A vár­pa­lo­tai Tri­a­non-mú­ze­um az egy­ko­ri – Ybl Mik­lós ter­vei alap­ján új­já­é­pült – Zichy-kas­tély­ban fek­szik, a vá­ros szí­vé­ben ta­lál­ha­tó Ki­rály­dom­bon. A két és fél éve nyílt, te­kin­té­lyes mé­re­tű tár­lat jel­mon­da­ta Ham­vas Bé­la ko­nok igaz­sá­ga: „Sem­mi lá­za­dás. De sem­mit sem en­ged­ni.” Az egész mú­ze­u­mon vé­gig­su­gár­zik va­la­mi eb­ből a mél­tó­ság­tel­jes élet­böl­cses­ség­ből, át­hat­ja a ki­ál­lí­tott tár­gya­kat, és idő­vel a lá­to­ga­tó­kat is. Kü­lön­le­ges él­mény, hogy a tár­lat je­len­tős ré­sze ma­gán­gyűj­te­mé­nyek ös­­szes­sé­ge: ezért itt sem­mi sem szá­raz, hi­va­ta­los vagy élet­te­len. A sok sze­mé­lyes hasz­ná­la­ti tárgy kön­­nyen meg­fog­ha­tó­vá te­szi nagy­szü­le­ink gye­rek­ko­rát. Ir­re­den­ta ra­dír és nem­ze­ti szí­nű irón: mind­ez a leg­ter­mé­sze­te­sebb volt het­ven éve. Ge­ne­rá­ci­ó­kon át félt­ve őr­zött iga­zol­vá­nyo­kat, le­ve­le­ket, röp­la­po­kat és zász­ló­kat lát­ha­tunk itt, sőt nem­ze­ti szim­bó­lu­mok­kal dí­szí­tett ru­há­kat, tá­nyé­ro­kat, por­ce­lá­no­kat is, ame­lyek fél év­szá­za­don ke­resz­tül szin­tén til­tot­tak vol­tak, hi­szen azok is az el­ta­ga­dott múlt­ra em­lé­kez­tet­tek vol­na.
Üde szín­folt „A ma­gyar vir­tus és hő­si­es­ség re­lik­vi­á­nak” meg­te­kin­té­se, kü­lö­nö­sen ak­kor, ha köz­vet­le­nül előt­te „A bé­ke­szer­ző­dés ké­pek­ben és do­ku­men­tu­mok­ban” cí­mű szo­bá­ba tér­tünk be. A ki­ál­lí­tás leg­meg­rá­zóbb ré­sze azon­ban az „El­pusz­tí­tott köz­té­ri mű­em­lé­kek a Kár­pát-me­den­cé­ben” cí­mű blokk. S bár tud­juk, hogy az el­múlt nyolc­van­öt év­ben az utód­ál­lam­ok va­ló­sá­gos ver­senyt űz­tek a ma­gyar tör­té­ne­ti em­lé­kek le­rom­bo­lá­sá­ból, még­is iga­zán sok­ko­ló egy­ben lát­ni a ke­gyet­len pusz­tí­tás nyo­ma­it. Mi­ért es­tek ne­ki az el­csa­tolt te­rü­le­tek mű­em­lé­ke­i­nek ilyen egy­ön­te­tű düh­vel és óri­á­si ener­gi­á­val a „győz­te­sek”? Mi­ért fél­tek an­­nyi­ra a ma­gyar tör­té­ne­lem kő­be vé­sett hí­res­sé­ge­i­től? Mi volt az iga­zi cél­juk az em­lék­mű­vek tönk­re­té­te­lé­vel? Hi­deg van a mú­ze­um­ban, de nem et­től csi­ko­rog a fo­gunk.
Vá­laszt ke­res­ve néz­zünk vé­gig a ké­pe­ken: itt a po­zso­nyi Má­ria Te­ré­zia-szob­rot fű­ré­sze­li az új ha­ta­lom, a kép­alá­írás sze­rint egy hé­tig „dol­goz­tak” raj­ta. A he­lyi pol­gá­rok kör­ben áll­nak és né­mán né­zik: így te­met­ték egy hé­tig Po­zsonyt. A dé­vé­nyi hon­fog­la­lá­si em­lék­mű­nél már rob­ba­nó­szert al­kal­maz­tak a be­vo­nu­lók, iga­zol­va, hogy so­kat fej­lő­dött köz­ben a cseh­szlo­vák de­mok­rá­cia. Er­dély­ben a ro­mán csa­pa­tok so­sem lá­tott hegy­csúcs­ok meg­má­szá­sá­ra is szí­ve­sen vál­lal­koz­tak, ha ott a ma­gyar múlt egyet­len­egy da­rab­ká­ját re­mél­het­ték. 1919-ben kő kö­vön nem ma­rad­ha­tott, ami csak egy ki­csit is ma­gyar volt. A mú­ze­um egyéb­ként nem­csak a ma­gyar tra­gé­di­át örö­kí­ti meg: a kas­tély­ban he­lyet ka­pott egy szín­vo­na­las hely­tör­té­ne­ti és egy re­mek fo­tó­tör­té­ne­ti tár­lat is.