Jegyzékcsere a tonhal-konzerv felett
Lidl-henger (2004. december) Dunaharaszti városa november vége óta végre jelentős regionális gazdasági szerepet tölt be a budapesti agglomeráció déli részén. „Árérzékeny” jelzővel kategorizált polgártársaink oszlopok alatt egyensúlyozva hordják haza a negyven forintos lengyel ásványvizet, kartonszám az ismeretlen eredetű tejcsokoládét és raklapemelővel (közismertebb nevén “békával”) a mellékhatásoktól sem mentes negyvenkilenc forintos dobozos sört. Belevetettük magunkat a magyar kereskedelmi élet sűrűjébe és ellátogattunk a fővároshoz legközelebb megnyílt dunaharaszti egységbe. Nem tudom, mekkora gondban lennék, ha naponta százötven terméknek kellene kitalálnom márkanevet. Főleg ha ezt a munkát pihenésként kapnám, mert egyébként a fő feladatom a táblás csoki világpiaci tendenciáinak szemmel tartása, a legolcsóbb beszerzési források aktív felkutatása lenne. Azaz beszerző lennék a Lidlnél. Szerintem nekem sem sikerülne jobb, mint: Mikado, Devito, Pilos, W3 és még sokan mások. Ők a Magyarországon új piaci szereplőnek számító Lidl élelmiszerdiszkont-hálózat márkanevei. Már évek óta nem újdonság nálunk sem az a jelenség, hogy a nemzetközi háttérrel rendelkező viszonteladók a stratégiai jelentőségű (legkeresettebb) termékek kategóriákban saját maguk gyártatnak és forgalmaznak úgynevezett kereskedelmi márka alatt saját termékeket. Az viszont igen, hogy egy lánc kínálatának döntő részét ez adja. Egy termékkategórián belül (például sörök) több, eltérő ár- és minőségarányú márkával is rendelkeznek. A beszerzők profizmusa odáig terjedt, hogy az egy márkanév alatt futó termékcsalád egyes tagjait külön a legjobb beszerzési forrásból vásárolják fel. A Mikado nevű olcsó fűszerek esetében a paprika magyarországi, de a bors már lengyel, és így tovább. Aki egy kicsit is betekintéssel bír a kereskedelmi élet élharcosainak munkájába, az tudja, hogy mekkora munka volt ez. A konkurens diszkontok, de a hipermarketek beszerzői is most tömeget növelnek a tárgyalókban. És ekkora bevásárlókocsik sincsenek sehol. Egy jól megrakott kocsi a féktávolság nagyvonalú kezelése és nagy forgalom esetén akár kettővel is csökkentheti a sorban előttünk (hát még a mögöttünk!) állók számát. Látogatásunk idején szerencsére ilyenre nem volt példa. Kisebb villámok felcsaptak a maradék hetvenkilenc forintos tonhalkonzerv körül, de végül mindent megoldott a konszenzus-elv. Pedig a raklapok, gondolák és dobozok között látni több diszkontlázban égő tekintetet is. A többiek egyszerűen csak lelkesek. Szerencsére mindenkit megnyugtat a közel egy órás sorbanállás a pénztárnál. A sok doboz, üveg és zacskó megforgatása után nekünk úgy tűnt, hogy a Lidl fő beszerzési forrása Németország és Lengyelország. Ugyanakkor számtalan termék esetében egyáltalán nem állapítható meg a származási terület. Az igazán nemzetközi versenybe néhány magyar cég is be tudott szállni. A pékáru magyar, bort az ország jelentősebb borvidékeiről palackoztat a Lidl, és számos további részsiker észrevehető, például a fűszerek esetében. Mivel az élelmiszeriparban sok a versenyképes gyártó, több hazai beszállító megjelenése is várható.
|