Furcsa dol­gok tör­tén­nek mos­tan­ság. A mit sem sej­tő új­ság­ol­va­só ki­nyit­ja va­la­me­lyik na­pi­la­pot, ahol ha­tal­mas be­tűk­kel sze­dett sza­lag­cí­met ta­lál: To­vább tart az in­di­án nyár. Ugyan­az­nap es­te a Hír Tv au­tós ma­ga­zin­já­ban az in­di­án nyár­ról esik szó. Ezen már annyi­ra meg­üt­köz­tem, hogy meg sem hall­gat­tam a fon­tos ve­ze­té­si ta­ná­cso­kat. Pár éve szim­pá­ti­á­val kö­vet­tem az idő­sö­dő höl­gyek­nek szánt par­füm, az Indian summer rek­lám­kam­pá­nyát, ám ami­ó­ta a har­minc­éves­nél fi­a­ta­lab­bak szókincséből ki­vesz­ni lát­szik a vén­as­­szony­ok nya­ra fo­ga­lom, a ne­ve­zett par­füm il­la­tá­nak sem tu­dok örül­ni. Ilyenek vagyunk, egyes ha­gyo­má­nya­ink el­tűn­nek (ez maga is ha­gyo­má­ny), míg köz­sze­rep­lő­ink igye­kez­nek új ha­gyo­má­nyo­kat te­rem­te­ni. A mi­nisz­ter­el­nök pél­dá­ul a Him­nusz ének­lé­se­kor a szí­ve fö­lé te­szi a ke­zét. (Nem tu­dom, jó hír-e avagy nem, hogy ami­kor még az In­ter­na­ci­o­ná­lét éne­kel­te, ez a gesz­tus el­ma­radt.) Az Or­szág­gyű­lés elnökasszonya – an­gol min­tá­ra – bi­valy­bőr tás­kát aján­dé­ko­zott a pénz­ügy­mi­nisz­ter­nek, hogy a költ­ség­ve­tés ter­ve­ze­tét ab­ban vi­gye a par­la­ment­be. „A pénz­ügy­mi­nisz­ter költ­ség­ve­té­si tás­ká­ja” mi­u­tán munkáját elvégezte, a kö­vet­ke­ző szep­tem­be­rig egy üvegvitrinben a Pénz­ügy­mi­nisz­té­ri­um el­ső eme­le­ti fo­lyo­só­ján kap he­lyet. Úgy tű­nik, a száz­öt­ven éves ma­gyar par­la­men­ta­riz­mus­nak nin­cse­nek olyan ha­gyo­má­nyai, ame­lye­ket fel­ele­ve­nít­het­nénk, ezért kell az an­go­lok­nál min­tát ke­res­ni.
Er­kölcs és po­li­ti­ka fo­gal­ma is ke­ve­re­dik mos­tan­ság. Ta­vas­­szal sok író er­köl­csi kö­te­les­sé­gé­nek érez­te az Író­szö­vet­ség­ből va­ló ki­lé­pést, mert sze­rin­tük a szer­ve­zet nem ha­tá­ro­ló­dott el a Ti­los Rá­dió előtt szó­nok­ló Döbrentei Kor­nél­tól. A ki­lé­pők, akik­kel va­ló­ban sze­gé­nyebb lett a leg­te­kin­té­lye­sebb ma­gyar író­szer­ve­zet, vis­­sza­uta­sí­tot­ták az aktuálpolitikai ér­tel­me­zé­si kí­sér­le­te­ket, lé­pé­sü­ket po­li­ti­ka- és min­den­fé­le meg­fe­le­lé­si ér­dek­től men­tes er­köl­csi tett­nek ál­lí­tot­ták be (ter­mé­sze­te­sen nem vo­nom két­ség­be, hogy ez töb­bek ese­té­ben így is volt). Ugyan­ak­kor a mi­nap meg­le­pőd­ve ta­pasz­tal­tam, hogy az Író­szö­vet­ség azon kí­sér­le­tét, hogy ki­fe­jez­ze szim­pá­ti­á­ját a szá­nal­mas szín­vo­na­lú el­len­ér­ve­ket fel­so­ra­koz­ta­tó ket­tős­ál­lam­pol­gár­ság-vi­ta mi­att igen el­ke­se­re­dő ha­tá­ron tú­li ma­gyar írók­kal, aktuálpolitikai lé­pés­nek és nem er­köl­csi kö­te­les­ség­nek, gesz­tus­nak ér­té­kel­ték azok az író­kol­lé­gá­im, is­me­rő­se­im, akik a ta­va­szi kam­pány­ban az Író­szö­vet­ség egy­sé­gé­nek és sem­le­ges­sé­gé­nek meg­tö­ré­sén mun­kál­kod­tak (csak azok­ról van szó, akik­kel be­szél­tem a kér­dés­ről, aki­nek nem in­ge, ne ve­gye ma­gá­ra). Az Írók IGEN-je cí­mű rö­vid nyi­lat­ko­zat mind­ös­­sze két mon­dat­ból áll: „Nap­ja­ink ma­gyar iro­dal­ma szá­mot­te­vő rész­ben a ha­tá­ra­in­kon kí­vül szü­le­tik. Ha fel­töl­tő­dünk al­ko­tó­ere­jük­ből, és büsz­kén ír­juk be iro­da­lom­tör­té­ne­tünk lap­ja­i­ra mű­ve­i­ket, ak­kor szí­vün­kön kell vi­sel­nünk azt is, hogy ezek az író­tár­sa­ink kor­lá­tok nél­kül, tel­jes jog­gal ve­hes­se­nek részt an­nak a kul­tú­rá­nak min­den­nap­ja­i­ban, amely­nek leg­alább har­ma­dát ők te­rem­tik meg.” A nyi­lat­ko­za­tot eddig a kö­vet­ke­ző szer­ve­ze­tek ír­ták alá: Ma­gyar Író­szö­vet­ség, Fi­a­tal Írók Szö­vet­sé­ge, Ma­gyar Írók Egye­sü­le­te, Írók Szak­szer­ve­ze­te. Re­mé­lem, a töb­bi­ek is csat­la­koz­ni fog­nak.