Kül­csín­re na­gyon rend­ben, sár­ga-szür­ké­re fó­li­á­zott pa­pír­ru­há­jú az egész ki­ad­vány­csa­lád, te­hát nem ke­ve­red más­sal, bolt­pol­con rög­tön ki­szú­rod. A ti­pog­rá­fia most is olyan ákosos, már meg se le­pő­dünk, hogy he­lyes­írá­si hi­ba, el­kó­szált pont, fö­lös ves­­sző nincs a cuc­con (a ma­gyar va­ló­ság e té­ren is va­ló­szí­nűt­len lejt­me­ne­tet tart), tán a be­tűk ár­nyé­ka – és csak­is a DVD-nyomat bo­rí­tó­ján – si­ke­rült úgy, hogy a szemorvoskamara aján­lá­sát csak ko­mo­lyabb ingyenkontingens oda­bo­csá­tá­sá­val nyer­het­né el.
Hogy be­lül mi van? Két ko­rong, az egyi­ken csak a kon­cert, vá­laszt­ha­tó 5.1-es hang­gal – ta­pasz­ta­la­ta­ink sze­rint ér­de­mes fel­ten­ni a fü­lest is, úgy csak­nem ma­ra­dék­ta­la­nul vis­­sza­jött a koncertfíling –, és ar­ra is mér­get vet­tünk vol­na, hogy dal­szö­veg-fel­ira­to­kat is né­ze­get­he­tünk, hát tény­leg. A má­sik le­me­zen na­gyon ki­rály werkfilm van, ki­lép­nek a fő­nök ár­nyé­ká­ból a fi­úk, sőt, mint­ha a fő­nök is át­lép­né ve­tí­tett ár­nyé­kát: ked­ves fic­kó­nak lát­szik, akit szem­lá­to­mást sze­ret­nek a ban­da­ta­gok. Az­tán kli­pek: Az utol­só han­gos dal, a cím­adó új nó­ta ká­pol­nás film­etűd­je mel­lett egy el­ké­pesz­tő pro­fi­ra gyár­tott, csaknem-mozgókép-fotósorozat is eme­li a dal si­ke­rét: több száz kon­cert­fény­kép­be tö­re­de­zik a bu­li, hogy az­tán szin­te-film­mé áll­jon ös­­sze. Van­nak még a kis­sta­di­o­ni Nagy­kon­cer­ten nem, de a tur­nén an­nál in­kább ját­szott szá­mok, ez se ke­vés, vagy féltucat, és a ra­jon­gók fe­lé tett nagy­vo­na­lú gesz­tus­ként úgy 1.700 bónusz fény­kép.
Vé­gül pe­dig, mi­lyen is volt a nyá­ri kon­cert, és mi­lyen azt visz­­sza­néz­ni? Elő­ször is, Ákos ezer ka­me­rá­ja kö­zül egy se volt ké­pes min­ket be­fog­ni, mond­juk, ez bosszan­tó, pe­dig pl. az Ölelj meg újrá-ban a ri­tu­á­lis kar­len­ge­tést (vi­gyá­zat, lap­szem­lé­zők: nem kar­len­dí­tést!) mi is ki­fo­gás­ta­lan ko­re­og­rá­fi­á­ban vé­gez­tük el. A han­gu­lat ak­ko­ra volt, hogy a vi­szony­lag ke­vés kö­zön­ség­hang­gal ke­vert DVD-n ez tel­je­sen nem jö­het át. Cse­ré­be vi­szont tisz­tán, 62 hang­csa­tor­nás pult­ról szer­zett mu­zsi­kát ka­punk, amely­ből ne­kem még min­dig csak egy hi­ány­zik: a hang­szer­szó­lók bá­tor­sá­ga, a szép szám­mal fel­vo­nul­ta­tott, mi­nő­sé­gi ze­né­szek és inst­ru­men­tu­mok jobb, roc­ko­sabb ki­hasz­ná­lá­sa.
Ákos mint per­fekt éne­kes, szín­pa­di ko­vász és tö­meg­kö­zép­pont, ér­zé­keny, né­ha kü­lö­nös ze­nék szer­ző­je, s mint jól ar­ti­ku­lá­ló, po­é­ti­kus üze­net­mon­dó egy­aránt szu­per­la­tí­vu­szo­kat ér­de­mel. Mély já­rá­sú sze­rel­mes da­la­i­hoz, a vi­lág­gal, hit­tel ví­vó mű­al­ko­tá­sa­i­hoz ké­pest csak ap­ró kö­töz­kö­dés, ha a Ma­jom a ket­rec­ben gi­tár­har­mó­ni­ái sze­rin­tünk bán­tó­ra si­ke­red­tek – fő­leg az An­dan­te-tur­né fi­nom unplugged szö­ve­té­hez mér­ten –, vagy, hogy a Ma­gyar­or­szá­gon egye­dül­ál­ló pre­ci­zi­tás­sal ki­dol­go­zott és le­vi­lá­gí­tott szín­pad­kép a leg­lí­ra­ibb da­lok­ban is kis­sé hi­deg, iparias kör­nye­ze­tet ad. Igaz, a fény­lő, su­vik­szolt li­nó­pad­lót ma­ga a ma­gas ég biz­to­sí­tot­ta, cse­per­gő eső for­má­já­ban – cso­dál­koz­tunk is, hogy se a ti­ha­nyi, do­ku­men­tált tor­ná­dó­ban, se a pes­ti ned­vek­ben nem fél­tet­te Ákos az éle­tét a sok elekt­ro­mos ketyere közt…
No, elég már, vé­gig­néz­tük a DVD-t, lel­ke­sed­tünk és el­szo­mo­rod­tunk, mert tök jó, és az ára is a várt­nak fe­le, de az meg le­han­go­ló, hogy men­­nyi­re egye­dül jár ez a srác a ma­gyar pop­ze­né­ben. Kincs­tá­ri op­ti­miz­mus­sal kí­ván­juk, hogy az utol­só ran­gos dal még­se az övé le­gyen.