Még szerencse. Mert a kép alapján bárki könnyen azt hihette volna, barátunk ideggyenge. Már hallom is a hangokat (mert ilyenek vagyunk): ne mondja már nekem uram, hát ezt az alakot a legjobb családban is bezárják a fáskamrába. Nézzen rá, ilyen fejjel járnak kelnek az ideggyengék! Nem látja? Talán maga is ideggyenge? Szóval így.
Ellesett pillanatok kategóriában természetesen a miniszterelnökről készült jó pár előnytelen felvétel. Aztán korrektül meg is jelent a sajtóban. Nekünk ugyan sikerült a képi malackodás fölötti izgalmunkat huszonéves korunkra csitítani; doktor Agy bődületes bejelentése – tudniillik, hogy Gyurcsány ideggyenge – azonban arra enged következtetni, hogy nem mindenki ennyire szerencsés. Már egy jó ideje ott motoszkálhatott a Kossuth tér környékén egy gondolat, ezekkel az idiótára emlékeztető fotókkal még lehet valamit kezdeni. A kreatívok fabrikáltak is hozzá valami indokot: minden nyilvános szereplése, minden interjúja ezt bizonyítja. Kész. Ez az új kommunikációs irány. A prágai vitézt könnyebb a hajánál fogva előrángatni, mint ezt az érvet. Itt és most ennyire futotta.
Azért nekünk lenne egy fehér köpenybe bújtatott magyarázatunk, miszerint szálldos az ideg a levegőben, mint a pollenek, nem válogat, aki nem vigyáz, azt legyengíti. Elővigyázatosságból ezért feltesszük a mentális támadások ellen védő szénszűrős maszkot, meg azt a kérdést, hogy most akkor továbbra is kell-e úgy örülnünk egy ideggyenge országvezetőnek, mint a lottó ötösnek. A józan ész parazsának őrzőjeként hajlunk arra, hogy nem. Amúgy buknánk mi az erkölcsi megalapozottságú plebejus politikára, csak hát kellő definíció hiányában nem tudjuk, hogy ez az arcba tüsszentős tempó részét képezi-e.
Ne várja senki, hogy vasmarokkal fogjuk a limbó lécet, miközben az önmagát alulról toló versenyző láthatóan mindent megtesz annak érdekében, hogy leverje azt. E nélkül is van gondunk elég.