OFFLINE | intro | napló
Szélsőjobb és balbulvár
(2005. február)
Lehet-e ellenállni a kísértésnek? Képes-e publicista az immáron végleg lenyúlt baloldalon megtartóztatni magát ennek az egyszavas tömegpusztító fegyvernek az ellenfelet dehonesztáló bevetésétől?

Nos, újra és újra látnunk kell, hogy van, aki nem képes. Pedig aki a Fideszt szélsőjobboldalinak titulálja, nem mond mást, mint hogy a választópolgárok fele Magyarországon a szélsőjobboldalra szavaz. Hogy mi itt néhány millióan rasszista, antiszemita, veszélyes kis segédházfelügyelők lennénk.
De hogyan keletkezett a szélsőjobboldaliság vádja?
A nyolcvanas évek végén súlyos legitimációs válságban leledző MSZMP, majd a kilencvenes évek elején ugyanezzel küszködő MSZP elemi érdeke volt, hogy új, erős, nemzetközileg érvényes morális támaszt találjon. Erre a célra kapóra jött nekik az antiszemitizmus elleni, megkérdőjelezhetetlen tekintélyű és nagyerejű világmozgalom. Az újfajta azonosulást megkönnyítette egy dühtől fortyogó volt titkosügynök, a „testes drámaíró” sorsszerűen időzített, provokatív fellépése, akire az újdonászok ráaggathatták gyűlöletté érlelt egzisztenciális félelmeiket. A „szélsőjobboldali veszély” nevű ruhafogas ettől fogva nélkülözhetetlen szocreál bútordarabbá vált: azóta is ennek a háta mögött zajlik minden balliberális sumák és gazdaságpolitikai baklövés.
Hozzátartozik a történethez, hogy az Antall-kormány ahelyett, hogy lefogta volna legalább a legfontosabb volt állampárti politikusok újólag hatalomért nyúlkáló kezét, a testes drámaírót pedig kipenderítette volna a kormánypártból, tanácstalanul toporgott. Ezt a kettős hibát szívjuk tizenöt éve.
A szélsőjobboldal körüli manipuláció valódi forrásvidékére utal a Gallup tíz év óta végzett felmérése, amely szerint az antiszemitizmus, az idegen- és cigánygyűlölet nőtt az MSZP–SZDSZ kormány idején, ám megfeleződött a Fidesz regnálásakor. Igen: a MIÉP is a szocialista–szabaddemokrata kormányzás után került be a Parlamentbe. Ugyancsak érdekes vetületük van/volt a „Hűség Napja” alkalmából a budai Várban rendezett nyilasbarát felvonulásoknak. Ezt a rendezvényt éveken át szemérmes tétlenkedéssel tűrte az SZDSZ által vezetett belügy, és csak a frissen hatalomra került Fidesz-kormány számolta föl 1999 februárjában.
A politikai publicisztikában a valódi szélsőjobb elleni valódi küzdelem örve alatt évek óta csupán célzatos műbalhé zajlik. Erre nem sajnálják a rota-papírt a magukat a bulvártól amúgy finnyásan elhatároló patinás napi- és hetilapok! Pedig látnunk kell, hogy ami a sajtómanézsban folyik, az se nem szélsőjobboldali propaganda, se nem ellene folyó harc, hanem csupán az egymást gyűlölő, önjelölt gladiátorok kicsinyes köpőcső-háborúja.
Az igazi baj az, hogy ez a csetepaté folyamatosan sokkolja mindazokat, akiknek számára a közelmúlt magyar történelme személyes vagy családi tragédiát jelentett. Rajtuk csak a józan, tárgyszerű történetírás, Romsics Ignác, Gyurgyák János vagy Török Bálint segítene, ha szóhoz jutna.
Akár a Blikkben is.



Kapcsolódó letölthető archív fájlok:
UFi 2005. február (1302 kbyte)


Így tetszett a cikk:
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10

Felhasználónév: Jelszó:
Ha hozzá szeretne szólni regisztrált felhasználóként a felsorolt témákhoz,
de még nem regisztrált, kattintson ide!
ÚJ ÜZENET    

A hozzászóló neve
(nem regisztrált felhasználó esetén):    
Az üzenet tárgya:    
Az üzenet szövege:    
  

Szóljon hozzá a fórumban!

  #17: _highlander (2005. -1. 0-. 24: 0)  

De, haaad, egy kicsit.
Akkor tulajdonképpen ki volt náci? Ha már a Waffen SS sem volt az, akkor ki? Ki? Hát senki se felel?
Beteg ez a norma.

  
  Válaszok struktúrája


  #16: _Normarendszer (2005. -1. 0-. 24: 0)  

A Waffen SS nem volt náci. Ne erőlködj!

  
  Válaszok struktúrája


  #15: _vazul (2005. -0. 5-. 29: 1)  

Most már inkabb az a meggyőződésem, hogy valakik lejáratósdit játszanak. De kik?

  
  Válaszok struktúrája


  #14: __vazul_ (2005. -0. 5-. 28: 0)  

Bocsi ha nem teljesen a témába vág, de:
Mivel közeleg a trianoni békeszerződés -amivel a kedves külföldi "barátaink megajándékoztak" minket , így kiváncsi voltam, mit írnak erről neten. Hát a google talált is bőven anyagot. Viszont érthetetlen számomra miért megy a gyűlölködés némelyik oldalon. Gondolom kitalálható melyik kissebségekre zúdúlnak a szitkok. Bevallom én se vagyok teljesen előítélet mentes, de azért ami sok, az sok.
Vagy talán csak most törnek fel igazán a trianon okozta lelki fájfdalmak?
Amúgy meg gratula az Ufi -nak! (komolyan)

  
  Válaszok struktúrája


  #13: _highlander (2005. -0. 3-. 25: 1)  

Kedves Marduk!
Azt azért te is érzed, hogy a sátras könyvvásárokon egészen ritkán lehet akadémiai összefoglalókkal találkozni, tehát azt talán ne legyen érv.
Marschalkó, Fiala - ők a régiek, de Hernádi Tibor, legújabb tanítványuk sem rossz. van rájuk egy elhasznált, de mindenképp találó magyar szó: nyilasok, asszem ez.
Ne kerülgesd a forrónadrágot, mond el, kik azok a szerzők, akikre sejtelmesen célozgatsz, akik a "másik oldal", mert ez így kevés.
Arra pedig megkérnélek, tekintettel arra, hogy nem ismersz, én sem téged, következésképp azt sem tudjuk mi a másik foglalkozása, mit olvas és mennyit, ne feltételezz olyasmit, amit nem tudsz bizonyítani: pl. hogy mit veszek "tényalapul" és mit nem. Valamint: ha "érdekel, olvassak utána" - tévúton jársz, kiskoma.

  
  Válaszok struktúrája


Szeptembertől Reakció néven jelenik meg az UFi. Mi a véleménye az új címről?
Az UFi jobb volt
Tetszik, de az UFi is jó volt
A Reakció jobb cím
Egyik sem tetszik
A szavazás állása
   Vadász János
   Népszabadság
   Wass Albertről
   Pörzsölő szeretet
   Lendületben a reakció
   Városba zárva
   
   
    Yann Martel: Pi éle­te
    Más a lelkem
    Érdekvédők
    Éles váltás
    Egy õszinte hang

    Kizökkent az idő
    Tisza István és az elsõ világháború
    Wass Albertről
    Pörzsölő szeretet
    „A két Huszár”