Szerző;nknek azzal sikerült kitűnnie az erős mezőnyből, hogy úgy nyalt, hogy közben másvalaki nyalakodását kárhoztatatta, annak ellenére, hogy nyelvi kényeztetésük tárgya megegyezett. Hogy ki lehetett a kényeztetett? Valaki, aki „teljesen azonosul miniszterelnöki mivoltával vagy tökéletesen el tudja mindezt hitetni”. Igazából nem derül ki pontosan, hogy Podhorányi elsősorban Szulák művésznő nem kellőképpen kemény kérdéseit nehezményezi-e, vagy inkább azon van felháborodva, hogy a műsorvezető ügyetlenkedése rontotta az amúgy zseniálisan szereplő miniszterelnökről a show nézőiben kialakuló képet. Külön bája a cikk on-line változatának az oldal tetején megjelenő hirdetés: „Intenzív nyelvi felkészítők” (mostantól Cicusunk ajánlásával).
A nemzet sajátos, botrány-show-néző szubkultúráit megcélzó miniszterelnöki vizit helyénvalóságát egy pillanatig sem vonja kétségbe emberünk, s őszinte örömmel konstatálja, hogy a Baloldali Tigris „lubickolt a tévéstúdióban”, és „szemlátomást élvezte” szerepét. S hogy mennyire volt hiteles a show sztárvendégének emberközelisége? Tessék: „Lehet a (békáktól ugyan megijedő, de a halálnak kesztyűt dobó) gáláns úriember képén szépséghibák után kutakodni”, „nem lehet azonban elvitatni tőle a tudatosságot, a meggyőző erőt, a gesztus hitelességét, mellyel magánéletének egy szeletét a nézők kegyeibe ajánlotta”. Hát ilyen ember volt Lenin.