Aztán ott van még az edzőterem öltözője, ahol tetszés szerint töltekezhetünk „vaze, mondom a szerelőnek, megrepedt a spojler, a Speed előtt mindenki rajtam fog röhögni, csináljon vele valamit” – kezdetű gondolatfutamokból.
Az egyik legfilozofikusabb hely azonban a férfifodrászat. Az esetek nagy részében ottan nők dolgoznak, viszont – kézenfekvőnek tűnik – jórészt férfiak a vendégek. Akik egy kis fejsimogatásért a legbelső családi életükről, fantáziáikról, vágyaikról egészen elképesztő nyíltsággal beszélnek a melírozott hajú, frizurájuktól húsz centire dohányzó főnökasszonynak. Mivel a helyiség kicsi, mi is minden szót hallunk, és bízvást mondhatjuk, nincs szomorúbb, mint amikor kissé zsíros, ritkuló hajú anyagmozgatók sikamlós célzásokat tesznek a fodrásznőnek („az enyém még mindig elég hosszú” – sírás). De mégis: amikor magukat budai polgárnak vélő, kissé lassú beszédű, ám öblös hangú miépes vízmérnökök világnézeti vitát kezdeményeznek, az még siralmasabb.Igazából monológ ez, a fodrásznőnek előadott provokáció, tetszelgés a cég filozófusaszerepben, arra várva, hogy a vendégek közül valaki beszóljon, és akkor meginduljon a mérhetetlenül alacsony színvonalú vita. Ma a konzervativizmus van terítéken. Máskor a kereszténység. Esetleg a Legyen Ön is milliomos.

A konzervatív melankolikus és nosztalgikus lény. Élete végcélja, hogy főszolgabíró legyen Homonnán

Az a baj, hogy hajunk irtózatosan loncsos már. Kollégáink közül többen megjegyezték, hogy nyilván a debreceni Iron Maiden-koncert iránti kegyeletből maradtunk így. A múltkor ezt a helyzetet húgunk orvosolta, ő vágta le a fölösleget, de akkor meg arról érdeklődtek a rohadtak, hogy mi a jelünk: vitorláshajó vagy gyöngysor? Tehát vágatni kell, mi vagyunk a következők, félórát vártunk, ezt tényleg ki lehet bekkelni. Csak ez a hülye duma ne lenne. Azt tesszük, amit a kis gyufaáruslány, ez az egyetlen út. Álomvilágba menekülünk. Mert valóban: mi is a konzervativizmus?
Ki ragaszkodik értékekhez, hagyományokhoz? Vannak egyáltalán értékek, hagyományok? Van-e világos, áttekinthető viszony a társadalom szerkezetében? Érdem-e a becsület, a tisztesség? Van-e még hit a dolgok helyes elrendezésében, és bizalom valami felettünk álló akaratban?
Hiszen bizonyos értelemben a munkáspárti szavazó is konzervatív: neki a diktatúra a hagyomány, Sas József az érték, Kádár az isten.
A konzervatívnak levés összetett állapot, és nagyon időigényes. A konzervatív ideje jelentős részét olvasással tölti, viszont igen keveset ír. (Ez egy lényeges kritérium, Solymosi Frigyes tehát nem konzervatív.) A konzervatív mindent olvas, még a hazaárulókat és a megtévelyedetteket is. Hit van benne és a nemes ügyek nemességébe vetett őszinte bizalom. A konzervatív nem bassza ki a csikket a kocsiból a pirosnál, és egyáltalán: nem szemetel. Nem azért, mert környezettudatos, hanem mert nem szeret mocsokban járni. A konzervatív tud mérlegelni, reakcióit az adott ügy súlyához igazítja. A konzervatív lapokat járat, sőt folyóirat-előfizető. Alapvetően nem szeret nyakkendőben járni, (zakóban igen) de egy szépen szabott selyemnyakkendő el tudja bűvölni. Csakúgy mint egy pohár bor vagy egy szép vonalú női mell.
Fiatalon elborult elméjű magyar konzervatív gondolkodónk szép megfogalmazása szerint: „A szabadelvű konzervatívnak tetszik Magyarország. Történetmítosza, habár szkeptikus, barátságos. Nemcsak vérfürdőkről, hazaárulásokról, Mohácsokról vél tudni, hanem Krúdy ironikus melankóliájához hasonlóan képes fölfödözni jó kis helyeket, bolyongva a históriai ködben – jó kocsmákat, könnyű borokat, pörgő nyelvű lányokat, szellemes ivócimborákat, jó ívű karosszékeket; nemcsak mérgeket, tőrt és dogmákat.” (Tamás Gáspár Miklós: Búcsú a baloldaltól, 1989). A konzervatív ugyanakkor ki tudja cserélni a faxpapírt, és eligazodik a csatolt fájlok bonyolult világában.
A konzervatív jó esetben láthatatlan: arra törekszik, hogy létezése a legkevesebb problémát okozza a körülötte lévőknek, cserébe elvárja tőlük személyes szabadságának és méltóságának tiszteletben tartását. Ha esetleg a közúti forgalomban ordítozó konzervatívot látunk, az közállapotaink implicit bírálata. A konzervatív melankolikus és nosztalgikus lény. Élete végcélja, hogy főszolgabíró legyen Homonnán. Ugyanakkor tudja, hogy semmiféle butácska honlap nem hozhatja vissza azt, ami elveszett, mert elvesztettük. A visszatérés csak úgy lehetséges, ha megtalálja és visszaszerzi ezeket a helyeket – magának. Felfedezi a szepesszombati antikváriumot, azt a jó étkezdét Kolozsváron, megáll fenn a Nagy-Pietrosz tetején és szétnéz. A konzervatív segítőkész lény, ámbár nem szereti, ha kihasználják. A konzervatív szeret dagonyázni az elmúlásban, mindene a búcsúzkodás. Hát legyen most is így.
Mi következünk. Ez egy búcsú.