Az idé­zet ugyan­is 2003 nyarárról szár­ma­zik, ami­kor is a Medgyessy-kormány a nem­zet­kö­zi kri­ti­kák előtt meg­ha­jol­va mó­do­sí­tot­ta a stá­tus­tör­vény ere­de­ti szö­ve­gét, gyen­gít­ve an­nak tar­tal­mi és szim­bo­li­kus ele­me­it. Patrubány, aki – ép­pen a kül­ho­ni ál­lam­pol­gár­ság­ra vo­nat­ko­zó kö­ve­te­lé­sé­re hi­vat­koz­va – kez­det­től fog­va tá­mad­ta a jog­sza­bályt, ak­kor szem­mel lát­ha­tó elé­ge­dett­ség­gel vet­te tu­do­má­sul Bu­da­pest dip­lo­má­ci­ai ve­re­sé­gét. Nem tud­ni, hogy az MVSZ el­nö­ké­nek de­cem­ber 5-e es­té­jén eszé­be ju­tot­tak-e sa­ját ko­ráb­bi sza­vai. Azt vi­szont tud­juk, hogy az ér­tel­met­len és ká­ros kö­vet­kez­mé­nyek­kel já­ró nép­sza­va­zás vé­gig­haj­szo­lá­sá­val, majd a szá­na­lom­ten­ger­be ful­ladt szavazatújraszámlálási tra­gi­ko­mé­di­á­val si­ke­re­sen já­rat­ta le a ha­tá­ron tú­li ma­gyar­ság ügyét itt­hon és kül­föld­ön egy­aránt.
A medgyesi szü­le­té­sű in­for­ma­ti­kus-mér­nök – aki a het­ve­nes-nyolc­va­nas évek­ben részt vett Ro­má­nia el­ső szá­mí­tó­gé- p­ének meg­al­ko­tá­sá­ban – rö­vid RMDSZ-es kar­ri­ert kö­ve­tő­en a ki­lenc­ve­nes évek ele­jén vá­lasz­tot­ta a Ma­gya­rok Vi­lág­szö­vet­ség­ét nem­zet­meg­vál­tá­si am­bí­ci­ói te­ré­ül. Azt az MVSZ-t, amely a szin­te rög­tön 1992-es új­já­szü­le­té­sét kö­ve­tő­en meg­in­dult er­köl­csi zu­ha­nó­re­pü­lés ered­mé­nye­kép­pen rö­vid idő alatt pi­ti­á­ner vi­ták és pénz­el­sí­bo­lá­sok szinterévé vált. A ro­mo­kon az­tán 2000 jú­ni­u­sá­ban Patrubánynak min­den­ki meg­le­pe­té­sé­re si­ke­rült meg­sze­rez­nie az el­nö­ki szé­ket az Or­bán-kor­mány fél­hi­va­ta­los je­lölt­jé­vel, Boross Pé­ter­rel szem­ben. Kö­szön­het­te ezt az MVSZ-ben már ak­kor is meg­ha­tá­ro­zó po­zí­ci­ó­ban lé­vő „er­dé­lyi lob­bi­nak” és sze­mély sze­rint kü­lö­nö­sen Tő­kés Lász­ló­nak, aki a Fi­desz-kor­mán­­nyal ápolt, köz­tu­do­má­sú­lag ba­rá­ti vi­szo­nya el­le­né­re Patrubányt tá­mo­gat­ta a tiszt­újí­tás al­kal­má­val és véd­te egé­szen 2001 nya­rá­ig, ami­kor­ra az el­nök stá­tus­tör­vény-el­le­nes ámok­fu­tá­sa már vál­lal­ha­tat­lan­ná vált. A pol­gá­ri kor­mány nem­zet­po­li­ti­ká­já­nak ge­rin­cét je­len­tő tör­vén­­nyel va­ló nyílt szem­be­sze­gü­lés és az olyan par­ti­zán­ak­ci­ó, mint a tri­a­no­ni szer­ző­dés fe­lül­vizs­gá­lat­ára fel­hí­vó bu­ta és ká­ros nyi­lat­ko­zat (amely­től még a MIÉP is kény­te­len volt el­ha­tá­ro­lód­ni) az ál­la­mi apa­názs le­nul­lá­zá­sát von­ta ma­ga után. Ez azon­ban csak fo­koz­ta Patrubányék el­szánt­sá­gát: in­tel­lek­tu­á­lis mér­föld­kő volt még a szer­ve­zet éle­té­ben Grespik Lász­ló el­nök­sé­gi tag­gá avan­zsá­lá­sa, majd 2003-ban jött a Sza­bad Ma­gyar­or­szág Moz­ga­lom ne­vű ké­tes hí­rű for­má­ci­ó­val kar­ölt­ve le­bo­nyo­lí­tott EU NEM nép­sza­va­zá­si kam­pány. Ez utób­bi so­rán ugyan a vö­rös csil­lag és az uni­ós zász­ló ös­­sze­kom­po­ná­lá­sa ré­vén ki­él­het­ték ma­gu­kat egyes alul­fog­lal­koz­ta­tott gra­fi­ku­sok, ar­ra az egy­sze­rű kér­dés­re azon­ban nem­igen kap­tunk ma­gya­rá­za­tot az MVSZ-től, hogy mi­ért lesz jó a ha­tá­ron tú­li ma­gya­rok­nak, ha majd Szlo­vá­kia és Ro­má­nia rö­hög­ve csap­kod­ja a tér­dét oda­bent (már­mint az EU-ban), mi­köz­ben Ma­gyar­or­szág vélt büsz­ke­ség­ből oda­kint ácso­rog.
Vé­gül a nép­sza­va­zá­si tör­vény meg­en­ge­dő fel­tét­ele­it ki­hasz­nál­va – a 200.000 szük­sé­ges alá­írás az or­szág né­pes­sé­gé­nek alig 2 szá­za­lé­ká­nak tá­mo­ga­tá­sát fel­té­te­le­zi – és az eu­ró­pai par­la­men­ti vá­lasz­tá­si kam­pány hul­lá­ma­it meg­lo­va­gol­va a Vi­lág­szö­vet­ség át­ve­re­ked­te a kül­ho­ni ál­lam­pol­gár­ság­ról szó­ló nép­sza­va­zá­si kez­de­mé­nye­zé­sét. Egy olyan kér­dés­ben tet­ték mind­ezt, ame­lyet más­hol csend­ben, po­li­ti­kai kon­szen­zus­sal, vi­ta nél­kül el­fo­ga­dott tör­vé­nyek út­ján sza­bá­lyoz­nak. Egy olyan kér­dés­ben eről­tet­ték a nép­sza­va­zást, amely­ről min­den ép­eszű ha­zai köz­éle­ti sze­rep­lő tud­ja, hogy ar­ra ma Ma­gyar­or­szág la­kos­sá­ga – le­gyünk op­ti­mis­ták: egy­elő­re – nem fel­ké­szült, ép­pen az egy­sé­ges ma­gyar nem­zet­tu­da­tot ron­cso­ló négy év­ti­ze­des kom­mu­nis­ta dik­ta­tú­ra és an­nak ve­lünk élő po­li­ti­kai ha­gyo­má­nya kö­vet­kez­té­ben. Tud­ni le­he­tett, hogy a té­má­tól ir­tó­zó poszt­kom­mu­nis­ta utód­párt és ma­gát li­be­rá­lis­nak tar­tó fi­ók­ta­go­za­ta – az 1945 után ki­ala­kult „csonka-magyar” tu­dat­ra épít­ve – Jörg Haidert meg­szé­gye­ní­tő szél­ső­jobb­ol­da­li, „ide­gen­gyű­lö­lő” re­to­ri­ká­tól sem ri­ad majd vis­­sza a kam­pány­ban a ha­tá­ron tú­li ma­gya­rok­kal szem­ben. Nyil­ván­va­ló volt az is, hogy a nép­sza­va­zás tör­vé­nyi fel­tét­ele­i­nek tel­je­sí­té­se ese­tén a ha­tá­ron tú­li ma­gya­rok ügyét fel­vál­la­ló Fi­desz egy­sze­rű­en nem te­het majd más­ként, mint hogy tá­mo­gat­ja a kez­de­mé­nye­zést. Ez­zel el­ké­szült a leg­jobb eset­ben is di­let­tan­tiz­mus­ból ál­lí­tott Patrubány-féle ke­lep­ce: a nem­ze­ti ol­dal egyet­len le­he­tő­sé­ge az ma­radt, hogy fog­gal-kö­röm­mel küzd­jön a to­tá­lis bu­kás el­ke­rü­lé­sé­ért. El­sül­he­tett vol­na ros­­szab­bul is a nép­sza­va­zás, ha a NEM sza­va­za­tok ke­rül­nek több­ség­be – ez per­sze nem az MVSZ-en, ha­nem azo­kon a vá­lasz­tó­pol­gár­okon mú­lott, akik IGENjeikkel a ment­he­tőt kí­ván­ták men­te­ni. Vi­tat­ha­tat­lan, hogy de­cem­ber 5-e ki­me­ne­te­le itt­hon és kül­föld­ön azok­nak ked­ve­zett, akik egy­szer s min­den­kor­ra le akar­ják sö­pör­ni a ha­tá­ron tú­li ma­gya­rok kér­dé­sét a te­rep­ről. Kik­nek is? A még min­dig a ki­sebb­sé­gi ma­gya­rok as­­szi­mi­lá­ci­ó­já­ban gon­dol­ko­dó ro­mán, szlo­vák és szerb po­li­ti­kai elit­nek; a nyu­ga­ti fő­vá­ros­ok kül­ügy­mi­nisz­té­ri­u­ma­i­ban és it­te­ni kö­vet­sé­ge­in ücsör­gő dip­lo­ma­ták­nak, akik im­per­ti­nens stí­lus­ban és szem­for­ga­tó mó­don nya­va­lyog­nak, ha a té­ma na­pi­rend­re ke­rül; vé­gül pe­dig a „ha­la­dó” ma­gyar bal­ol­dal­nak, amely ide­ig­le­nes ano­má­li­á­nak te­kin­ti a ha­tá­ron tú­li ma­gya­rok kér­dé­sét az európaizmus vég­ső győ­zel­me fe­lé ve­ze­tő úton. Má­sok­nak ugyan­is nem áll­hat ér­de­ké­ben, hogy Ma­gyar­or­szág így ál­lít­son ki ma­gá­ról mi­nő­sé­gi bi­zo­nyít­ványt, amely rá­adá­sul le­szű­kí­ti a kö­vet­ke­ző kor­má­nyok nem­zet­po­li­ti­ká­já­nak moz­gás­te­rét mind az itt­ho­ni tá­mo­ga­tott­sá­got, mind pe­dig a kül­po­li­ti­kai le­he­tő­sé­ge­ket il­le­tő­en.
A mos­ta­ni re­fe­ren­dum ese­te rá­mu­ta­tott, hogy a nem­zet­po­li­ti­kai cé­lok­ra né­ha azok je­len­tik a leg­na­gyobb ve­szélyt, akik em­be­ri bu­ta­ság­ból, mes­si­a­nisz­ti­kus kül­de­tés­tu­dat­ból, vagy sze­mé­lyes fruszt­rá­ci­ó­ból fa­ka­dó túl­moz­gá­suk­kal dön­tik rom­ba ma­guk kö­rül azo­kat az ér­té­ke­ket, ame­lyek ne­vé­ben ál­lí­tó­lag fel­lép­nek. Min­den­eset­re ami már meg­tör­tént, azt nem le­het meg nem tör­tént­té ten­ni. Az ered­mény­te­len nép­sza­va­zás „oda­kint”, a ha­tá­ron tú­li ma­gyar kö­zös­sé­gek éle­té­ben – a mos­ta­ni, fel­szí­ni dac­re­ak­ci­ó­kon túl­me­nő­en – egy­elő­re be­lát­ha­tat­lan kö­vet­kez­mé­nyek­kel jár­hat, itt­hon pe­dig to­vább mé­lyült az a sza­ka­dék, amely az adott tör­té­nel­mi okok mi­att meg­oszt­ja a ma­gyar­or­szá­gi tár­sa­dal­mat az egy­sé­ges nem­zet­tu­dat kér­dé­sé­ben. E sza­ka­dé­kot Patrubány-féle kamikáze-akciókkal nem, ma­xi­mum szí­vós ap­ró­mun­ká­val le­het majd egy­szer be­te­met­ni. Ha egy­ál­ta­lán le­het.