Kovács Iván versenyekről, aranyakról és a védekező stílusokról
„Nem az foglalkoztat, hogy mit várnak tõlem” (2004. július) „A vereséget nem lehet megmagyarázni, a győzelmet meg nem kell” – mondta lapunknak adott interjújában Kovács Iván párbajtőrvívó, az athéni olimpia egyik magyar reménysége, akiről a vívás szépségéről, a felkészülésről és a magyar éremesélyekről beszélgettünk. Mi a szép a vívásban? Miért választottad ezt a sportot? – Már kisgyerekként is vívó akartam lenni. Rendszeresen néztem a vívómérkőzéseket és a kosztümös filmeket is a tévében. Azért vonzó ez a sport, mert – főleg a párbajtőrvívás – olyan, mint az élet. Valójában nincsenek konvenciók: aki előbb eltalálja a másikat, az nyer. Nagyon gyorsan kell reagálni. – Milyen készségekre van szükség leginkább a vívásban? – Egyre inkább jellemző minden sportra, hogy erősödik az atlétikus tulajdonságok szerepe. Elmúltak azok az idők, amikor viszonylag kevés edzés elegendő volt a sikerhez. Már a vívásban is úgy kell edzeni, mint egy komoly fizikai sportágban. Azonban nincs a víváshoz szükséges domináns készség, adottság. Vívóként boldogulhat az alacsony és a magas ember is, mert mindennek megvan a maga előnye. Ha például lassú valaki, akkor jól állhat neki a védekező stílus, miként a gyors embernek a támadó felállás. – Veszélyes-e a vívás? – Nem az. Régebben – ritkán – előfordult, hogy valakinek átszúrták a sisakját, de most már olyan életvédelmi felszereléseket használunk, hogy gyakorlatilag nincs esély a balesetre. A penge például „törhetetlen”, de ha el is törne, akkor sem élesre törik. A ruha pedig olyan, mint a golyóálló mellény, csak nem annyira vastag. – A magyarok miért olyan jók hagyományosan ebben a sportban? – Egyrészt tehetséges nép vagyunk, másrészt nagyon komoly – lassan évszázados – tradícióink vannak a vívásban. Az idők folyamán kifejlődött egy magyar iskola, amely alapvetően az olaszra épült. Később már mi tanítottunk, például az oroszokat. – Mi a magyar stílus jellegzetessége? – Sokkal összetettebb, mint bárki másé. Úgy jellemezhető, hogy „mindenből egy kicsit”. – Van-e példaképed? – Igazából sohasem volt. De nagyon tisztelem az orosz Pavel Kolobkovot, aki egyéniben olimpiai bajnok és háromszoros világbajnok. Ő testesíti meg számomra a tökéletes párbajtőrvívót. – Mit tartasz eddigi legnagyobb sikerednek? – Az első világbajnoki címem 1998-ban nagy áttörés volt. Akkor már hosszú idő telt el anélkül, hogy magyar párbajtőrcsapat aranyat nyert volna világversenyen. Megnyertük az európa-bajnokságot is. Arra is büszke vagyok, hogy sokan elismerik a tudásomat, tehát nem múlt el nyomtalanul az a huszonhat év, amelyet ebbe a sportba fektettem. – Az előző olimpián viszont nem igazán sikerült valóra váltani a terveidet… Változtattál-e a felkészülési módszereiden? – Azért nehéz a vívás, mert nálunk – a fizikai sportágakkal ellentétben – nagyon nehéz, majdhogynem lehetetlen formát időzíteni. A verseny egész nap folyik, másrészt rengeteg a befolyásoló tényező, azaz vagy kijön a lépés, vagy nem. Aztán pedig a vereséget nem lehet megmagyarázni, a győzelmet meg nem kell. Egyébként van egy kialakult felkészülési rendszerem, amely – mint mindenkinek – egyéni módszereken alapul. – Az athéni olimpián esélyes vagy a győzelemre. Nem nyomaszt ez? – Azzal sosem foglalkoztam, hogy mit várnak tőlem. Az a lényeg, hogy az ember magával legyen elégedett. Előfordult már, hogy kiestem egy versenyen, de meg voltam elégedve a munkámmal, mert nem róhattam fel semmit magamnak. – Hogy látod a magyar vívócsapat olimpiai esélyeit? – Egyéniben minden megtörténhet. Ha a csapat a negyeddöntőben megveri az ukránokat, akkor már bajnokok is lehetünk. Úgy érzem, hogy a csapat jó, öszszetartó vívókból áll, akik alaposan felkészültek és most igazán „együtt vagyunk”. Az egész vívó-küldöttségtől egy aranyat és még egy-két érmet várok. – Összesen mennyi aranyat szerez Magyarország? – Négy aranyra tippelek. Ezeket az úszók, a kajak-kenusok, a vízilabdások és a vívók hozhatják össze. – Mivel foglalkozol a civil életben? – Társtulajdonos vagyok egy autógumikereskedő vállalkozásban. Emellett újságíróskodtam is, de azt az olimpiai felkészülés miatt szüneteltetnem kellett. – Nemrégiben „örökbe-fogadtál” egy kátyút Budapesten. Miért tetted ezt? – Magam is autótulajdonos vagyok, úgyhogy naponta érzem, hogy milyen iszonyú állapotban vannak az utak Budapesten. Bejártam a Földet, de nagyon kevés helyen tapasztaltam ehhez hasonlót. – Az európai választási kampányban heves támadások érték Schmitt Pált azért, mert felöltötte a magyar olimpiai válogatott melegítőjét. Mit szóltál ehhez? – Ha valaki hordhatja az olimpiai melegítőt, akkor az Schmitt Pál. Én csak azért nem lelkesedem, ha olyasvalakin látok olimpiai ruhát, akinek semmi köze a sporthoz. Amikor megkaptam az első válogatott mezt, sírva fakadtam. Meghat, ha a hazámat képviselhetem, és ezért szent nekem a válogatott melegítő.
|