e­gyünk elő egy üres pa­pír­la­pot, és a fel­ső ré­szén húz­zunk egy víz­szin­tes vo­na­lat. Ez fog­ja je­löl­ni azt a mér­cét, me­lyet min­den be­csü­le­tes, a nem­ze­té­ért ten­ni aka­ró, okos, te­het­sé­ges po­li­ti­kus­nak el kel­le­ne ér­nie. A lap kö­ze­pét hagy­juk üre­sen, s az al­já­ra raj­zol­junk hat kis füg­gő­le­ges osz­lo­pot. Nem kell azo­nos ma­gas­sá­gú­nak len­ni­ük: az egyik ki­csit le­het na­gyobb, mint a má­sik, ám vi­gyáz­zunk, hogy egyik se kö­ze­lít­se meg túl­sá­go­san a lap te­te­jén lé­vő vo­na­lat. Meg­va­gyunk? Ha igen, ez­után – és csak­is ez­után – el­kezd­het­jük la­tol­gat­ni, hogy va­jon Hiller Ist­ván, Já­no­si György, Lamperth Mó­ni­ka, Szi­li Ka­ta­lin, Sze­ke­res Im­re vagy Toller Lász­ló len­ne-e jobb el­nö­ke a Ma­gyar Szo­ci­a­lis­ta Párt­nak.
Mi­vel az UFI min­dig is nagy súlyt fek­te­tett ar­ra, hogy ol­va­só­it ne hagy­ja ki­lá­tás­ta­la­nul bo­lyon­ga­ni az élet ko­or­di­ná­ta­rend­sze­ré­ben, egy­ál­ta­lán nem tart­juk ha­szon­ta­lan­nak az imén­ti fel­ad­ványt. Úgy dön­töt­tünk: itt az ide­je, hogy he­lyük­re ke­rül­je­nek a dol­gok, s a je­löl­te­ket vég­re a ma­guk ér­té­kén ke­zel­jük. Egy­re fá­rasz­tóbb ugyan­is szem­be­sül­ni az­zal, men­­nyi­re ko­mo­lyan mér­le­ge­lik a köz­élet sze­rep­lői he­tek, hó­na­pok óta az em­lí­tett po­li­ti­ku­sok al­kal­mas­sá­gát – mi­köz­ben min­den­ki tud­ja: ele­ve vic­ces az a me­zőny, amely­ben egy Lamperth Mó­ni­ka egy­ál­ta­lán el­in­dul­hat, vagy ahol egy Já­no­si György bár­mek­ko­ra té­nye­ző­nek lát­tat­hat­ja ma­gát. Toller Lász­lót kü­lön em­lít­jük; ró­la Tö­rök Gá­bor po­li­to­ló­gus az egyik na­pi­lap­ban úgy fo­gal­ma­zott: az in­du­lók kö­zül leg­in­kább ő az, aki „a vi­dé­ki em­be­re­ket kép­vi­se­li” – mely jel­lem­zés ol­vas­tán ha­mar fel­rik­kan­tot­tunk: beh rég is hal­lot­tunk va­la­kit ily kör­mön­fon­tan le­bun­kóz­ni! Mi­u­tán pe­dig Szi­li Ka­ta­lin ki­szállt a ver­seny­ből, a vég­ki­fej­let még ke­ve­sebb iz­gal­mat tar­to­gat – nem mint­ha a par­la­ment szo­ci­a­lis­ta el­nö­ke ed­dig olyan nagy­for­má­tu­mú po­li­ti­kus­nak mu­tat­ta vol­na ma­gát. El­len­ke­ző­leg. Ró­la egy­re in­kább azt gon­dol­juk, hogy most már vég­re csi­nál­hat­na va­la­mit; mert bár évek óta a szo­ci­a­lis­ták ígé­re­tes em­be­re­ként be­szél ró­la bol­dog, bol­dog­ta­lan, fé­lő: anél­kül vi­rág­zik el, hogy va­la­ha is meg­mu­tat­ta vol­na, mi­re ké­pes. Egy do­log ugyan­is az Or­szág­gyű­lés­ben a pul­pi­tu­son pa­rá­déz­ni vagy a párt­ban idő­ről idő­re ér­de­kes­nek tű­nő meg­jegy­zé­se­ket ten­ni, és más do­log egy szét­tar­tó ér­de­kek­től ve­zé­relt po­li­ti­kai szer­ve­ze­tet és­­szel – is­mé­tel­jük: és­­szel! – és erős kéz­zel irá­nyí­ta­ni.
Per­sze a je­löl­tek több­sé­ge nem is gon­dol­ja ko­mo­lyan, hogy ő lesz a Ma­gyar Szo­ci­a­lis­ta Párt ne­gye­dik el­nö­ke; ha­di­nyel­ven szól­va in­kább meg­cé­loz­zák a fel­ső szé­le kö­ze­pét – hogy az­tán így sze­rez­zék meg a va­ló­ban vá­gyott tiszt­sé­get. Sze­ke­res, Lamperth, Toller ese­té­ben ez a párt el­nök­sé­gi tag­sá­gát je­lent­he­ti, Já­no­si pe­dig, ha min­den igaz, még sze­ré­nyebb am­bí­ci­ó­kat táp­lál: ne­ki al­kal­ma­sint már a sta­tus quo fenn­tar­tá­sa – vá­laszt­má­nyi el­nök­sé­gé­nek meg­őr­zé­se – is ered­mény len­ne. A sors fin­to­ra, hogy az el­múlt he­tek­ben szer­ve­zett or­szág­já­ró roadshow-kon ép­pen ő mu­tat­ta az egyik leg­jobb tel­je­sít­ményt – már ha tel­je­sít­mény­nek le­het ne­vez­ni, hogy va­la­ki gyen­ge Chur­chill­- és kí­no­san el­csé­pelt Ge­or­ge Bernard Shaw-idé­ze­tek­kel igyek­szik a kö­zön­ség ked­vé­ben jár­ni. Emel­lett azért ki­mon­dott fon­tos dol­go­kat is. Ne­hogy már a sza­bad de­mok­ra­ták ál­lan­dó­an az MSZP nya­ká­ra te­le­ped­je­nek! – hang­zott egyik, be­lát­hat­juk: igen jo­gos fi­gyel­mez­te­té­se; a má­sik mon­dat­tal pe­dig övé­it cé­loz­ta meg. „A fi­a­ta­lok azt ta­nul­ták el a párt­tól, ami­től mi, negy­ven és öt­ven kö­zöt­ti­ek épp most aka­runk meg­sza­ba­dul­ni” – szólt, egy­ér­tel­mű­en az MSZP Mo­za­ik-klub ne­vű ala­ku­la­tá­ra utal­va, mely, vok­sát ide­je­ko­rán le­té­ve Hiller Ist­ván mel­lett, ele­ve le­fu­tott­nak lát­tat­ta a mér­kő­zést.
És most kö­vet­ke­zik a he­lyes­bí­tés he­lye. Be kell lát­nunk: au­gusz­tu­si szá­munk­ban bi­zony té­ved­tünk, mi­dőn Hiller Ist­ván kö­ré va­ló­sá­gos pol­gá­ri idillt fest­ve azt a ha­mis lát­sza­tot kel­tet­tük, hogy a tör­té­nész­ből lett bot­csi­nál­ta po­li­ti­kus 1989-ben min­den előz­mény nél­kül, az el­eset­tek irán­ti if­jon­ti fel­lob­ba­nás ha­tá­sá­ra, csak úgy az ut­cá­ról ér­ke­zett a szo­ci­a­lis­ta párt­ba. Nem sem­mi­kép­pen sem úgy van, ahogy Hiller lát­tat­ni sze­ret­né: ha­nem pont for­dít­va. Ha két hó­nap­ja még nem ér­tet­tük, hogy ez a de­rék, jóeszű fi­a­tal­em­ber 1989-ben mi­ért ép­pen az át­ke­resz­tel­ke­dő ál­lam­párt­ban lel­te meg po­li­ti­kai ott­ho­nát, most an­nál egyér­tel­műb­ben ál­lít­hat­juk: azért, mert már egye­te­mis­ta ko­ra, va­gyis 1983 óta tag­ja volt a Ma­gyar Szo­ci­a­lis­ta Mun­kás­párt­nak.
Az MSZMP-be pe­dig von haus aus ke­rült: mind­két szü­lő­je tag­ja volt a szer­ve­zet­nek, sőt édes­any­ja egy idő­ben a sop­ro­ni párt­bi­zott­ság po­li­ti­kai mun­ka­tár­sa­ként is te­vé­keny­ke­dett. Idősb Hiller Ist­ván év­ti­ze­de­kig a sop­ro­ni egye­tem köz­pon­ti könyv­tá­rá­nak igaz­ga­tó­ja, majd fő­igaz­ga­tó­ja volt, így fia már ott­hon igen ko­rán meg­is­mer­ke­dett a tu­do­mán­­nyal. Mind­azo­nál­tal elő­ször nem a tör­té­né­szi, ha­nem a dip­lo­ma­ta­pá­lya le­be­gett a sze­me előtt: azt fon­tol­gat­ta, hogy az eh­hez szük­sé­ges ta­nul­má­nyo­kat is el­vég­zi – Moszk­vá­ban. Az­tán még­is az EL­TE tör­té­ne­lem–la­tin sza­ká­ra ke­rült, ahol ha­ma­ro­san a ba­rokk ko­ri dip­lo­má­cia és a ko­ra­be­li kém­vi­lág ku­ta­tó­ja lett. Amint utó­lag mond­ja, tör­té­né­szi mun­ká­ja mel­lett tu­da­to­san ké­szült a po­li­ti­kai pá­lyá­ra. El­ső párt­tiszt­sé­gét 1996-ban kap­ta – a bu­da­pes­ti vá­laszt­mány el­nö­ke lett –, majd „Vi­tá­nyi Iván leg­jobb ma­gyar ta­nít­vá­nya­ként” szin­te min­den év­ben lé­pett egyet fel­fe­lé a rang­lét­rán. Ma már ott tart, hogy ta­lán csak egye­dül raj­ta áll a dön­tés: ma­rad kul­tusz­mi­nisz­ter – vagy ok­tó­ber kö­ze­pén az MSZP élé­re áll.
Ha az utób­bit vá­laszt­ja, min­den idők leg­szó­ra­koz­ta­tóbb szo­ci­a­lis­ta párt­el­nök­ét kö­szönt­het­jük ben­ne: sze­le­bur­di fi­zi­mis­ká­ja (© Ma­gyar Na­rancs), bo­hó­kás ter­mé­sze­te (© He­ti Vá­lasz), fu­ra hang­hor­do­zá­sa és hoz­zá mar­káns be­széd­hi­bá­ja egye­dül­ál­ló­vá te­szi a ha­zai me­zőny­ben. Kér­dés per­sze, hogy e szo­ci­a­lis­ta vi­szony­lat­ban üdí­tő sze­mé­lyi­ség mö­gül va­la­ha is elő­szü­rem­ke­dik-e va­la­mi ép­kéz­láb po­li­ti­kai mon­da­ni­va­ló, s vi­sel­ke­dé­se nem vá­lik-e zá­ros ha­tár­időn be­lül ön­cé­lú bo­hóc­ko­dás­sá. Ha pe­dig Gyurcsány Fe­ren­cet Or­bán Vik­tor­hoz ha­son­lít­ják, ak­kor bíz­vást ál­lít­hat­juk, hogy – mutatis mutandis – Hiller Ist­ván a Ma­gyar Szo­ci­a­lis­ta Párt Pokorni Zol­tán­ja; s egy­elő­re csak szur­kol­ni tu­dunk ne­ki, hogy ne es­sen ki e sze­re­pé­ből. A fi­gyel­mez­te­tés nem lég­ből ka­pott. Meg­fi­gye­lé­sünk sze­rint ugyan­is az ed­dig hig­gadt, ta­nár­em­be­res hang­vé­telt meg­ütő po­li­ti­kus az utób­bi idő­ben egy­re töb­bet – hogy is mond­juk – han­da­ban­dá­zik. A szó­no­ki pul­pi­tus csá­bí­tá­sá­nak en­ged­ve mind job­ban ki­eresz­ti a hang­ját, mi­ál­tal köz­len­dő­je in­kább ha­son­la­tos­sá vá­lik ar­ti­ku­lá­lat­lan üvöl­tés­hez mint em­be­ri be­széd­hez; bal mu­ta­tó­uj­já­val pe­dig egé­szen kí­sér­te­ti­es mó­don pon­to­san úgy ha­do­ná­szik, ahogy azt egy rossz em­lé­ke­ze­tű, ügy­véd­ből lett kis­gaz­da párt­el­nök tet­te a ma­gyar de­mok­rá­cia el­ső ti­zen­két esz­ten­de­jé­ben.

Hiller Ist­ván: „Erős el­nök, te­kin­té­lyes el­nök­ség kell. Nem el­len­pont, nem hát­tér-kor­mány kell, ha­nem olyan ha­tá­ro­zott párt­ve­ze­tés, amely egy­szer­re tud ha­té­ko­nyan tá­mo­gat­ni és se­gí­tő szán­dék­kal kont­rol­lál­ni. (…) A Ma­gyar Szo­ci­a­lis­ta Párt vi­zu­á­lis meg­je­le­né­se ma in­kább ha­son­lít egy ván­dor­cir­ku­szé­hoz, mint egy pro­fes­­szi­o­ná­lis pár­té­hoz. (…) Ha egy tes­tü­le­ti dön­tés meg­szü­le­tik, at­tól kezd­ve nincs ki- vagy mel­lé­be­szé­lés. A párt ve­ze­tő tag­ja­i­ra vo­nat­ko­zó sza­bály a dön­tés meg­szü­le­té­se után: Tá­mo­gasd, vagy hall­gass! (...) A bá­tor vál­to­zás a si­ker! Most és 2006-ban! Akar­já­tok és támogassátok!”
Já­no­si György: „Vi­táz­tam, s ezért né­ha fe­ke­te bá­rány vol­tam. Aki fel­emel­te sza­vát, an­nak most er­köl­csi kö­te­les­sé­ge az is, hogy részt ve­gyen a meg­érett vál­to­zás­ban, az új irány­vá­lasz­tás­ban, a szük­sé­ges kor­rek­ci­ók­ban. (…) Bi­zo­nyít­suk na­pon­ta: nem sa­ját ér­de­ke­ink, ha­nem a nem­zet ér­de­kei ve­zé­rel­nek!”

Lamperth Mó­ni­ka: “Ha­té­ko­nyab­bá kell ten­ni a szo­ci­á­lis el­lá­tást. Nem en­ged­he­tő meg, hogy nö­ve­ked­jen a sze­gény­ség, hogy gyer­me­kek éhez­ze­nek. (…) Ed­di­gi éle­tem so­rán már sok tá­mo­ga­tást, bi­zal­mat és sze­re­te­tet kap­tam az MSZP-ben. Most még töb­bet ké­rek, hi­szen csak így le­het ve­ze­tő­ként dol­goz­ni! De bár­hogy ala­kul is a tiszt­újí­tás, én tel­jes szí­vem­ből en­nek a párt­nak és a ma­gyar bal­ol­dal­nak a si­ke­ré­ért fo­gok dol­goz­ni. Eb­ben biz­tos va­gyok, és biz­to­sak le­het­tek Ti is!”

Sze­ke­res Im­re: „Bal­ol­da- l­inak tar­tok min­den olyan po­li­ti­kai gon­do­la­tot, tár­sa­da­lom­po­li­ti­kai esz­mét, szer­ve­ze­tet, amely a ki­szol­gál­ta­tott és sze­gé­nyebb ré­te­gek fel­eme­lé­sé­vel a tár­sa­dal­mi sza­ka­dék szű­kí­té­sé­re tö­rek­szik. (…) Ígé­rem, hogy csa­pat­ként fo­gunk dol­goz­ni. Ve­le­tek együtt!”

Szi­li Ka­ta­lin: „A vad­ka­pi­ta­liz­mus és a vad­szo­ci­a­liz­mus egy­aránt zsák­ut­ca: az egyik a sza­bad­ság kor­lát­lan­sá­ga, a má­sik a sza­bad­ság hi­á­nya mi­att tor­zul el. (…) Se egy hi­de­gen ra­ci­o­ná­lis, se egy túl­fű­töt­ten emo­ci­o­ná­lis párt nem tud­ja tar­tó­san meg­szó­lí­ta­ni az em­be­re­ket. Egy von­zó és győz­tes párt­nak a vá­lasz­tók eszét és szí­vét kell egy­szer­re meg­nyer­nie. Bíz­zunk az em­be­rek­ben és szól­junk hoz­zá­juk kö­zért­he­tő­en. Hi­szem és tu­dom, hogy az MSZP ké­pes lesz er­re!”

Toller Lász­ló: „Nem tar­to­zom az egy­sze­rű ese­tek kö­zé, ne­he­zen bí­rom a te­he­tet­len­ke­dést, a kre­a­ti­vi­tás hi­á­nyát, az el­dön­tött kér­dé­sek utó­la­gos át­fo­gal­ma­zá­sát. Ne­he­zen vi­se­lem a ha­zug­sá­got, s kü­lö­nö­sen azt, ha nem tu­dunk vá­lasz­tó­ink nyel­vén be­szél­ni. Ez az ön­jel­lem­zés a párt je­len­le­gi gya­kor­la­ta alap­ján akár az al­kal­mat­lan­sá­go­mat is je­lent­he­ti. (…) Én nem egy­más el­len sze­ret­nék részt ven­ni a küz­de­lem­ben, ha­nem a szo­ci­a­lis­ta párt vá­lasz­tá­si si­ke­ré­ért! Fel­ada­tunk hin­ni és hi­tet ad­ni!”