelen szellőzőnyílással rendelkező T-34-es tankok a szabadság élő fáklyáiként gyulladtak meg Budapest utcáin, nyomatékosítva ezzel a világraszóló flash mob akció sikerét. Az eszköz népszerűségét fokozta, hogy gyakorlatilag korhatár nélkül bárki előállíthatta és sikerrel alkalmazhatta. A magyarországi desztalinizáció leglátványosabb eszköze.
Előnye: elkészítése letölthető
Hátránya: használata letöltendő

Mész
A háztartásokból az utcára lépett
ez a multifunkciónális fedőszer.
A Hammeritot nélkülöző magyar hiánygazdaság közkedvelt alapanyaga, kettős funkciót töltött be. A forradalom idején az áldozatok temetésre nem jutott idő, ezért mindennapos látvány volt a mésszel leöntött halott a pesti utcákon. Emellett a néprádió és a plakátok után fontos kommunikációs eszköz is volt. Leginkább a „Ruszkik haza” vagy a „Azt kérdezik Pesten-Budán, hová lett a magyar urán!?” üzeneteket pingálták fel vele villamosra, házfalakra. A magukról megfeledkezett liberális tegelők és graffitisek később az új vezetéstől nem külön festhető falat, hanem gyorsított eljárást kaptak.
Előnye: fehérít
Hátránya: akkor is, ha élve kapta az ÁVO-s

Rákosi címer – Lyukas zászló
A forradalmi interaktív játék legfontosabb közösségi eseménye volt, hogy a korabeli progresszió jeleivel díszített hivatalos magyar zászlóból mindenki kivágta a Rákosi címert, mintegy tiltakozásul a kommunista designerek silány munkája ellen. Valljuk be, teljes joggal, hiszen a búzakalászra fektetett kalapács vörös csillaggal koronázva egyetlen komolyabb reklámszakmai vagy grafikai zsűri- díjat sem tudott begyűjteni rövid élete során. Sőt, az alkotók magyar történelmi érzékenységéről sem tesz komoly tanúbizonyságot. Mégis hiánya, azaz a zászlón maga után hagyott űr a szabadság szimbóluma lett. Nem véletlen tehát, hogy Kádár gyorsan bevarratta a zászlót, sőt Szt. István, Kossuth és Rákosi nyomdokaiba lépve ő is címerrel ajándékozta meg népét. A 60-as, 70-es és most már a 80-as évek főelvtársa, szakítva Rákosi hibás politikájával, nem a zászlóra tette a címert, hanem a címerbe tette a zászlót. Bár ez a címer kicsit tovább húzta, a sorsa ugyanaz lett, a történelem szemétdombján, az ecseri bolhapiacon végezte.
Előnye: aki bevágta, kivágták
Hátránya: aki kivágta, bevágták

Utcakő, gépzsír
A szabadság fővárosának katonái hamar felfedezték azokat az utcabútorokat, amelyekkel jól védhető állásokat tudtak kiépíteni a baráti segítségnyújtásra készülő szovjet páncélosokkal szemben. Persze a barikádépítés első számú kelléke, a városi forradalmak jelképe az utcakő volt. A gránit kockakövek minimális szakértelemmel egymásra helyezve kiváló fedezékül szolgáltak, illetve nehezítették az amúgy is céltalanul bolyongó szovjet tankok előrehaladását.
(Ezen a ponton összeesküvés-elméletekre fogékony olvasóink figyelmébe ajánljuk a leaszfaltozott utakat Budapest utcáin. A rohadt kommunisták a rohadt kapitalistákkal leaszfaltoztattak mindent, kivéve a Thököly utat, mert ott semmi sincs…)
A másik stratégiai fontosságú alapanyag a síkosító volt. Na, persze nem az, amelyet a kedves olvasó a „Drei gute Freund in der Liebe” című filmből ismer, hanem az, amellyel a magyar munkásosztály dolgozott nap mint nap, azaz a gépzsír. A munkaharc tehát kilépett a gyárak kapuján. Jól jött ez a segítség a forradalmi ifjúságnak, hiszen így el lehetett végezni az első és másodrendű utak síkosítását, piruettekre kényszerítve a böszme T-34-eseket, amelyeket ezután már egy zöldfülű tizenéves is játszi könnyedséggel felgyújthatott.
Előnye: új arculat adsz
Hátránya: életfogytiglant kapsz

Pufajka
A Tesco gazdaságos viselet igazán novembertől vált trendivé Budapest kihalt utcáin. Elsősorban volt ÁVH-sok, besúgók, gumigerincű karrieristák, a megtisztult baloldal ifjú titánjai és Horn Gyula hordta. Ez a szovjet divattervezők egyszerű vonalvezetésű, ugyanakkor praktikus vattakabátja óvta a csípős hidegtől a bosszútól megrészegült rendcsinálókat, akik fegyverrel az oldalukon hamar leszoktatták a demokráciától magvadult csőcseléket az utcai politizálástól. A vatta puhasága és a ruha szürke színe jól kiemelte tulajdonosai személyiségjegyeit. Tipikusó téli viselet volt. Kádár stylistjaira hallgatva a vattakabátlovagjait a következő évtől már szép szürke munkásőr zubbonyba bújtatta.
Előnye: konszolidált
Hátránya: konszolidál

Szabad Nép / Népszabadság
A pártlapnak volt bátorsága szembenézni az előző tizenegy év hazugságaival: mikor a hitelét vesztett Magyar Dolgozók Pártja a haladás jegyében Magyar Szocialista Munkáspárttá alakult, ők is a megújulást választották. Így született meg 1956. november 2-án a szektás-dogmatikus Szabad Népből az immár tényleg modern baloldali Népszabadság. Kezdetben persze a fokozódó nemzetközi helyzet és a költségvetés teherbíró képessége nem engedte, hogy a szerkesztőség kibontsa az igazság minden részletét. „Megtisztultan!” című vezércikkükben így fogalmaztak: „Aki az MSZMP tagja kíván lenni, az számoljon azzal, hogy a párttagságért nem jár fényes állás, előkelő pozíció, nem jár semmiféle megkülönböztető előny, kemény nehéz, hétköznapi munka vár párttagjainkra. Puritán, munkás élet vár ránk, s nem csillogás, nem élenjárás, nem szuronyokkal biztosított hazug fölény… Sem tank, sem ágyú, sem ÁVH nem védi a tekintélyünket… A nemzeti felkelés tüzében megtisztult szocialisták máris nagyobb erkölcsi erőt jelentenek, mint a sztálinizmus abroncsaival összefogott egykori mammutpárt. Lássunk hát munkához, elvtársak.” Az elvtársaknak pedig már akkor sem kellett kétszer mondani: november 4-e után belehúztak és megcsinálták. Közben a Népszabadság is szép lassan bontogatta kifelé az igazságszeleteket, míg aztán harmincegynéhány évvel később elérkezett a pillanat, amikorra a magyar nép kiérdemelte, hogy végre a teljes igazságot is megismerhesse. Ez nagyjából akkor történt, amikor az MSZMP központi lapja egyik napról a másikra a demokrácia messzire világító falloszává nőtte ki magát – természetesen továbbra is kíméletlenül leleplezve a nép ellenségeit. Szerencsére a Népszabadság alapvetően a hagyománytisztelet híve: mai fejléce a hatvannegyedik évfolyammal büszkélkedik, azaz a lap a nagy megtisztulási rohamok közepette büszkén felvállalja még a Szabad Nép alapító atyáinak nemes örökségét is. Igaz, 1956. november 2-án még az I. évfolyam 1. számaként jelentek meg. Annak pedig, ha jól számoljuk, éppen ötven éve.
Előnye: Megtisztult.
Hátránya: Nem kicsit. Nagyon.

T-34-es
A második világháború legendásnak kikiáltott páncélosai az 1953-as kelet-berlini munkásfelkelést megúszták egy kis szofthulligán kődobálással. A sikeren felbuzdulva a szovjetek úgy gondolták: Budapest tiszteletére is elég lesz egy nagyobb díszmenet, hogy a magyar kleriko-fasiszta csőcselék visszatakarodjon bűzös kis egérlyukába. Csakhogy amikor október 24-én hajnalban a daliás szovjet páncélos vitézek megjelentek a magyar fővárosban, a Budapest Parádénál is forróbb hangulat, s még forróbban égő benzin fogadta őket.
A hátulról meglepett, óriáscsecsemőkként bénázó tankok könnyű prédái voltak a békeharcban edzett magyar munkásosztálynak. A felkelők nyílt összecsapásban a lánctalpra mentek: szedett-vedett tüzérségi eszközökkel is viszonylag könnyen mozgásképtelenné tudták tenni a T-34-est, amely tény általában jelentősen csökkentette a bent tartózkodók várható élettartamát. A szűk utcákba merészkedő harckocsikkal pedig egy kisdobos is el tudott bánni a második emeletről kihajított jófajta koktélokkal. A reszpekty tehát hamar odalett. Nem is csoda, hogy a november 4-i inváziós hullám már a gyártósorról szinte még le sem gurult, jóval profibb T-55-ös modellre épült.
Előnye: jó a szívatója
Hátránya: gyúlékony

A Munkásőr
„Munkásőrnek egy baja, így van ez: miért nincs három élete, élete…” – hallgatta egy ország évtizedeken keresztül. A sokáig rettegett, aztán a nyolcvanas években már csak kiröhögött kék-szürkék ugyan még nem léteztek a forradalom idején, de világra jövetelüket közvetlenül a „sajnálatos októberi eseményeknek” köszönhetik. A főelvtársak 1957-ben úgy döntöttek, hogy nem lépnek bele még egyszer ugyanabba a kutyaszarba: előző ősszel a fasiszta csőcselék pár nap alatt szétcincálta a békésen, lesből lövöldöző államvédelmiseket, a Magyar Néphadsereg meg némi vacillálás után az árnyékállam mellé állt. Ilyen körülmények között szükség volt egy, közvetlenül a Politikai Bizottságnak alárendelt fegyveres erőre, amely éjjel-nappal vigyázza a néphatalmat. Bár kezdetben a géppisztolyaikat szorongató és fel-alá masírozó komor tekintetű kékesszürke egyenruhások nem kis riadalmat váltottak ki, az évtizedek alatt a rendszerrel együtt váltak önmaguk paródiájává. A nyolcvanas évekre már csak a Csapd le, csacsi! című kultfilmből ismert, katonásdit játszó pocakos bunkó pártapparatcsik imázsa maradt. Aztán 1989-ben egyszer csak vége lett a dalnak. Ami utána történt, az viszont arra bizonyíték, hogy sok munkásőr mégis-csak három életet kapott a Mozgalomtól. Van például olyan, aki nagyköveti bársonyszékben trónol, de akad jónéhány olyan is, aki főnöki bőrfotelben üldögélve dübörögteti a gazdaságot. Az állampolgár pedig nyugodtan hajthatja álomra fejét: olyan emberek vannak magas pozícióban, akik akár a vérüket is ontották volna a népért.
Előnye: láncoskutya-attitűd
Hátránya: géphatalom

Tömegközlekedés a forradalmi Budapesten
A metróépítés már akkor sem volt könnyű dolog. Hiába készült el az összes megvalósíthatósági tanulmány és került beüzemelésre a fúrópajzs, a második ötéves terv keretében épülő kettes metrónak az orrára 1954-ben megszorító csomag nyomta rá a stoptáblát. (Többek között ezért sem szerveződhetett meg akkor még a polgári underground.) A forradalmároknak ott voltak a várost keresztbe-kasul tekergő villamosvo-nalak. A szerelvények ráadásul a körúton és a sugárutakon keresztbefordítva kitűnő barikádelemet alkottak – bár az akkori villamosokat nagyobb elszántsággal kellett rongálni, hogy kivonják őket a forgalomból. A pár nap többszörösére ugrott barikádkereslet hatására azonban nagyot zuhant a villamosforgalom, sokan ezért kerékpárra szálltak. Az igazán májerek a Vörös Csepel másik világhírű termékével, a TEFU állami fuvarozó vállalat teherautóival közlekedtek. Ez a Budapest–Bécs viszonylatot is kiszolgálta, és még retúrjegyet sem kellett venni rá.
Előnye: izgalmas
Hátránya: morcos ÁVH-ellenőrök

A „Gitár”
Bár a férfiember mocskos fantáziája Dobó Kata kezébe alapvetően másfajta lőfegyvert képzel, azért Andy Vajna exneje ügyesen kezeli a forradalom egyik szimbólumának számító, „Gitár” becenévre hallgató, híres csigatáras géppisztolyt az ámerikás magyar szuperproducer ötvenhatos témájú filmjében. A hivatalos nevén Spagin PPS-t 1941-től gyártották, s szinte rögtön a Vörös Hadsereg első számú gyalogsági lőfegyvere lett, majd a háború után a népi demokráciák is jócskán kaptak belőle. A jellegzetes kialakítású „Gitáron” látszódott, hogy háborús körülmények között született: finoman szólva nem volt precíziós termék és az ormótlan tár miatt szinte lehetetlen volt célra tartani, ugyanakkor szélsőséges körülmények között nem mondott csődöt. A Szovjetunióban az 50-es évek végéig, a csatlósállamokban valamivel tovább maradt hadrendben. Magyarországon a hatvanas évek első felében váltották le a Kalasnyikov-fegyvercsaládra.
Előnye: óramű pontossággal működik
Hátránya: moszkvai idő szerint



Így tetszett a cikk:
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10

Felhasználónév: Jelszó:
Ha hozzá szeretne szólni regisztrált felhasználóként a felsorolt témákhoz,
de még nem regisztrált, kattintson ide!
ÚJ ÜZENET    

A hozzászóló neve
(nem regisztrált felhasználó esetén):    
Az üzenet tárgya:    
Az üzenet szövege:    
  

Szóljon hozzá a fórumban!

Szeptembertől Reakció néven jelenik meg az UFi. Mi a véleménye az új címről?
Az UFi jobb volt
Tetszik, de az UFi is jó volt
A Reakció jobb cím
Egyik sem tetszik
A szavazás állása
   Vadász János
   Népszabadság
   Wass Albertről
   Pörzsölő szeretet
   Lendületben a reakció
   Városba zárva
   
   
    Yann Martel: Pi éle­te
    Más a lelkem
    Érdekvédők
    Éles váltás
    Egy õszinte hang

    Kizökkent az idő
    Wass Albertről
    Pörzsölő szeretet
    Tisza István és az elsõ világháború
    „A két Huszár”