Strasbourg cso­dá­la­tos ka­ted­rá­li­sá­nak kö­ze­lé­ben, a Chez Christian ká­vé­zó­ban is­mer­ke­dünk Josao Durrao Barroso bi­zott­sá­gá­val és az Eu­ró­pai Par­la­ment­tel. Az al­más ré­tes elő­re­tolt hely­őr­ség­ében (et­től Nyu­gat­ra sö­tét­ség és hic sunt leones) dol­goz­zuk fel az el­múlt idő­szak ese­mé­nye­it és pró­bál­juk meg­ér­te­ni, hogy mi­ért uta­zik át min­den hó­nap­ban egy hét­re az Eu­ró­pai Par­la­ment a Brüs­­szel­nél egyéb­ként em­be­ribb vá­ros­ba. Nem va­gyunk egye­dül a kér­dé­se­ink­kel, an­gol tory kép­vi­se­lők évek óta har­col­nak az ál­lan­dó vo­na­to­zás és cso­ma­go­lás el­len, ke­vés si­ker­rel: vár­ha­tó­an még hos­­szú ide­ig a né­met–fran­cia meg­bé­ké­lés jel­kép­ének szá­mí­tó vá­ros­ban fog ülé­sez­ni a 732 ta­gú tes­tü­let. Ami ta­lán nem is baj, Brüs­­szel­lel el­len­tét­ben itt az uni­ós ad­mi­niszt­rá­ció még nem lá­tott ne­ki a vá­ros föl­fa­lá­sá­nak. Sőt a mo­dern­ség is vis­­sza­fo­got­tan je­le­nik meg a Winston Chur­chill­ről el­ne­ve­zett ad­mi­niszt­rá­ci­ós épü­let kö­ze­lé­ben fel­épí­tett, az Önök tu­dó­sí­tó­já­ból az em­lí­tett as­­szo­ci­á­ci­ó­kat ki­vál­tó nagy ülés­te­rem ké­pé­ben.
Rétesfalás köz­ben öröm­mel nyug­táz­zuk, hogy a he­lyi na­pi­lap­ban egy tel­jes ol­da­las kép­re­gény is­mer­te­ti a ma­gyar múl­tat és kul­tú­rát, a Ru­bik-koc­ka és a kö­rö­zött re­cept­jé­nek se­gít­sé­gé­vel. Örö­münk ak­kor len­ne fel­hőt­len, ha az ös­­sze­ál­lí­tás Szent Ist­vánt nem Ár­pád fi­a­ként mu­tat­ná be...
Me­ren­günk egy ke­ve­set az országimázs-politika fel­ada­ta­in, az­tán már­is a Par­la­ment­ben ta­lál­juk ma­gun­kat.
Ko­vács Lász­ló ké­szü­let­len volt, de nem sze­re­pelt ros­­szul az el­ső meg­hall­ga­tá­son, in­kább a má­so­dik bi­zott­sá­gi fel­lé­pés volt kel­le­met­len. En­nek már ért­he­tő­en ki­sebb a vissz­hang­ja – oszt­ja meg ve­lünk meg­le­pő meg­fi­gye­lé­sét egy ma­gyar nép­pár­ti kép­vi­se­lő, aki ha­tá­ro­zot­tan cá­fol­ja a volt kül­ügy­mi­nisz­ter gyen­ge nyelv­tu­dá­sá­ról szó­ló vá­da­kat. Meg­fo­gal­ma­zá­sa sze­rint Ko­vács sza­ba­to­san és ki­mon­dot­tan igé­nye­sen be­szél an­go­lul, bár a má­so­dik bi­zott­sá­gi meg­hall­ga­tá­son vé­gig ma­gya­rul vá­la­szolt a ne­ki fel­tett kér­dé­sek­re. A kel­le­met­len­sé­gek­ről mon­dot­ta­kat alá­tá­masz­ta­ni lát­szik a no­vem­ber 16-i, adó- és vám­ügyi bi­zott­sá­gi meg­hall­ga­tás jegy­ző­köny­ve (lásd ke­re­tes írá­sun­kat). Amely­ből ki­de­rül, hogy a Nagy Ve­gyész bi­zony gon­dol­ko­dás nél­kül lőtt az Ir­dat­lan Hü­lye­ség­pisz­toly­ból.
No­vem­ber 16-án es­te The Spectatort la­poz­ga­tó kép­vi­se­lő­nek ál­cáz­zuk ma­gun­kat és si­ke­rül be­jut­nunk a Nép­párt frak­ció­ülé­sé­re. A mor­gás­ból és Hans-Gert Pöttering sza­va­i­ból bi­zony ki­de­rül, hogy az Eu­ró­pai Nép­párt el­ve­szí­tet­te a mec­­cset. A né­met po­li­ti­kus meg­kö­szö­ni „ma­gyar ba­rá­ta­ink­nak”, hogy meg­sza­vaz­zák az új ös­­sze­té­te­lű Bi­zott­sá­got. Amely – tes­­szük hoz­zá mi a hát­tér­be­szél­ge­té­sek­ből le­szűrt ta­pasz­ta­la­ta­ink alap­ján – az eu­ró­pai szo­ci­a­lis­ták ügyes­sé­gé­nek kö­szön­he­tő­en már nem tar­tal­maz­za a hí­vő ka­to­li­kus olasz Rocco Buttiglio-nét, de – igaz, más posz­ton – a tu­dá­sa és múlt­ja mi­att egy­aránt kri­ti­zált Ko­vács Lász­lót igen.
Más­nap, no­vem­ber 17-én a Barroso-bizottságról szó­ló ál­ta­lá­nos par­la­men­ti vi­tá­ban a por­tu­gál po­li­ti­kus sza­va­i­ra („A biztosjelöltek ki­vá­ló­an tel­je­sí­tet­tek”; „Nem az a fon­tos, ho­gyan ju­tot­tunk el ide, a jö­vőt kell fi­gyel­ni, együtt kell dol­goz­nunk”) a nép­pár­ti frak­ció ki­vé­te­lé­vel min­den­hon­nan erős meg­jegy­zé­sek ér­kez­nek. Szó esik a gaz­da­sá­gi ér­de­kelt­sé­gei mi­att kri­ti­zált Neelie Kroes, ver­se­nyért fe­le­lős hol­land biz­tos al­kal­mat­lan­sá­gá­ról is. Schulz, a szo­ci­a­lis­ták frak­ci­ó­ját ve­ze­tő né­met po­li­ti­kus (aki kar­ri­er­jét an­nak is kö­szön­he­ti, hogy Berlusconi olasz kor­mány­fő le­ká­póz­ta) nyíl­tan fe­nye­ge­tő­zik a mun­ka gá­to­lá­sá­val, amen­­nyi­ben Barroso „nem ve­szi fi­gye­lem­be a Par­la­ment el­vá­rá­sa­it”; jobb­ol­dal­ról hör­gés és do­bo­gás a vá­lasz.
Mind­ez azon­ban csak la­za edzés a Bi­zott­ság­ról szó­ló ti­zen­nyol­ca­di­kai sza­va­zás­hoz ké­pest. A frak­ció­ve­ze­tők több­sé­ge meg­em­lé­ke­zik volt kül­ügy­mi­nisz­te­rünk ér­de­me­i­ről (jó ér­zés ma­gyar­nak len­ni), Jean-Marie Le Pen, a fran­cia szél­ső­jobb­ol­da­li Nem­ze­ti Front ve­zé­re azon­ban már „sztá­li­nis­ta” múl­tú „Monsieur Kovax”-ról be­szél. Egy­ben fel­hasz­nál­ja az al­kal­mat, hogy a tö­rök uni­ós tag­sá­got tá­mo­ga­tó Chirac el­nök­be is be­le­rúg­jon: a Kons­tan­ti­ná­polyt 1453-ban el­fog­la­ló Mehmed szul­tán ke­resz­tény vér­ben va­ló merítkezéséről vi­zi­o­nál, sza­va­it a zsi­vaj mi­att már alig hal­la­ni. Ter­mé­sze­te­sen el­ha­tá­rol­juk ma­gun­kat az el­hang­zot­tak­tól, a mel­let­tünk he­lyet fog­la­ló if­jú lett as­­szisz­tens-hölgy azon­ban jól mu­lat a dol­go­kon. Aho­gyan mi is, hi­szen Mis­ter Farage, az Egye­sült Ki­rály­ság Füg­get­len­sé­gi Párt­já­nak (UKIP) kép­vi­se­lő­je gya­kor­la­ti­lag bű­nö­ző­nek ti­tu­lál­ja a Bi­zott­ság fran­cia biz­to­sát, Jacques Barrot-t – egy párt­fi­nan­szí­ro­zá­si ügy­ben szü­le­tett íté­let­re hi­vat­koz­va. Zi­zeg­ve kap­csol­ják be a né­pek a fény­kar­do­kat, a ro­kon­szen­ves, jó hu­mo­rú Graham Watson, a li­be­rá­li­sok ve­ze­tő­je futballhuliganizmusról be­szél. Toubon kép­vi­se­lő, volt fran­cia igazságügyminiszter pe­dig előbb ki­a­bál, ügy­rend­ben akar szót kér­ni, majd rakétasebességel zúz le a fel­ső pad­sor­ok­ból az el­nö­ki pul­pi­tus fe­lé.
A ke­dé­lyek las­san le­nyug­sza­nak, a sza­va­zás­ra is sor ke­rül: az Eu­ró­pai Bi­zott­sá­got 449 igen­nel, 149 nem és 82 tar­tóz­ko­dás mel­lett meg­sza­vaz­zák. A lát­ha­tó­an meg­kön­­nyeb­bült Barroso “cso­dá­la­tos ered­mény­ről” és “erős tá­mo­ga­tás­ról” be­szél. A leg­na­gyobb pél­dány­szá­mú fran­cia na­pi­lap, a Fi­ga­ro ti­zen­ki­len­ce­di­ki szá­ma az ese­mé­nye­ket ele­mez­ve meg­jegy­zi, hogy a sza­va­zás­sal egy ok­tó­ber vé­ge óta tar­tó ves­­sző­fu­tás­nak lett vé­ge. Amely meg­kö­tött ke­zű bi­zott­sá­gi el­nö­köt kényszerített ma­nő­ve­re­zés­re az ér­de­ke­i­ket vé­dő nem­ze­ti kor­má­nyok és a na­gyobb be­fo­lyá­sért har­co­ló Par­la­ment kö­zött. Mi nem va­gyunk en­­nyi­re oko­sak, így hát csak ar­ra tu­dunk gon­dol­ni, hogy az eu­ró­pai nor­mák je­gyé­ben Horn Gyu­la egé­szen bi­zo­nyo­san el­ha­tá­rol­ná ma­gát a tör­tén­tek­től.