Magyarországon a la­kás ha­tá­roz­za meg a tu­da­tot. Ahol egy csa­lá­di ház élet­mű, és ahol a la­kos­ság egy­ötö­de pa­nel­ben él, ott lét­kér­dés a lak­ha­tás ügye. A la­kás-el­adás és vé­tel té­má­ja olyan óri­á­si, hogy nem vál­lal­koz­ha­tunk an­nak fel­tér­ké­pe­zé­sé­re. Ezért kis so­ro­za­tunk­ban in­kább etű­dö­ket és hasz­nos ta­ná­cso­kat vil­lan­tunk fel nap­ja­ink la­kás­pi­a­ci küz­del­me­i­ből, kezd­ve az in­gat­lan­ügy­nö­kök­kel ví­vott ál­ló­há­bo­rún át a hir­de­té­si nyelv csa­la­fin­ta­sá­ga­in ke­resz­tül a ve­vő- és el­adó­je­löl­tek­kel foly­ta­tott pszi­cho­ló­gi­ai had­vi­se­lé­sig.

De nem mind­egy ám, hogy mi­lyen iro­dát vá­lasz­tunk: ezen a pi­a­con is van ak­ko­ra vadkeleti kup­le­ráj, mint a le­gen­dás ta­xis­fron­ton vagy a csak egy irány­ban utaz­ta­tó tu­risz­ti­kai cé­gek iz­gal­mas vi­lá­gá­ban

Csak re­á­li­san!
El­dön­töt­tük, hogy el­ad­juk la­ká­sun­kat és ve­szünk egy má­si­kat. Ké­sőbb ezt még sok­szor meg­bán­juk, de eb­ben a pil­la­nat­ban és majd az új la­kás bir­tok­ba vé­te­le­kor ez nem szá­mít. A dön­tést sok ál­mat­lan éj­sza­ka előz­te meg, ám most büsz­kék va­gyunk ar­ra, hogy el­ha­tá­roz­tuk ma­gun­kat és lé­pünk, mi­u­tán né­mi­leg rend­be hoz­tuk a la­kást (mi­ni­mum új­ra­fes­tet­tük). Ho­gyan kezd­jük az el­adást? Ne úgy, mint azok, akik ész nél­kül ro­han­nak a hir­de­té­si új­ság­hoz, és ott toll­ba mon­da­nak egy me­se­be­li árat, az­tán cso­dál­koz­nak, hogy a 17 mil­lió fo­rin­tért meg­hir­de­tett alul-felül re­pe­de­ző kis­pes­ti szo­ba-kony­há­ért nem je­lent­ke­zik sen­ki, csak egy két­ség­beesett, csődközeli in­gat­lan­iro­da unat­ko­zó mun­ka­tár­sa és ő is csak ru­tin­ból. Ehe­lyett szak­em­ber­rel mér­jük fel a la­kás ér­té­két és ah­hoz tíz szá­za­lék­nál töb­bet ne na­gyon te­gyünk hoz­zá. Nem éri meg, mert az ir­re­á­li­san ma­gas ös­­szeg sok ko­moly ve­vőt el­ri­aszt­hat. Amúgy is kí­ná­la­ti pi­ac van, há­la a rop­pant si­ke­res gaz­da­ság­po­li­ti­ká­nak.

Iro­dá­val vagy anél­kül?
Ha már tisz­tá­ban va­gyunk in­gat­la­nunk ér­té­ké­vel, ak­kor dönt­sünk az ér­té­ke­sí­té­si stra­té­gi­á­ról. Iro­dá­val vagy önál­ló­an? Ta­lán a ve­gyes konst­ruk­ció a leg­ha­té­ko­nyabb: egy­szer­re hir­des­sünk in­gat­lan­iro­dá­kon ke­resz­tül és egy je­len­tős hir­de­té­si lap­ban. De nem mind­egy ám, hogy mi­lyen iro­dát vá­lasz­tunk: ezen a pi­a­con is van ak­ko­ra vadkeleti kup­le­ráj, mint a le­gen­dás ta­xis­fron­ton vagy a csak egy irány­ban utaz­ta­tó tu­risz­ti­kai cé­gek iz­gal­mas vi­lá­gá­ban. Ál­ta­lá­nos ér­vé­nyű ta­pasz­ta­lat­nak tű­nik, hogy mi­nél na­gyobb egy cég, an­nál jobb esél­­lyel fog­ha­tunk ve­vőt ve­lük. A nagy inf­rast­ruk­tú­ra és a szé­les hir­de­té­si fe­lü­let jócs­kán nö­ve­li az el­adás esé­lyét. Ke­rül­jük a bi­zarr ne­vű, bé­na vagy nem lé­te­ző hon­lap­pal és egy te­le­fon­szám­mal fu­tó barkács-cégeket, mert ezek­nek nincs tisz­tes­sé­ges adat­bá­zi­suk és ügy­fél­kö­rük, sőt, nagy ré­szük az elő­ző hó­nap­ban még tur­ká­lót üze­mel­te­tett, eset­leg itt a pi­ros, hol a pi­ro­so­zott a Moszk­va té­ren. Azon­ban ar­ra is ter­jed­jen ki a fi­gyel­münk, hogy mi­lyen szer­ző­dést írunk alá a na­gyobb iro­dák­kal. Ér­te­lem­sze­rű­en ne fo­gad­juk el a ki­zá­ró­la­gos ér­té­ke­sí­tést, ugyan­is ez­zel a sa­ját esé­lye­in­ket csök­ken­te­nénk. Az iro­dák ter­mé­sze­te­sen ju­ta­lé­kot (2, 3, vagy 5%) kér­nek az el­adá­si ös­­szeg­ből, te­hát ezt ér­de­mes elő­re be­szá­mí­ta­ni a meg­hir­de­tett ár­ba.

Bá­nás­mód az ügy­nö­kök­kel
Az in­gat­lan­ügy­nök-tár­sa­da­lom szo­ci­o­ló­gi­ai szem­pont­ból is ér­de­kes. Leg­több­jük azt ter­ve­zi, hogy ki­száll a szak­má­ból, ha majd meg­sze­di ma­gát, de a több­sé­get nem fe­nye­ge­ti ez a veszély. Az in­gat­lan­ügy­nö­kök ál­ta­lá­ban gyors be­szé­dű, kis, já­ték­for­ma di­gi­tá­lis fény­ké­pe­ző­gép­pel és szí­nes map­pá­val jár­ká­ló em­be­rek, akik­nek fo­lya­ma­to­san csö­rög a te­le­fon­juk, de azért ked­ves­nek tűn­nek. Ke­vés bár­do­lat­lan ipa­ros­sal ta­lál­koz­tunk, hi­szen az ügy­nök az el­adó­ból él. Még­is, akad­nak bun­kók, akik le­szúr­ják az el­adót, ha az ki­fo­gá­sol­ni me­ri, hogy az ügy­nök és a ve­vő­je­lölt két órás ké­sés­sel ér­ke­zik a la­kás meg­te­kin­té­sé­re. Ilyen­kor cél­sze­rű az ügy­nök­kel foly­ta­tott együtt­mű­kö­dést meg­sza­kí­ta­ni, mert aki itt ar­ro­gáns, az meg­bíz­ha­tat­lan, és kü­lön­ben is, mit kép­zel ma­gá­ról.
So­ro­za­tunk kö­vet­ke­ző ré­szé­ben a la­kás­el­adás prak­ti­ká­i­ról, azon be­lül a ve­vő­je­löl­tek­ről, a tü­re­lem fon­tos­sá­gá­ról és an­nak gyü­möl­cse­i­ről lesz szó.