Fő­leg, hogy Magasárú La­punk Drá­ga Ol­va­sói va­ló­szí­nű­leg mind dor­bé­zol­tak, hát most az új­szü­löt­tes apu­ka el­bor­zong­ja, mit nyom­tak köz­pénz­ből meg rek­lám­be­vé­tel­ből.
Ma­gyar Te­le­ví­zió tu­ti­ra ment, és per­ma­nens öt­let­tor­pa­ná­sát egy bom­ba­si­ker, a tizenkilencezredszerre is néz­he­tő Re- g­ős Be­ne­dek-epos­­szal, szó­val a né­hai bak­ter­ház in­du­lá­sá­nak fü­ge­le­ve­lé­vel kí­ván­ta le­fed­ni. De az a film nem is túl hos­­szú, te­hát iz­zít­ják Laj­csit, aki még oszt­rá­ko­sabb sram­lit pro­du­kál er­re a szép ha­vat­lan nap­ra a ma­gya­rok­nak, gon­do­san ügyel­ve ar­ra, hogy élő hang, ne­tán fél-playback elő ne for­dul­jon, még meg­bi­csak­la­na gé­ge és adás­me­net. Őt a fur­csa pár kö­ve­ti, ne­ve­ze­te­sen a jobb sors­ra ér­de­mes Dömsödi Gá­bor és a Bigbráner-Zsanetten és Megyó-T-akt-Anitán mint kar­ri­er-gyer­mek­be­teg­sé­ge­ken át­esett dup­la­nul­lás niemand, Haj­dú Pé­ter „Névshowr” elnevezetű ret­te­ne­te. Megy a vér­nyo­má­som föl­fe­le, mint egy gö­rög­tü­zes ra­ké­ta, hogy Auszt­ri­á­ból nyom­ják a köz­ve­tí­tést, ami ör­ven­de­tes a ka­me­ra­ma­nok na­pi­dí­ja fe­lől néz­ve, de ma­ga a döb­be­net a bol­do­gult köz­pénz­ügyi ál­lam­tit­kár ak­ta­hal­ma mö­gül. Mi­ért is? Spórmeiszterekre akad­tak sógoréknál?
A fő­asz­tal­nál hi­he­tet­len, so­ha nem lá­tott csá­lé csil­la­gok csü­csül­nek, Her­ná­di, Ba­jor, Ve­re­bes, Szu­lák, Heilig, Esz­mé­nyi, Forgách, és an­­nyi­ra vic­ce­sek, hogy majd’ ha­nyatt dől­nek ma­guk­tól meg egy­más­tól, vi­szont sze­rény te­le­ví­zi­ós ren­de­ző kény­te­len kép­ben tar­ta­ni a hát­tér-kör­asz­tal ci­vil ven­dé­ge­it is, akik fe­szeng­nek, bam­bul­nak, pus­mog­nak, csak egyet nem tesz­nek: nem ne­vet­nek. Ami azért elég ci­ki szil­vesz­te­ri vi­dám mű­sor­ban.
Pe­dig a nem te­het­ség nél­kül va­ló Ve­re­bes egy mi­ni­a­tú­rát még re­me­kel is: Nagy­mel­lű Jucusnak (sze­rin­tem, ha te­het­né, így hí­vat­ná ma­gam­agát) olyan je­le­ne­tet ír, amely épp a sem­mi­ről szól, és part­nert sem igé­nyel, csak be­szé­de­sen hall­ga­tó írói ősz bo­ros­tát. Ka­rin­thy em­lé­ke­ze­tes Nagy drá­ma­író­ja él ez­zel az esz­köz­zel, Ve­re­bes pe­dig emi­nens di­ák, ha jó pen­zum ke­cseg­te­ti.
De jaj, át­kap­cso­lok az RTL-re, ahol a He­ti Nye­let ké­pé­ben ugyan­ezek az ar­cok ül­nek, ugyan­úgy, és el­gon­dol­kod­ta­tó, hogy a köz­té­vét ki és hon­nan irá­nyít­ja. A gigagagyicsigatívín Sas Jó­zsef ront­ja szét az íz­lés utol­só kö­ve­it. Nem ta­lá­lok sza­va­kat, mint Es­ter­házy a leg­jobb köny­ve ele­jén, mert amit ez a bo­hóc a ri­pa­csa­i­val bu­ziz­va, kom­csiz­va, fa­sisz­táz­va el­re­cseg, az el­emész­te­né az Ufi-papírt. Ami­kor pe­dig ének­lés­hez fog, ér­te­ni vé­lem mo­di­fi­ká­ci­ós za­va­ra­i­mat, mert­hogy fo­gan­ta­tá­som kör­nyé­kén már folyt a kör­nye­zet mu­zi­ká­lis szennye­zé­se.
Az ATV-re se le­het me­ne­kül­ni, mert ott Fásy mes­ter dúvadkodik ös­­szes ci­gány tá­to­gó­em­be­ré­vel, há­jas csi­ni­ba­bá­já­val, még sze­gény Dolly is ott hajmásipéterezik a gi­tá­ro­sá­val, nem me­het­nek jól a dol­gok ná­la sem.
Min­den to­váb­bi­nál töb­bet mond, hogy egy dunatévés film ért­he­tet­len, de legaláb szé­pen fény­ké­pe­zett be­fe­je­zé­sé­be, majd a spa­nyol ál­la­mi csa­tor­na show-já­hoz me­ne­kü­lünk, ahol Rod Stewart ha­mi­san ugyan, de leg­alább élő­ben, a sze­mé­lyes je­len­lét il­lú­zi­ó­ját kelt­ve ének­li gyö­nyö­rű nők és fér­fi­ak, íz­lé­ses dísz­le­tek kö­zött.
És a bú éke éke­sí­ti a ma­gyar csa­tor­ná­kat. Megint el­bal­táz­ták az ün­ne­pet, köz­pénz­ből. Cin­cér, fi­ze­tek!