Tö­rődés
A sa­já­tos tö­rő­dés eb­ben az eset­ben pénzt je­lent. A pénzt emelt dí­jas sms-ek, sztár­ma­ga­zi­nok, le­me­zek, fitneszkazetta, a sztár ál­tal rek­lá­mo­zott na­rancs­lé meg­vá­sár­lá­sá­val szur­kol­juk le. Ez pénz, ami el­in­dul. (Tö­re­dé­ke sem ér­ke­zik a cím­zett­hez, de er­ről majd ké­sőbb.) Sztá­rok­kal va­ló tö­rő­dé­sün­ket ki­fe­jez­het­jük egy­sze­rű té­vé­né­zés­sel ez az AGB Hun­ga­ry, majd a hir­de­tők se­géd­le­té­vel – szin­tén pénz­zé ala­kul át, amely ugyan­úgy a rend­szer­be ke­rül. Hogy­ha azt his­­szük, hogy eb­ben az eset­ben a mi ol­da­lun­kon nem mu­tat­ko­zik anya­gi ki­adás, ak­kor té­ve­dünk: a hir­de­tők ugyan­is nem sze­re­tet­ből hirdetnek… Ör­dö­gi kör, er­re szo­kás mon­da­ni – vi­szont oly­annyi­ra szo­kás, hogy en­nek tag­la­lá­sá­tól el is te­kin­tünk, és fó­ku­szál­tabb tár­gyunk­nak in­kább ma­gu­kat a sztá­ro­kat, tí­pu­sa­i­kat, a sztár­csi­ná­lá­si in­téz­mé­nyek fa­ja­it vá­laszt­juk, mint­sem ma­gát a gé­pe­ze­tet. A cél emitt csak an­­nyi volt, hogy be­mu­tas­suk: a sztá­rok sza­ka­szai ugyan a kör­for­gás­nak, de csak ös­­szes­sé­gé­ben, és nem egyen­ként pil­lé­rei a rend­szer­nek. Olyan, emelt dí­jas sms-telefonszámok hal­ma­za csu­pán, ame­lyek­hez ar­co­kat ren­del a mé­dia. Tamagocsifigurák, ame­lye­ket etet­ni kell, egy-egy ál­ta­luk rek­lá­mo­zott szol­gál­ta­tás igény­bevé­te­lé­vel, egy-egy új­ság, könyv el­ol­va­sá­sá­val, té­vé­mű­sor meg­te­kin­té­sé­vel – de élet­tar­ta­muk már a köz­gáz má­sod­év­ében meg­ta­nul­ha­tó mar­ke­ting­kép­le­tek se­gít­sé­gé­vel ki­szá­mít­ha­tó.

Rö­vid tör­té­net
A Sulinet hon­lap­ján Hemrik Lász­ló ír a sztár­kul­tusz­ról. Jé­zus Krisz­tus szu­per­sztár cím­mel el­lá­tott ve­zér­gon­do­la­tá­val, mi­sze­rint, ter­mé­sze­te­sen sok­szo­ros át­té­tel­lel ugyan, de az el­ső per. def. sztár ma­ga Jé­zus volt – lé­nye­gé­ben nem vi­tat­koz­nánk, bár nem biz­tos, hogy he­lyes (a sztár­vi­lág ál­tal leg­in­kább meg­cél­zott) ti­né­dzse­re­ket ef­fé­le fel­üté­sek­kel gyom­roz­ni. Ezek a gye­re­kek már nem na­gyon lát­hat­ták a ke­res­ke­del­mi té­vék előt­ti Ma­gyar­or­szá­got – egész egy­sze­rű­en vi­tat­ha­tó pe­da­gó­gia egy ilyen meg­ál­la­pí­tás a hely­zet rész­le­te­sebb, ár­nyal­tabb is­me­re­te nél­kül, egy­részt. Más­részt a sztár fo­gal­ma, az utób­bi évek bur­ján­zá­sa mi­att, oly­any­­nyi­ra inf­lá­ló­dott, hogy ne­héz egy ilyen meg­ál­la­pí­tást a blasz­fé­mia gya­nú­ja nél­kül ten­ni – tény, hogy a szer­ző ma­ga is meg­kí­sér­li ki­ver­ni a jel­ző­ka­ró­kat.
Nem eret­nek gon­do­lat a tör­té­ne­lem­ben ke­res­ni fi­gu­rá­kat, akik­re rá­il­lik ez a meg­ne­ve­zés. Elég csak le­csu­pa­szí­ta­ni a ma is­mert sztár­fo­gal­mat: a sztár­ság­hoz, egy ide­je tud­juk, szak­ma, szak­te­rü­let, te­het­ség nem föl­tét­le­nül szük­sé­ges, kell vi­szont, hogy szó­hasz­ná­la­tá­ban, vér­mér­sék­let­ében, mű­velt­sé­gé­ben in­dít­ta­tá­sá­ban, cél­ja­i­ban, öl­töz­kö­dé­sé­ben (stb.) va­la­mely (ho­ri­zon­tá­lis, ver­ti­ká­lis vagy akár­mi­lyen ala­pon szer­ve­ző­dő vagy akár még meg sem szer­ve­ző­dött!) tár­sa­dal­mi bá­zis ma­gá­ra vagy el­kép­zelt ma­gá­ra is­mer­jen. Ha a tör­té­nel­met néz­zük, ren­ge­teg, en­nek a definícónak töb­bé-ke­vés­bé meg­fe­le­lő sze­mé­lyi­ség­gel ta­lál­ko­zunk – szin­te az egyet­len fel­té­tel az, hogy tö­me­gek áll­nak mö­göt­te. Val­lás­meg­újí­tók, nép­fel­ke­lé­sek ve­zé­rei, már éle­tük­ben el­is­mert fi­lo­zó­fu­sok – mind-mind sztá­rok vol­tak a ma­guk mód­ján.
A ma­i­hoz in­kább ha­son­lí­tó sztár­fo­ga­lom ak­kor kezd­he­tett ki­ala­kul­ni, ami­kor a tech­ni­ka fej­lő­dé­se kö­vet­kez­té­ben az (ak­kor még, mai tu­dás­sal csu­pán úgy­ne­ve­zett­nek mond­ha­tó) mé­dia na­gyobb se­bes­ség­re kap­csolt. Elég csu­pán a gőz­moz­dony fel­ta­lá­lá­sá­ra (1817) gon­dol­nunk.
A vo­nat nem­csak áru­cik­ke­ket, uta­so­kat vitt egyik hely­ről a má­sik­ra, de mi­vel a hí­rek is gyor­sab­ban ter­jed­tek ál­ta­la, a vi­lág meg­tet­te az el­ső lé­pést a médiaglobalizáció fe­lé.
Ho­lly­wood az el­ső vi­lág­há­bo­rú alatt, a fron­to­kon ke­let­ke­zett fel­vé­te­lek­ből, az azo­kon egy-egy pil­la­nat­ra meg­je­le­nő em­be­rek, hő­sök hát­or­szág­be­li nép­sze­rű­sé­gé­ből kö­vet­kez­tet­het­te ki, hogy nem elég a jó cím, a jó tör­té­net, a jó meg­va­ló­sí­tás, és nem elég a jó szí­né­szi já­ték sem – a mo-zinézőknek ta­lán fil­mek, de a nép­nek: sztá­rok kel­le­nek. Amit ak­kor és ahogy ki­ta­lál­tak, fő vo­na­lak­ban az­óta sem vál­to­zott.

Ná­lunk vi­szont igen
Ma­gyar­or­szá­gon 1997-tel új idő­szá­mí­tás kez­dő­dött, már ami tár­gyun­kat il­le­ti. A ke­res­ke­del­mi te­le­ví­zi­ók pá­lyá­ra ál­lá­sá­val va­ló­sá­gos sztár­kel­te­tők kezd­ték meg mun­ká­ju­kat, ame­lyek a nyu­ga­ti és a kör­nye­ző or­szá­gok ke­res­ke­del­mi adó­i­nak ta­pasz­ta­la­ta­it is fel­hasz­nál­ták (ré­gi­ónk­ban több ál­lam ná­lunk évek­kel ko­ráb­ban ad­ta ki a frek­ven­cia­en­ge­dé­lye­ket). Az el­ső évek­ben a ha­gyo­má­nyos­nak mon­dott találunkvala-kit-betesszükkvízbe-elv ér­vé­nye­sült – ez az idő­szak még nem bo­rí­tot­ta fel az ún. sztár­hi­e­rar­chi­át. Min­den sztár, ta­lán mond­ha­tó így, sze­kun­der sztár volt, mert primér mó­don spor­to­ló, szí­nész, ze­nész, ri­por­ter, mű­sor­ve­ze­tő. Az­tán 2002-ben a té­vék elő­vet­ték a nyu­lat ka­lap­ból. A nyúl fe­hér volt, nagy és test­vér. A Big Brother cí­mű mű­sor­fo­lyam hol­land licensze, mi­u­tán be­jár­ta az egész vi­lá­got, meg­ér­ke­zett Ma­gyar­or­szág­ra. En­nek a mű­sor­nak az alap­ve­tő szel­le­mi igé­nye ma­ga az asz­tal­bon­tás volt. Fe­lejt­sük el, hogy a sztár csak má­sod­sor­ban sztár, és ül­tes­sük a gya­kor­lat­ba Andy Warhol el­vét: va­ló­ban ad­juk meg min­den­ki­nek a ti­zen­öt per­cet. A show-kban (köz­ben je­lent­ke­zett a kon­ku­rens csa­tor­na mű­so­ra is, amely egyéb­ként, ma­gyar licenszként si­ke­res volt Hor­vát­or­szág­ban is) ar­che­tí­pu­sok küz­döt­tek egy­más­sal, ar­che­tí­pus győ­ze­del­mes­ke­dett. Az ar­che­tí­pus (pa­raszt­ma­don­na) meg­tes­te­sí­tő­jé­nek éle­te az­óta da­ra­bok­ra hul­lott, a hölgy egyik pszi­chi­á­ter­től jár a má­si­kig. A töb­bi sze­rep­lő, né­hány hak­ni­ra vagy barkácsműsorra va­ló ha­gya­ték­kal együtt szin­tén el­tűnt a süly­­lyesz­tő­ben. Né­há­nyan oly­kor-oly­kor még fel­buk­kan­nak, nem fel­tét­le­nül a nép­sze­rűbb, ha­nem sok­kal in­kább a Ma­gyar­or­szá­gon ál­ta­lá­no­sab­ban el­ter­jedt ar­che­tí­pu­sok arc­em­be­rei (nagy kü­lönb­ség!).
A Big Brother és kis­test­vé­rei óta or­szá­gunk­ban mű­vész meg­szó­lí­tás jár egy egy­le­me­zes fiú­csa­pat bal­ról a má­so­dik tag­já­nak, szí­nész­nő­ként mu­tat­ko­zik be egy szappanopera-sorozat ej­tett tinisztárja, és még az is meg­esett, hogy egy primér mó­don hu­mo­ris­ta, el­vi­leg ér­tel­mi­sé­gi he­ti­he­tes-sze­rep­lő ki­ej­tett a szá­ján egy ilyen mon­da­tot: „Mi­lyen író az? Men­­nyi­be fogy­nak a köny­vei? Az enyém hu­szon­öt­ezer­be!” – mi­u­tán az il­le­tő szer­ző kri­ti­zál­ta a mű­sort a leg­na­gyobb pél­dány­szá­mú iro­dal­mi he­ti­lap ha­sáb­ja­in. Az az­előtt is sztár – ma is sztár sztá­rok so­ra­i­ban is ször­nyű kór dü­höng. A Nem­ze­ti Szín­ház szer­ző­dé­ses szí­né­sze, az egyik leg­na­gyobb te­het­ség­nek tar­tott Stohl And­rás egy átverőműsorban rez­ze­nés­te­len arc­cal ha­zu­dik or­bi­tá­li­sat majd egy te­le­fon­cég meg­ren­de­zett hak­ni­ján, a szer­ve­zők ké­ré­sé­re, egy új te­le­fo­nért cse­ré­be ka­la­pác­­csal ve­ri szét a fe­le­sé­ge ké­szü­lé­két. Az In­dex (és még más or­gá­nu­mok) Az 50 Leg­ir­ri­tá­lóbb Ma­gyar cí­mű sza­va­zá­sá­hoz Ve­re­bes Ist­ván, ki­fe­je­zet­ten és nem vé­let­le­nül ne­ves szín­há­zi ren­de­ző a kö­vet­ke­ző­kép­pen szólt hoz­zá: „az in­dex las­san el­szé­gyell­het­né már ma­gát min­den­re ki­ter­je­dő va­cak és igény­te­len nyeg­le­sé­gé­ért / vagy ha nem, te­gye föl szer­kesz­tő­i­nek ne­vét is a sza­va­zó­lis­tá­ra / il­let­ve még­se, mert fö­lös­le­ges / a ku­tya sem is­me­ri őket”. Ja, hogy va­la­ki va­la­mit nem ért? Ho­gyan le­het egy szín­há­zi ren­de­ző ve­zér­lő csil­la­ga az is­mert­ség? Hát ezt te­szi a sztár­vi­lág.

A meg­va­ló­sult sztár
Ha már az ar­che­tí­pu­sok te­szik sztár­rá a sztárt, raj­zol­juk meg a sztár ar­che­tí­pu­sát. Kez­dő­ként hu­szon­éves, szép pél­dány. Ha­la­dó­ként (pá­lya­vál­tó­ként) max. öt­ve­nes, és nem so­kat be­szél ar­ról a te­vé­keny­ség­ről, ami­ben ere­de­ti­leg hí­res lett. A fo­gai épek (nem föl­tét­le­nül kell: fél­mil­lió fo­rint ele­nyé­sző té­tel a sztár­csi­ná­lók­nál). Új szó, be­vál­la­lós. A hir­de­tők a vi­dám­sá­got ajánl­ják ter­mé­ke­i­ken ke­resz­tül. A sztár te­hát min­dig vi­dám, nem om­lik ös­­sze. Ha még­is, az, bár egy idő­re megint ér­de­kes­sé te­szi, töb­bé nem jó rek­lám­hor­do­zó, nap­jai meg van­nak szám­lál­va. Vé­le­mé­nye píszí. Si­mul. Nincs vé­le­mé­nye, ha­csak nem az a sze­re­pe, hogy meg­le­pő vé­le­mé­nyei le­gye­nek. Ez a kez­dő sztár be­ug­ró­ja.
A be­ér­ke­zett sztár­nak: min­den­ről le­gyen vé­le­mé­nye. Ért­sen a bo­rok­hoz, a fő­zés­hez, fest­mé­nyek­hez, a csip­ke­ve­rés­hez, mond­ja sok­szor azt, hogy wellness, az át­lag­em­ber­nél meg­hit­teb­ben tölt­se a ka­rá­csonyt (öt éven be­lül fe­nyő­ün­ne­pet) és tart­son lo­va­kat. Le­gyen vé­le­mé­nye a rá­szo­rul­tak­ról, saj­nál­ja őket. (Ér­de­kes volt va­la­me­lyik valóság-show-ban az SZDSZ-es párt­ze­ne­kar Pa-Dö-Dő sze­rep­lé­se. Fa­lu­si Ma­ri­ann a ci­gány­vic­cek­ről és az elő­í­té­le­tek­ről tar­tott húsz­per­ces, ös­­sze­vont szem­öl­dö­kű ex­po­zét szo­mo­rú paciszemekkel – nem gon­dol­ván ar­ra, hogy a rend­szer­vál­to­zás haj­na­lán ők ma­guk is meg­lo­va­gol­ták az elő­í­té­le­tek kí­nál­ta nép­sze­rű­sé­get: „Bye-bye Szá­sa, rossz vol­tál ve­lem, el­men­tél és az­óta az órám ke­re­sem”; ill. „…a vod­kát nye­lem”. Kér­dez­het­nénk: mi­ért, az oro­szok rosszul bán­nak a nők­kel, órá­kat lop­nak és sok vod­kát isz­nak?) Lak­be­ren­de­ző­vel ren­dez­tes­sen. Vagy: NE hasz­nál­jon lak­be­ren­de­zőt, ha­nem ön­ma­gát va­ló­sít­sa meg a fa­lak kö­zött.

Ket­té­osz­tott sztár­vi­lág I.
Ne ra­gad­junk le a valóságshow-k sztárjainál, azok majd csak úgy el­múl­nak. Ők ezek­ben a zárt lég­te­rű mű­so­rok­ban szü­let­nek, és az ut­cán múl­nak el. Ezen adók­nak van­nak (ide­ig-órá­ig) ma­ra­dan­dó sztár­jai is: egy-egy hír­adós mű­sor­ve­ze­tő pél­dá­ul. Vi­szont ál­ta­lá­nos je­len­ség, hogy a két fő ke­res­ke­del­mi té­vé ket­té­oszt­ja a sztár­vi­lá­got. Van­nak a „mi sztár­ja­ink” és van­nak az „övé­ik”. Az egyik té­vé év­ös­­sze­fog­la­ló­já­ból, amely­ben az el­múlt év „sztár­cse­cse­mő­it” vet­ték sor­ra, ter­mé­sze­te­sen ki­hagy­ták a kon­ku­rens adó híradósműsorvezető-párjának ta­valy szü­le­tett gyer­me­két. Egy­sze­rű mű­kö­dés ez: az egy­sze­rű em­lí­tés is erő­sí­ti a kul­tuszt, és hát „azo­kat” ne erő­sít­sük. Még ak­kor se, ha a há­zas­pár egyik tag­ja tör­té­ne­te­sen éve­kig ve­zet­te a mi hír­adón­kat is… Ami­kor az egyik valóságshow-szereplő át­iga­zolt a má­sik té­vé­hez, az elő­ző ke­nyér­adó­nál már nem szá­mí­tott sztár­nak, így a ré­gi valóságshow em­lék­mű­so­rá­ra sem hív­ták meg. El­len­fél lett. Még meg­kér­dő­je­lez­he­tet­len fon­tos­sá­gú, az egész nép ál­tal sztár­nak tar­tott sze­mé­lyek is fe­ke­te­lis­tá­ra ke­rül­nek az egyik adó­nál, amint szer­ző­dést köt­nek a má­sik­kal. A pá­lya­fu­tá­sa alatt (a vi­lág sport­élet­ében egye­dül­ál­ló mó­don) va­la­men­­nyi cí­met el­nye­rő Ko­vács Ist­ván ne­ve pél­dá­ul még uta­lás­kép­pen sem hang­zik el a kon­ku­rens adó boksz­mű­so­ra­i­ban.

Ket­té­osz­tott sztár­vi­lág II.
Ter­mé­sze­te­sen a po­li­ti­ka is kre­ál­ja a ma­ga sztár­ja­it. Mi­vel a sztá­rok vi­lá­ga a mé­di­án ke­resz­tül mű­kö­dik, a ha­zai mé­di­á­ban pe­dig sa­já­tos (ta­lán sa­já­to­san ma­gyar) hely­zet ural­ko­dik, ez ér­de­kes, ha a ha­zai po­li­ti­kai sztá­rok vi­lá­gát vizs­gál­juk. A mé­di­á­ban ta­pasz­tal­ha­tó bal­ol­da­li túl­súly kö­vet­kez­té­ben a bal­ol­da­li sztá­rok ál­ta­lá­no­sabb, „össz­né­pi” sztá­rok, és a jobb­ol­da­li sza­va­zók sem uta­sít­ják el őket (csak a leg­ki­rí­vóbb, a va­la­ho­va leg­lát­vá­nyo­sab­ban be­állt sztá­ro­kat – de ezek a párt­mű­vész-, párt­új­ság­író-sztá­rok et­től még össz­né­pi­ként vi­sel­ked­nek). Ja­va­részt ők ural­ják a ke­res­ke­del­mi té­vék reg­ge­li mű­so­ra­it, ve­tél­ke­dő­it sztár­ven­dég­ként, és ere­de­ti te­vé­keny­sé­gük egy­re in­kább hát­tér­be szo­rul (vagy tud­ja va­la­ki, mi­kor je­lent meg a leg­utób­bi Pa-Dö-Dő-lemez?). A jobb­ol­da­li sztá­rok mar­gi­ná­li­sabb té­nye­zők a ha­zai sztár­vi­lág­ban. Ter­mé­sze­te­sen itt is szép szám­mal van­nak el­ha­nya­gol­ha­tó te­het­sé­gű, eb­ből a „szű­kebb me­rí­tés­ből” is oko­san pro­fi­tá­ló sze­mé­lyek, a jobb­ol­da­li sztá­rok még­sem el­ső­sor­ban sztá­rok­ként je­len­nek meg, és ta­lán az ere­de­ti szán­dék (va­la­hol csak ki­ta­lál­ták va­la­kik, hogy ez meg ez jön er­re meg er­re a ren­dez­vény­re, sze­re­pel eb­ben meg eb­ben az új­ság­ban) is ez volt. A bal­ol­da­li mé­dia­túl­súly kö­vet­kez­té­ben fruszt­rált jobb­ol­dal ke­vés sztárt tud fel­mu­tat­ni, de azok nagy ré­sze nem ala­nyi jo­gon sze­re­pel a köz­élet­ben. Ész­re le­het ven­ni, hogy egy, a jobb­ol­dal­lal szim­pa­ti­zá­ló spor­to­ló, szí­nész, ze­nész ka­rak­te­ré­ben min­dig a sportoló-ság, a színész-ség és a zenész-ség do­mi­nál in­kább, mint sztár­sá­ga vagy akár jobb­ol­da­li­sá­ga. (Ter­mé­sze­te­sen a bal­ol­da­li mé­dia ér­de­ke ép­pen en­nek el­len­ke­ző­je, hogy ti. ezek az em­be­rek el­ső­sor­ban jobb­ol­da­li­ként je­len­je­nek meg, és szak­mai múlt­juk­ról ke­ve­sebb szó es­sen – ta­nul­sá­gos volt 2002 ta­va­szán a Ko­vács Ist­vánt szin­te po­li­ti­kus­ként be­ál­lí­tó, Gyár­fás Ta­más ál­tal ké­szí­tett in­ter­jú a Nap-kel­té­ben.)

Ahon­nan baj
Per­sze nem kö­te­le­ző részt ven­ni a já­ték­ban. Sem­mi szo­mo­rú ju­hász­gyu­lás nincs a do­log­ban, de ítél­ni va­ló­ban az idő fog. Hogy a tár­sa­da­lom több­sé­gé­nek az a 15 perc sem ada­tik meg – nem biz­tos, hogy saj­ná­lan­dó. Men­­nyi-men­­nyi pszi­chi­á­ter­nél el­töl­tött óra, ne­ki le­szur­kolt pénz, meny­­nyi ide­gen em­ber li­he­gő érin­té­se – sok kel­le­met­len­sé­get meg­spó­rol, aki csak a dol­gát te­szi. A sztá­rok 90%-ának há­rom év­vel a 15 perc után már nin­csen sem­mi­je, se pén­ze, se is­mert­sé­ge, se híd­ja az elő­ző élet­hez. Te­hát me­het mind­ez nél­kü­lünk. Ahon­nan vi­szont még­is köz­ügy, min­den­kit érin­tő köz­ügy lesz, az a pont már itt van, a sze­münk előtt. A hir­de­tők fo­gyasz­tói bá­zi­sá­nak nö­ve­lé­se ér­de­ké­ben ugyan­is egy­re ag­res­­szí­vab­ban szó­lít­tat­nak meg a ti­zen­éve­sek. Be­ta­go­zód­nak a mé­dia­tár­sa­da­lom­ba, és le­ül­nek té­vét néz­ni. Ma már min­den nap lát­ha­tó va­la­me­lyik ke­res­ke­del­mi adón­kon fe­det­len női fel­ső­test es­te fél nyolc előtt – ami ter­mé­sze­te­sen szép do­log, de el­ke­se­rí­tő tény, ha ar­ra gon­do­lunk, hogy gyer­me­ke­ink ilyen mé­dia­kör­nye­zet­ben kény­te­le­nek szo­ci­a­li­zá­lód­ni. Az új év el­ső nap­ja­i­ban, mind­járt a fél he­tes hír­adó után az egyik adón be­mu­tat­tak egy hu­szon­egy­két éves lányt (per­sze félpucéran), aki nyíl­tan vál­lal­ta, hogy a ha­zai por­nó­sztá­rok ál­ta­lá­nos, ke­res­ke­del­mi té­vék­ben fo­lyó sztárolásának (Michelle Wild pl. egy női lap­ban már sze­rel­mi ta­ná­cso­kat is ad, és el­íté­li a prostitúciót…) ha­tá­sá­ra kez­dett por­nó­fil­me­ket for­gat­ni. A fel­kon­fe­rá­ló szö­ve­get (amely­ben ez a meg­ál­la­pí­tás hang­zott el), in­kább csil­lo­gó szem­mel, mint rosszal­lás­sal mond­ta el a mű­sor­ve­ze­tő. De van­nak még ér­de­ke­sebb dol­gok is: egy ti­né­dzser, ha óvat­la­nul es­te hét kö­rül néz té­vét, már ab­ban is szak­ér­tő, hogy mi­lyen zöld­sé­get kell fo­gyasz­ta­ni ah­hoz, hogy jó ízű le­gyen az em­ber on­dó­ja. Per­sze ez in­kább mé­dia­kér­dés, mint a sztá­rok­hoz köt­he­tő je­len­ség, azon­ban fon­tos rá­kér­dez­ni, hogy ha a sztár a sztárt fel­ve­ze­tő ter­mék tró­jai fa­lo­va (ez a leg­fon­to­sabb el­ve a sztár­csi­ná­lás­nak már Charlie Chap­lin óta), ak­kor nem­hogy te­het­ség­te­len sen­kik, de por­nó­szí­nész­nők, jog­erő­sen el­ítélt bű­nö­zők össz­né­pi és meg­kér­dő­je­lez­he­tet­len sztár­sá­ga ré­vén mi min­den ke­rül be lá­ten­sen a fel­nö­vek­vő gyer­me­kek – a jö­vő Ma­gyar­or­szá­gá­nak – tu­da­tá­ba.