A nem­zet szá­má­ra a 2005-ös esz­ten­dő leg­na­gyobb kér­dé­se, hogy mit tud kez­de­ni a ko­a­lí­ció gye­pű­jé­re meg­vál­tó­ként eresz­ke­dő Gyurcsány Fe­renc és tet­tes­tár­sai más­képp gon­dol­ko­dá­sá­val. Per­sze, tud­tuk, hogy­ne tud­tuk vol­na, hogy nem min­den az, ami­nek lát­szik. Az or­szág pél­dá­nak oká­ért nem a ha­zánk, ha­nem a nagy li­be­rá­lis füst­fel­hő­ben kör­be­já­ró spangli, kö­rü­löt­te min­den­ki sír vagy ne­vet, szív és hü­lyül, ahogy kell. Lyu­kig lent tar­tot­ta a sluk­kot a mi­nisz­ter­el­nök is, lát­ha­tó­an más tu­dat­ál­la­pot­ba ke­rült. Az ira­ki in­vá­zi­ó­ról a ha­za vé­del­me, a ha­tá­ron tú­li ma­gya­rok el­ta­szí­tá­sá­ról a fe­le­lős ha­za­fi­ság ju­tott eszé­be. Eb­ből is lát­szik, hogy a bal­ol­da­li re­to­ri­ká­ban csu­pán an­­nyi el­moz­du­lás tör­tént a rend­szer­vál­toz­ta­tás óta, hogy az öreg gaszt­ro­nó­mus Ká­dár, aki csak éle­te leg­vé­gén vesz­tet­te el jó­zan íté­lő­ké­pes­ség­ét, egé­szen kö­zért­he­tő­en ha­zu­dott. Em­lék­szünk, a krump­li­le­ves le­gyen krump­li­le­ves. Hi­ba ugyan be-be­csú­szott, de leg­alább tud­tuk, hogy a név­adó ün­nep­ség ke­resz­te­lőt, az ope­ra­tív biz­ton­sá­gi rend­sza­bály fo­ga­na­to­sí­tá­sa pe­dig le­hall­ga­tást je­len­tett.
A két éve tar­tó nagy kö­zös le­be­gés­ben kez­de­nek el­vesz­ni mo­rá­lis fo­gó­dzó­ink. Új­ra kell ta­nul­nunk sa­ját szim­bo­li­kán­kat, me­mo­ri­zál­ni fo­gal­ma­in­kat, át­ér­té­kel­ni a mű­vé­szet­ről al­ko­tott ko­ráb­bi ké­pün­ket. Lás­suk, mi­ről is be­szé­lünk. Egyen­lő el­bá­nás (lásd még: esély­egyen­lő­ség) az, ha az egy­há­zi is­ko­lák ok­ta­tó­i­tól el­ves­­szük az ön­kor­mány­za­ti in­téz­mé­nyek­ben ta­ní­tó pá­lya­tár­sa­i­kat meg­il­le­tő ked­vez­mé­nye­ket. Ma­gyar Bá­lint kris­tály­tisz­ta lo­gi­ká­ja ér­he­tő tet­ten ab­ban a fel­ve­tés­ben is, hogy a tör­té­ne­lem tan­tárgy le­gyen fa­kul­ta­tív. Csak egy lé­pés vá­laszt el at­tól, hogy Kos­suth és Szé­che­nyi be se ke­rül­jön a di­á­kok fe­jé­be. Az­tán jö­het az iro­da­lom, Ber­zse­nyi, Arany, Krúdy.
A fej­sze már a fák gyö­ke­rén – ha sza­bad egy­ál­ta­lán ilyen kle­ri­ká­lis, ret­rog­rád pár­hu­zam­mal él­ni. A ma­gyar li­be­rá­lis párt­nak a ka­rá­csony­ról sem a meg­vál­tó, de még csak nem is a fe­nyő­fa, csu­pán egy ma­rék kék­re fes­tett gesz­te­nye meg mo­gyo­ró ju­tott eszé­be. Leg­alább­is az SZDSZ eb­be a ké­pi vi­lág­ba ágya­zott üdvözölőkártyával ör­ven­dez­tet­te meg ar­ra mél­tó kör­nye­ze­tét.
A Gyurcsány-kormány dek­la­rált cél­ja az új szel­le­mi tér­fog­la­lás. Hogy eb­ben a har­cos, kardozós át­vál­to­zó show-ban men­­nyi a szo­ci­a­lis­ta ih­let, és men­­nyi­ben az oly­kor per­ver­zi­tá­sig őszin­te li­be­rá­lis hold­ud­var erő­be­fek­te­té­se, nem tud­juk pon­to­san. Ab­ban azon­ban biz­to­sak le­he­tünk, hogy ez csak a kez­det.