OFFLINE | polgfilter |
Jól modorni • Cekker és sértődékeny taxisok
Kicsi bunkó ország, nagy-nagy önérzet
(2005. január)
Huntington mes­tert leg­alább egy év­ti­zed­del meg­előz­ve, va­la­mi­kor a nyolc­va­nas évek ele­jén el­ért en­ge­met is a ci­vi­li­zá­ci­ós clash. A csiroki nap­tánc­hoz ha­son­ló be­ava­tá­son men­tem át, ami­kor édes­anyám bé­lye­gért kül­dött, az az­óta le­bon­tott la­kó­te­le­pi tra­fik­ba, a Ba­ross ut­ca és a Bí­ró Mi­hály (Prieszol Jó­zsef [kom­csi gaz­fic­kó: MAORT, egye­bek], To­pán­ka [Prieszol em­lé­ké­nek el­ke­né­se]) ut­ca sar­ká­ra.

A fel­adat új volt, egye­dül még nem érint­kez­tem a fel­nőt­tek vi­lá­gá­val. Ha szü­lő­vel van az em­ber, az egy­sze­rűbb, ott csó­ko­lom van, utá­na meg kuss. Sze­gény moz­gás­sé­rült tra­fi­kos bá­csi azt még el­tűr­te, hogy ke­zi­csó­ko­lom­mal kö­szön­tem, de ami­kor kö­zöl­tem ve­le, hogy „Légy szí­ves ad­jon” két olyan szép far­mo­to­ros bu­szos bé­lye­get, ak­kor a kép­er­nyő­jé­re han­gos pi­tye­gés­sel ki­író­dott a „revenge” pa­rancs. Mi­u­tán le­hor­dott a sár­ga föl­dig, mo­dor­ta­lan tacs­kó­nak ne­ve­zett, hozzámvágta a bé­lye­ge­ket, és még so­ká­ig kí­sért a mor­go­ló­dá­sa. Én ezt ak­kor rop­pant mél­tány­ta­lan­nak érez­tem, és az iga­zat meg­vall­va a tra­fi­kos bá­csi sem érez­te az idők sza­vát. Ma már a „lécci” oly mér­ték­ben a ma­gyar nép­nyelv ré­szé­vé lett, hogy a Google ta­lá­la­tai kö­zött gya­núm sze­rint igen ma­gas arány­ban sze­re­pel (2005. jan. 2-án 59 ezer ta­lá­lat – a szerk.).
Ez egy tap­ló or­szág. De nem re­mény­te­len. So­kat ka­ca­rá­szunk azo­kon, akik a za­kó­zseb­ben fé­sűt tar­ta­nak, ez azon­ban egy olyan vi­lág utol­só nyo­ma, ami­kor a ren­de­zett fri­zu­ra, a tisz­ta ci­pő, a bo­rot­vált­ság, az esterházy-kockás za­kó és a de­cens arc­víz a min­den­nap­ok ré­sze volt. Mert a hat­va­nas éve­kig még élt az a két vi­lág­há­bo­rú köz­ti nor­ma­rend­szer, amely­ben a ren­de­zett kül­ső a tár­sa­dal­mi el­fo­ga­dott­ság fon­tos kri­té­ri­u­ma volt. Be­csül­jük te­hát meg a fé­sű­sö­ket. Van­nak ma Ma­gyar­or­szá­gon idős úri­em­be­rek, akik ke­zet csó­kol­nak a nők­nek, vé­let­le­nül sem visz­nek pá­ros szá­mú vi­rá­got; ét­te­rem­be, lift­be a höl­gyek előtt, egyéb he­lyek­re utá­nuk lép­nek be. Tit­kon nyil­ván a Bu­da­pes­ti Szem­le ré­gi szá­ma­it ol­vas­sák ott­hon, de er­re nincs bi­zo­nyí­té­kom. Len­ne te­hát hon­nan me­rí­te­nünk.
A hely­zet ez­zel szem­ben az, hogy az ér­ték­ren­dek ös­­sze­ku­szá­ló­dá­sá­val, az ál­ta­lá­nos, egyen­lő és tit­kos vá­lasz­tó­jog­nak ne­ve­zett fél­re­ér­tés­sel és min­den­fé­le tö­meg­kom­mu­ni­ká­ci­ós pla­ce­bó­val a ma­gyar tár­sa­da­lom je­len­tős ré­sze sze­rep­za­var­ban van, vagy csak sem­mi­be ve­szi az együtt­élés leg­ele­mibb sza­bá­lya­it is. Ma már mi érez­zük ma­gun­kat kí­no­san, ha a pin­cér sziázására jó­in­du­la­tú, ám­bár ha­tá­ro­zott jónapottal fe­le­lünk. A ta­xis meg­sér­tő­dik, ha nem von­juk be­le be­szél­ge­té­sünk­be. Ha meg a hát­só ülés­re ülünk, ak­kor nyil­ván mi va­gyunk a berzencei lánc­fű­ré­szes gyil­kos, il­let­ve őt „csak egy so­főr­nek te­kint­jük” (élet­ből el­le­sett pa­nasz). Pe­dig hát mit te­gyünk: tény­leg az. Le­he­tett vol­na csil­la­gász, hul­la­mo­só, va­da­kat te­re­lő ju­hász, az MTA le­ve­le­ző tag­ja – de ezt vá­lasz­tot­ta. Ne csak a szol­gál­ta­tó szek­to­ron ti­por­junk mindazonáltalhovatovább meg­va­dult kellerlász-lóként. A ma­gyar­ság szé­les tö­me­gei do­há­nyoz­nak em­ber­tár­sa­ik bú­rá­já­ba a vil­la­mos­ra vár­va, be­szól­nak, ha va­la­ki meg­pró­bál­ja ki­ke­rül­ni őket a moz­gó­lép­csőn („Jaj de si­e­tős!” – és ha tény­leg az?), a cek­kert/há­ti­zsá­kot jól­eső­en a ma­guk mel­lett lé­vő üres szék­re zöttyentik, nem kö­szön­nek a szom­szé­da­ik­nak, köp­köd­nek a lift­ben, ke­reszt­ne­vü­kön mu­tat­koz­nak be, a te­le­fon­ba csak an­­nyit szól­nak, hogy: „Mond­jad!” („Ek­ko­ra po­ten­tát vagy? És ha ne­ked fon­tos az én hí­vá­som, kis­ko­ma?”) Egyéb­ként nyil­ván azért te­le­fo­ná­lunk, hogy egy ke­vés­sé is­mert Bali-szigeti tánc­da­ra­bot ad­junk elő a mo­bi­lon, és amúgy nem mon­da­nánk sem­mit. A ma­gyar köz­le­ke­dé­si mo­rál pe­dig ak­ko­ra köz­hely it­ten té­mánk szem­pont­já­ból, hogy ah­hoz ké­pest Mis­ka bá­csi le­ve­les­lá­dá­ja iga­zi thriller.
Be­le­es­tünk ugyan­is a Nagy Kol­lek­tív Té­ve­dé­sek kon­dér­já­ba, ami­kor ki­csik vol­tunk: a jómodor nem azért ta­lá­ló­dott ki an­nak ide­jén, mert se­lyem­in­ges pe­de­rasz­tá­nak sze­re­tett vol­na lát­sza­ni a mű­velt vi­lág na­gyob­bik ré­sze, vagy mert a ré­gi­ek hü­lye és unal­mas szer­tar­tá­sok­kal tet­ték ka­ci­fán­to­sab­bá az éle­tet. Ha adott, és a fi­zi­ka tör­vé­nyei mi­att nem tá­gít­ha­tó tér­be egy­re több egyed te­le­pül (sogenannt vá­ro­si­a­so­dás, eset­leg Szuperbuli, il­let­ve jó­zsef­vá­ro­si pi­ac), ezek üg­­gyel-baj­jal tár­sa­dal­mat ké­pez­nek, ott vagy ki­ala­kul­nak az együtt­élés írat­lan sza­bá­lyai, vagy csesz­het­jük az egé­szet, és sejt­je­ink­ben hal­kan fel­iz­zik a hé­li­um. A jómodor (egy­ál­ta­lán: va­la­mi­fé­le mo­dor) a má­sik szu­ve­re­ni­tá­sá­nak meg­be­csü­lé­se, an­nak el­is­me­ré­se, hogy sza­bad egyé­nek kö­zös­sé­ge va­gyunk, akik a rá­ció vagy ép­pen a ha­gyo­má­nyok ere­jé­nek en­ged­ve, sa­ját sza­bad­sá­gunk­ból fel­adunk va­la­meny­­nyit, hogy nagy­já­ból ugyan­any­­nyit kap­junk em­ber­tár­sa­ink­tól. Ott, ahol ez a fi­nom egyen­súly fel­bo­rul, ép­pen le­het él­ni, csak sok fruszt­rált idi­ó­tá­val le­szünk ös­­sze­zár­va, és vé­gül ma­gunk is hoz­zá­juk le­szünk ha­son­la­to­sak.
És ak­kor az len­ne a konk­lú­zió, hogy tap­ló­nak len­ni jó.
Pe­dig.

- R. R. -


Így tetszett a cikk:
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10

Felhasználónév: Jelszó:
Ha hozzá szeretne szólni regisztrált felhasználóként a felsorolt témákhoz,
de még nem regisztrált, kattintson ide!
ÚJ ÜZENET    

A hozzászóló neve
(nem regisztrált felhasználó esetén):    
Az üzenet tárgya:    
Az üzenet szövege:    
  

Szóljon hozzá a fórumban!

Szeptembertől Reakció néven jelenik meg az UFi. Mi a véleménye az új címről?
Az UFi jobb volt
Tetszik, de az UFi is jó volt
A Reakció jobb cím
Egyik sem tetszik
A szavazás állása
   Vadász János
   Népszabadság
   Wass Albertről
   Pörzsölő szeretet
   Lendületben a reakció
   Városba zárva
   
   
    Yann Martel: Pi éle­te
    Más a lelkem
    Érdekvédők
    Éles váltás
    Egy õszinte hang

    Kizökkent az idő
    Tisza István és az elsõ világháború
    Wass Albertről
    Pörzsölő szeretet
    „A két Huszár”