Hősünk témaválasztása teljesen lendületesmagyarország-kompatibilis, különösen az ellenzékkel és a katolikus egyházzal foglalkozik előszeretettel, adott esetben egy zseniális húzással össze is köti a kettőt: „A magyar jobboldal a theokrácia felé”. Szerzőnk újszerű meglátásokkal gazdagítja a honi antiklerikálisok érvrendszerét. A János-napi áldással a katolikus egyház kisajátítja magának a bort, amit egyébként is a zsidóktól vett át („így semmissé teszi az Ó-Testamentum, illetve annak eredetijét, a Tanach jelentőségét”). Innen már csak egy ugrás a revizionizmus, hiszen mi más célt is szolgálhatna a kisajátítás...
Mindez természetesen egy nagyívű terv része, „a magyar katolikus egyház úgy látszik, nem hagy föl azzal, hogy a jobboldal ösvényeit felhasználva térjen vissza a magyar politikai életbe”. E cél eléréséhez nem átallja a médiát is felhasználni, jól példázza ezt Erdő Péter („a magyar reverendások főnöke”) Magyar Nemzetnek adott interjúja, ami szintén kiverte Tuckernél a biztosítékot és „történész-politológus” mivoltából adódó felsőbbrendűséggel oktat és zúz: „Mindenesetre Erdő valamiféle párbeszéd fontosságát hangsúlyozta ki, amit éppen ő sértett meg azzal, hogy nem a magyar sajtó fórumainak adott interjút, hanem exkluzív interjút a Magyar Nemzetnek.”
A cúna, cúna ellenzék szándékairól legalább ilyen letisztult képe van a mágusnak: „csak azt akarják elérni, hogy megrendítsék az olvasókat, rajtuk keresztül az ország lakosságát az MSZP kormány politikájának stabilitásában”. A kormány szerencsére résen van (pedig már megijedtünk, hogy egy pillanatra kihagytak, lsd. nyári kormányfő-csere, stb.). Így szerzőnk a kormányátalakítási híreszteléseket cáfoló kormányszóvivői tájékoztatóhoz fűzött kommentárjának végén lenyűgöző magabiztossággal állapíthatja meg: „Ez most sem jött be.” Cicus elégedetten dorombol.